Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon igaza van-e a páromnak, és tényleg túl sokat áldozok fel a kapcsolatunkból a tanulás rovására?
Szóval lediplomáztam alapszakon, és úgy gondoltam, mivel állami finanszírozású, tehát ingyen van az alapszak, akkor elkezdek egyet (ellátásilánc menedzsment), úgy is csak szombatonként kell már bejárni, ártani nem árthat ha van.
Viszont a párom totálisan ellenzi az egészet, merthogy így a héten kiesik a hétköznapnak ugye a 8-16 közötti része, meg majdnem a teljes szombat, + az esetleges felkészülés a ZH-k/vizsgákra, és azt mondta, hogy túl sok időmet fogja elvinni a mesterszak, és nem lesz elég időnk egymásra, elfogunk hidegülni egymástól. Illetve azt is hozzátette, hogy inkább élményeket kéne szereznünk az helyett, hogy tanulok, és neki olyan partner kell, akinek azért van szabadideje, és nem tanul már. Illetve felhozta azt is, hogy miért akarnék eldobni egy kapcsolatot egy ilyen felesleges diploma miatt, amikor ő pl nem látott olyan helyet, ahova kimondottan ilyen mesterszakkal keresnek embert.
Elgondolkoztam a dolgokon, próbátam magam belehelyezni az ő szemszögébe is, nagyok sok dologban elismerem az igazát, nem szeretném elveszíteni, talán még a mesterszakkal kapcsolatban is igaza van, teljesen tanácstalan vagyok.
Az eszem megáll... A párodtól. Nagyon nincs igaza, egyetértek az előttem szólókkal.
Én nagyon örültem volna, ha exem legalább egy picit megerőltette volna magát, és ő is igyekezett volna a tanulással. Én is tanultam (és nem hagytam magam eltántorítani ettől), aminek meg is lett a gyümölcse. Ugyanis én be tudtam fejezni az alapszakot, ő meg 9. éve ott hisztizik szerintem, hogy "szemét tanár, túl sok a tanulnivaló."
Amit szerezni akarsz, az okleveles közgazdász végzettséget ad. Igen is, ez jó diploma. Jövőre én is ilyen képesítést szerzek, csak egy másik szakon vagyok.
A barátnőd lehetne felelősségteljesebb, és értékelhetné, hogy vannak céljaid, amik később a munkában, anyagiakban is megmutatkoznak. Hiszen igen is, itt lehet fix 8 órás állásod, szabad hétvégékkel jó keresetért. Ha esetleg gyereket is vállalnátok, akkor is nagyon jól jönne, hogy fix a beosztásod, otthon lehetsz hétvégén, akár home office lehetőséged is van és elég pénzt is keresel, hogy semmit se kelljen nélkülözniük.
Az első modatot elrontottam,
"és úgy gondoltam, mivel állami finanszírozású, tehát ingyen van a mesterszak, akkor elkezdek egyet (ellátásilánc menedzsment)"
Így akartam írni 😃 hát köszönöm a válaszokat, nem akarok ezért szakítani, azon is gondolkoztam, hogy olyan kompromisszumot kötök, hogy akkor nem járok be órákra vagy valami.
Nem tantermi szakképzést csinálok, maradjunk annyiban, hogy ugyan kaptunk videókat, de köszönő viszonyban sincs azzal, amire szükségünk van, hetente egyszer válaszol írásban a tanár, ellenben másik iskola elő meeting keretén oktatja ugyan azt, órán ülsz, otthon, azonnali kérdés válasz, kemény szakmai konzultáció.
Na, ha te csak a könyvre és jegyzettre akarsz hagyatkozni, plusz a tanároknál jó pont ha látják a képesfeled, akkor jó sokáig leszel abban a bizonyos iskolapadban.
#12. Jól van akkor, ne járj be órákra, bukj is meg a barinőd úri kedvéért.
Tudod, ha nő lennél, akkor már valaki írta volna, hogy "hihetetlen, hogy ezek a bugyuta nők az ilyen pasikkal vannak kapcsolatban, ahelyett, hogy olyanokkal lennének, akik támogatják, biztatják őket". Most én vagyok a soros, hogy feltegyem a kérdést: neked miért fontosabb a csaj hisztije, mint a saját jövőd?
"hogy olyan kompromisszumot kötök, hogy akkor nem járok be órákra vagy valami."
Egy ilyen önző partner miatt? Ne már! Pár év, és se partner, se diploma nem lesz.
19-es, szerintem írtam is a műszaki területet, mint kivétel.
"Az a helyzet, hogy szerintem ritka kivételektől eltekintve nem éri meg mesterre járni, főleg közgázon ( nyilván más az orvos meg a mérnök, jog stb.)"
Nyilván mi közgazdászok vagyunk, más a tapasztalatunk. Nem egy olyan ismerősöm van, aki megcsinálta amestert, nekem csak alap van és mégis tovább jutottam a ranglétrán, vagy többet keresek stb, férjem úgyszint. Aki ismerősöm feljebb lépett, és mesterdiplomája van, hidd el, nem azért lett így, hanem a teljesítménye alapján jutott feljebb. De nem akarok általánosítani, nekünk ezek a tapasztalataink.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!