Most már valaki hasonló helyzetben? Mit tehetnék?

Jelenleg cserediák vagyok külföldön, nagyon messze az otthonomtól, a személyes találkozás az otthoniakkal lehetetlen. Túl költséges lenne, én pedig a cserediákság szabálya szerint ha hazamegyek, nem jöhetek vissza. Viszont otthon hagytam egy 10 hónapos kapcsolatot. Mikor eldöntöttem hogy jelentkezek, még nem ismertem, és ez első perctől kezdve tudott róla, hogy hova is készülök. Két hónapja jártunk, amikor véglegesen el kellett dönteni, vele is megbeszéltem, azt mondta túlságosan kötöttnek érezné magát ha maradnék és miatta mondanám le, így hát jelentkeztem, és most itt vagyok. Tudtam hogy nem fog működni minden ugyan úgy mint előtte, de én bíztam benne, hogy minden tudunk majd beszélni úgy mint előtte és barátok tudunk maradni, ha hazamentem meg majd megbeszéljük. Ehelyett most teljesen reménytelennek érzem magam. Nem hibáztatom amiért azt mondta, ő felejteni akar, hiszen én hagytam el. Megbeszéltük hogy csak e-mailezünk, mondtam neki ha nem tud vissza írni, nem baj. Attól én még írok. De minden nap az ő e-mailjét hiányolom a legjobban. Semmi nem esett rosszabbul annál a mondatnál hogy el akar felejteni. Túl akar lenni rajta és én nem hibáztatom. Csak épp úgy érzem nem vagyok elég erős ahhoz hogy elengedjem. Folyton arra gondolok, hogy ha nem tudok többet beszélni vele kicsúszik alólam a padló, és nem lesz már többé mibe kapaszkodnom. Jól érzem magam itt, de ez a gondolat az egészet megkeseríti. Mindenki azt mondja idővel könnyebb lesz, de én nem ezt érzem. Folyton ott motoszkál a gondolat a fejemben, hogy mi lett volna ha... és hogy talán már sosem tudom meg, hogy végződött volna. Tudom hogy szeretett, és hogy szeret. Volt már valaki hasonló helyzetben? Mit tehetnék?