Akik bántalmazó kapcsolatban voltak, vagy vannak, azok miért kapnak másoktól megjegyzéseket?

Amikor az embereknek az „igazságos világba vetett hite” meginog, az alapvető biztonságot adó kapaszkodók csúsznak ki a kezeik közül. Márpedig a bizonytalanság feszültséget szül, hiszen, ha nincs jól működő szabály, akkor ez azt jelenti, hogy velem is megtörténhetnek rossz dolgok!

Ezt az érzést természetesen nagyon nehéz elfogadni. Sokan, mikor így megmozdul lábuk alatt a talaj, racionalizálják a helyzetet. Utólag értékelnek, megmagyarázzák, hogy hogyan is kellett volna az áldozatnak viselkednie, merre kellett volna mennie, mit kellett volna viselnie és tennie, hogy elkerülje a sorsát, és végül nyugodtan dőlnek hátra azzal a tudattal, hogy ők ennél sokkal okosabban cselekedtek volna, így velük ez nem fordulhat elő.

Az áldozathibáztatás egyik alapvető motívuma az esendőségből, sebezhetőségből fakadó kínzó félelem és az ellene való küzdelem.

Valahogy a gyengébbe meggyengult emberekbe általában vmi ösztön lehet hogy belerugnak megegyszer.

Ez talán vmi evolucios oszton.

Külső szemlélőként szinte felfoghatatlan, hogy az áldozat nem veszi észre a jeleket.

Én sem értettem, egészen addig, amíg nekem is lett egy ilyen kapcsolatom. Sajnos későn tűnt fel, de szerencsére esküvő meg gyerek még nem volt, csak pár elvesztegetett év.

#5 Néha sajnos elmosódnak a határok. Szintén volt az én barátnőm is ilyenben, neki első kapcsolata volt, talán egy évig sem voltak együtt. Mindenesetre hiába verte a csávó, neki egy harmadik ember világított rá, hogy ez így nagyon nem normális. Fiatal volt és tapasztalatlan - nem tudta, mennyit szabad engedni.

Az én bántalmazóm végigrángatott az utcán, belilult a karom, és azon sokáig gondolkoztam, hogy bántalmazás-e. Ő amúgy megmagyarázta, hogy értem tette, és hogy elérjük a buszt... Hiszen az én testi épségem kevesebbet ért, mint az, hogy félórával előbb otthon legyen. Utána még két évet töltöttünk együtt, a szakítás előtt pedig fogadkozott, hogy megváltozik... Akkor viszont már megtört a bizalom, annyi rosszat kaptam.

Ráadásul ő mesterien sajnáltatta magát (ez nem minden bántalmazóra igaz, mert van, aki titkolja a saját gyengeségeit), ezért mindig azt hittem, hogy ő az áldozat, akivel kitolt az élet. Nem akartam még egyet belerúgni azzal, hogy szakítok vele, de kellett volna, mert én is számítok. De csak később kezdtem el értékelni saját magam.

#8. Olyan sok jót mondtok! A 4. és a 6. választ és én írtam, ezt valahogy mégis kihagytam: "Az exemnél nem is voltak árulkodó jelek, csak annyi, hogy rajtam kívül valamiért senkinek sem volt szimpatikus.. "

PONTOSAN így voltam! Senki sem szerette, egyetlen családtagom vagy barátom sem, és nem értettem, miért. Mikor olyan rendes ember! Jah, rendes. :DDD