Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ennek a párkapcsolatnak van valami értelme?
Egész nyáron nem voltunk sehol, erre mondtam egy programot amit közösen csinálhatnánk, végül elmentünk kirándulni egy kicsit messzebbre, mint ahol élünk. Erre azt mondta, hogy elvagyok kényeztetve, meg kellene engem nevelni. Szerinte az sem baj, ha én nem tudok autót vezetni, ő így eltud engem vinni bárhova, meg van busz is. Egyszer beszélgettünk, és elküldött egy idézetet, amin látszódott annak a képe is, akivel korábban ismerkedett. Persze ő ezekkel a dolgokkal állítása szerint csak viccel.
Előfordult már az hogy mikor kocsival mentünk valahova, és ő vezetett, és kiment elé egy másik kocsi, akkor leállt szidni a másik kocsist.
De ha egyszer nem szeret kirándulni!
Én se szeretek mászkálni.
Minek?
Sose értettem ezeket,hogy mi értelmük van.Gyalogolni felfele egy hegyre,majd onnan le semmi céllal.Csak annyi,hogy felmentünk.
Loptam én a lábaimat?
Az más,ha horgaszni megyek.Akkor besétálok bármeddig.Van valami cél.Vagy csónakkal kell elerni a horgaszhelyre.Vagy elmegyünk a vadasparkba es ott setálunk,nézzük az állatokat.Megint van valami értelme.
Találj ki valami érdekesebb programot,mert nem mindenkinek jön be az,hogy hátizsákkal a tö.eit legyalogolja azért,hogy fent a fűbe megegyen néhány vajasszenyót,meg igyon rá egy kólát.
15#
Ja az értelmezés kerdése.Végülis a várnézést is lehet kirándulásnak hívni.
Azért is írtam,hogy valami céllal.
Pld várnézés.Csak én arra emlekszem,hogy Svajcban amikor kirándulni mentünk(ovis voltam még ),akkor mindig menetelés volt és azzal t.le volt a tököm.
Nincs semmi értelme ennek.
Azzal él vissza, hogy tud vezetni, ezért tehet rá magasról, hogy te mit szeretnél.
Az még miféle szöveg, hogy majd megnevel???
(Arról nem is beszélve, hogy max le akar húzni a tohonya szintjére)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!