Szerintetek mit ér az ember párkapcsolat nélkül? Hogyan lehetne egy felnőtt ember boldog, ha nincs párja az életben? Mi értelme a magánynak és az egyedüllétnek?

Ez csak az én elméletem, nem biztos hogy tökéletesen lefedi a valóságot.

De én úgy gondolom, hogy a párkapcsolat csak egy ilyen töltelék dolog. Ezzel akarja az ember a saját magában tátongó űrt, azt hogy nem teljesen azonos saját magával. Ismerek több olyan felnőtt embert, akinek nincs párkapcsolata, és tökéletesen jól meg van, nem agonizál ezen. Mert tisztában van saját magával, és jól érzi magát úgy ahogy van.

A magánynak sok oka lehet. A boldogság nem függhet egy másik embertől. Ha megtalálod a helyed a világban és a dolgodat és az boldoggá tesz, akkor lehetsz magányosként is boldog, míg ellenkező esetben lehetsz egy párkapcsolatban is olyan magányos, mintha a magadra hagyva, egyedül jégbe lennél fagyva az Északi sarkon.

Ne értelmet keress a magányban, hanem fogadd el. Vannak emberek, akiknek soha nincs párjuk, mert pl. olyan kiváló jellemek, és/vagy olyan kiváló szellemek, hogy ha nem alkudnak meg és nem élnek akárkivel, csak hogy ne legyenek fizikailag magáynosak - tehát nincs párjuk. Egy darabig keresik, biztosan, de a csalódások, a sok-sok évnyi pofáraesés és egyéb bajok csak egyre messzebb sodorják őket annak még a lehetőségétől is, hogy párkapcsolatban - ad absurdum! boldog párkapcsolatban! - élhessenek.

Vannak egypáran, akiknek nem jutott méltó társ. Alább pedig nem adják, mint a mércéjük - mondjon a Világ bármit is.

És vannak mélyebb, sokkal kegytelenebb és rettenetesebb okok is, amik magányra, örök magányra ítélnek egy embert, legyen bármilyen jellem is.

"Hazaér munkából, senki nem várja otthon.."

Én most ennek örülök a világon a legjobban. :D

Jelenleg brutálsokat tanulok, így nem várhat kutya, mert nem tudnám elégszer levinni szegényt. :(

Én jelenleg szingli vagyok és nagyon jól megvagyok így.

Se időm, se idegem, se energiám.

Jelen élethelyzetemben nem gondolom, hogy elviselhető lennék bárki számára is, azt pláne nem gondolom, hogy adni tudnék (szeretet, minőségi időt, figyelmességet).

Azt se gondolom, hogy nekem lenne türelmem bárkihez is.

Változik az élethelyzetem, elmegyek pszichológushoz; előbb-utóbb fogok akarni párt és remélem, lesz is.

Nem tudom, mi az extra abban, ha valaki egyedül van és nem bánja.....

Én több szintjét szoktam meghatározni a boldogságnak.

Van olyan ember aki a boldogságot egy társtól várja el.

Példa: Kedves kérdező, ne vedd magadra. :)

Van olyan aki tárgyak/közvetlen cselekedetek/élmények hatására lesz boldog és keresi azokat szüntelen, mivel ezek ugye múlandóak. Példa: Veszel egy új telefont, tök jó... egy darabig. Minden csoda három napig tart...

Van olyan akinek az élet apró kis rezzenései/történései is örömöt/boldogságot szolgáltatnak.

Példa: Doromboló cica, kisüt a nap stb. Sétálsz egy jót és rád mosolyognak. Én itt tartok és az a része a boldogságnak megvan, hogy ezt nem mástól várom el, hanem megosztom az enyémet vele és Ő is velem ezt. :)

És van az a szint, amit én is el szeretnék érni, hogy ÖNMAGÁBAN a létezésed tényétől is boldog vagy. :)))

(nem könnyű, de igyekszem)

Kedves kérdező: megannyi önfejlesztéssel foglalkozó könyv és videóanyag foglalkozik ezzel. Ha fejlődsz a jövőben akár csak két szinten is, akkor már nyert ügyed lesz! :)

41F

Miért gondolod, hogy annak, akinek nincs barátja, férje stb (utálom a párom szót, ugyanis párja a zokninak van!), az magányos? Az, hogy te nem tudod mivel kitölteni az életed és szánalmasan tengődsz, addig másnak ugye nem muszáj?

Mennyire üres lehet az életed, sajnállak!!

Mi értelme így neki (ugye, milyen jól hangzik?)?

Én ki tudom tölteni az időmet, sokat járok el, buliba, barátokhoz, múzeumba, kávézni vagy csak összeülni a csajokkal, és ha hazamegyek értékelem a csendet, a nyugit. Nem csak egy másik ember teheti egésszé az életed, de ez bizony mindenkinek a saját dolga, neked semmi közöd hozzá!