Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Akiről pàrkapcsolatban kiderül...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akiről pàrkapcsolatban kiderül, hogy nem volt korrekt, azaz lebukott, de belátása sincs, tagadja, amivel ugye megbánást sem mutat, az azt jelenti, hogy továbbra is szándékában áll inkorrektnek lenni?

Figyelt kérdés

Az inkorrrektségre nincs konkrét bizonyíték, csak épp simán ki lehet sakkozni. És biztosra.


De mivel csak egy kisakkozott dolog, így belekapaszkodik abba hogy nincs bizonyiték, ezért él azzal a lehetőseggel hogy le is tagadhatja. Azaz nem vallja be, és azt várja, még a másik kérjen bocsánatot, alaptalan vádak miatt. Holott abszolut nem alaptalan.


Arra lennék kíváncsi, hogy az, aki letagad vmit, de megtette, de így megbànást sem mutat, az jelenti egy az egyben azt is, hogy nem bánta meg, és ugy dönt továbbra is inkorrekt marad?

Vagy létezik olyan, hogy valakiben az megy végig, hogy "hú majdnem lebuktam, majdnem szakítottunk, többet nem teszek ilyet és korrekt leszek?"


Megbocsájthato valami úgy a másiknak, hogy tagad, kamuzik, nincs belátása, nem kér bocsánatot, azaz a masik felé nem jelzi azt hogy megbànta? De esetleg magában megbànta es ezentul máshogyan áll a kapcsolathoz?



#megbànása létezik ugy hogy kamuzol a masiknak?
2021. jún. 24. 06:48
1 2 3 4 5 6 7
 61/65 anonim ***** válasza:
Értelek, persze. De ha előtte nem volt megcsalás, meg nem kellett neki más, akkor nem gondoltál arra hogy csak beképzeled? Nem sértegetni szeretnélek, csak ez is lehetséges.
2021. jún. 24. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/65 A kérdező kommentje:

Há barmit is megígerne nálam az nem ugy mukodik hogy akkor másnaptol én már azt be is veszem hogy ugy lesz es megbizom benne 100 ra.


En inkabb latni szeretnem azt. Vagy erezni azt valamitol hogy igen, én benne bízhatok. Es azalatt sem értek azert vakbizalmat.

2021. jún. 24. 18:10
 63/65 A kérdező kommentje:

61 abszolut nem képzelem be. De ő is játszana erre. Az ítélőképességemben én maximálisan bízom jelen helyzetben meg pláne!


Tul sok ami nem stimmel, tul sok a kam tul rosszak voltak a reakciok is. Amiert nagyon is ertelmes es intelligens a srac igy mondtam is neki hogy ezt te is átlátnád forditva hogy agyba főgybe kamuzok a kamuk nem fedik le egymast alátámasztani bizonyitani se tudja hogy ne lenne kam amiket állit annak ellenére sem hogy másokat is belevont..


Áh

Hagy né kelljen már itt bizonygatnom a meggyőződésem. Azt hittem ezt már lezártuk.

2021. jún. 24. 18:14
 64/65 anonim ***** válasza:
Felrelepett mar a parod, vagy ezelott volt h hazugsagon kaptad?
2021. jún. 24. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/65 A kérdező kommentje:

Jaj, most jön az, hogy mossuk ki a másikat?

Megkerdezhetem mire is van ez alapozva...?

Tudnátok bizonyitani hogy nem volt fent? Vagy ebbe miert is folyunk bele?

2021. jún. 24. 18:40
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!