Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Akiről pàrkapcsolatban kiderül...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Akiről pàrkapcsolatban kiderül, hogy nem volt korrekt, azaz lebukott, de belátása sincs, tagadja, amivel ugye megbánást sem mutat, az azt jelenti, hogy továbbra is szándékában áll inkorrektnek lenni?

Figyelt kérdés

Az inkorrrektségre nincs konkrét bizonyíték, csak épp simán ki lehet sakkozni. És biztosra.


De mivel csak egy kisakkozott dolog, így belekapaszkodik abba hogy nincs bizonyiték, ezért él azzal a lehetőseggel hogy le is tagadhatja. Azaz nem vallja be, és azt várja, még a másik kérjen bocsánatot, alaptalan vádak miatt. Holott abszolut nem alaptalan.


Arra lennék kíváncsi, hogy az, aki letagad vmit, de megtette, de így megbànást sem mutat, az jelenti egy az egyben azt is, hogy nem bánta meg, és ugy dönt továbbra is inkorrekt marad?

Vagy létezik olyan, hogy valakiben az megy végig, hogy "hú majdnem lebuktam, majdnem szakítottunk, többet nem teszek ilyet és korrekt leszek?"


Megbocsájthato valami úgy a másiknak, hogy tagad, kamuzik, nincs belátása, nem kér bocsánatot, azaz a masik felé nem jelzi azt hogy megbànta? De esetleg magában megbànta es ezentul máshogyan áll a kapcsolathoz?



#megbànása létezik ugy hogy kamuzol a masiknak?
2021. jún. 24. 06:48
1 2 3 4 5 6 7
 51/65 anonim ***** válasza:
77%
Írtam neked, hogy volt hazug exem. A végén már abban is hazudott, amiben nem kellett volna. Nem lesz korrekt, ha már most sem az. Mit nem értesz ezen?
2021. jún. 24. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/65 A kérdező kommentje:

48 azert nezelodott nagyvaloszinu mert feltekeny azt hiszi meg akarom csalni lelépek. Es ilyen dedo szinten van hogy amiert egy sraccal beszelt a csajom bosszubol en meg csajokkal fogok.



Most az a kerdes hogy tanulokepes e vagy leragadt e ezen a szinten.

2021. jún. 24. 09:49
 53/65 A kérdező kommentje:

51 koszi végre egy elorejelzes.

A masik az elso oldalon volt.


Kaotam 2 választ ha azt vesszuk.

Hogy valszeg inkorrekt marad.

Tehat valszeg komolytalan kapcs ban vagyok egy komolytalan sraccal.



Hát kiváncsi leszek mit fog felmutatni.

2021. jún. 24. 09:50
 54/65 anonim ***** válasza:
100%
Ja, tehát játszmázásról szól a kapcsolat. Szerintem bosszúból te is társkeresőzz, ellesztek ezzel egy ideig. Igazán boldog kapcsolat lehet.
2021. jún. 24. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/65 anonim ***** válasza:
Mindenki csak találgat ám. Senki nem lát a jövőbe és az eddigiekből jósolni sem tud más se, nemcsak te.
2021. jún. 24. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/65 anonim ***** válasza:
100%

Én amúgy őszintén sajnállak kérdező. Nem lesajnállak, félre ne érts. Van egy barátnőm, akire nagyon emlékeztet a stílusod, mert ő is pontosan ugyanezt csinálja. Talál valami problémát, visszavezeti, aztán elkezd alkudozni magával. "Jajj, nem is olyan vészes, biztosan más van a háttérben, amit meg tudna magyarázni" de a pasi nem magyarázkodik "oké, akkor csak ígérje meg, hogy mostantól más lesz" de a pasinem ígér semmit "ahh, de olyan figyelmes, mikor velem van. Te/ti nem tudod/tudjátok milyen, biztos csak időre van szüksége, hogy teljesen megnyíljon. Eddig is olyan sok mindent elmondott, amit másnak nem" nem, ez sem igaz.

Persze, mindenki hibázhat, mert emberek vagyunk, teljesen okés, hogy nem akarod kirakni a másikat, mert egyszer elszúrt valamit, főleg, hogy fizikailag nem csalt meg. De! Nem hajlandó veled kommunikálni, nem ad magyarázatot, vagy ha azt nem is, mert ő se érti magát, legalább egy őszinte bocsánat kérést adhatna, de azt sem. Ha jelenleg nem képes tenni érted/értetek, holnap miért lenne más? Nem lesz. Ez nem egy kis botlás, hanem egy bazi nagy red flag, hogy nem illetek össze.

2021. jún. 24. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/65 anonim ***** válasza:
Próbáltam én nyomon követni az eseményeket, de nem igazán sikerült. Most rajtakaptad hogy társkeresőzik, vagy hogy onnan randizik?
2021. jún. 24. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/65 A kérdező kommentje:

" De! Nem hajlandó veled kommunikálni, nem ad magyarázatot, vagy ha azt nem is, mert ő se érti magát, legalább egy őszinte bocsánat kérést adhatna, de azt sem"


De ugye ez azért van mert feddhetetlen akar elottem maradni. Azaz azt várná el, hogy tiszta lappal álljon elottem, higyjek benne, a szavaiban, ahogy eddig is (szo szo)

Plusz ha belátná, akkor eleve "aláirná"ezzel azt, hogy igen inkorrekt volt, és akkor az olyan, mintha ezzel arra en is "fel lennék hatalmazva", azaz ő attol is tart, hogy onnanstol átverem (azaz én sem veszem őt komolyan kifelé kacsintgatok)es ugy vagyok vele. Es plane féltékeny tipus is.

Azaz ha bevágnám neki hogy en is felnézek akkor társkeresőre, le kéne igy nyelnie.



57 tarskereson lett rajta kapva csak en bizonyiték nelkul. Azaz nem tudom igazolni. És ezért ki tud játszani. Azaz tagad.

2021. jún. 24. 17:25
 59/65 anonim ***** válasza:
De hogy lett rajtakapva bizonyíték nélkül??
2021. jún. 24. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/65 A kérdező kommentje:

56# +1


Elozo kommentemben irtam:

"

Mindenki magaban eldontotte most hogy mit akar ebbol a kapcsolatbol kihozni es ahhoz hogyan áll."


Erre én kértem. Mert nekem amugy soha nem ígéretekre van szükségem. Ígéretekkel én nem tudok mit kezdeni. Nekem nem az kell.



59#

Voltaképp magát árulta el. Tudott vmit, amit nem kéne hogy tudjon, csak abban az esetben, ha regizve van.

Persze jott azokkal a kamukkal, hogy de nem onnan tudja, hanem az info mastol máskor áramolt be. Csak ezt épp meg lehet dönteni...


Es amiert ez megdönthető(mert részleteiben ellentmondások vannak, rengeteg részlet nem stimmel, meg azok a "mások" akikre hivatkozik, érdekes, de el vannak tűnve előlem, es megtagadják a további infoadást, azaz kamu alibi lett volna az egész), így nagyon sanszos hogy fel volt regizve, különben nem kamuérveket sorakoztatott volna fel ahhoz, hogy ezt megcáfolja, hogy fent lenne.

Csak azok a "mások" ugye vele játszanak össze és nem velem, es hallgatnak mint a sír :D


Magyarán nem is nekem kéne bizonyitani hogy fent van, hanem valojában neki kellett volna azt tudni bizonyitani, hogy nem volt fent. Amit kamu indokokkal kísérelt meg..

És miert is kellett kamu indok ugye a bizonyitáshoz...?


Ennel részletesebben már nem írom le ez is már tul személyes.

2021. jún. 24. 18:01
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!