Ha nem is feltétlenül maradéktalanul, de úgy általában inkább elégedett vagy az életeddel, úgy mint az otthonoddal, a munkáddal, a pároddal, a többi családtagoddal (pl. szülők, gyerekek, kiskedvenc esetleg), és az egészségeddel? Vagy inkább nem?

Nagyon nem.

40+ elváltam, a gyerekemet ritkán láthatom, kicsi a házam.. kint van a világvégén.. van egy elcseszett kapcsolatom.. alkalmi munkáim vannak, kevés az élet kedvem.. néha rettentően beiszok, ilyenkor jó kicsit, de másnap az gatya.. nincs hobbim, állandóan a telefonom basztatom... A testem is pusztul lefelé...

Igen, én elégedett vagyok az életemmel. Ez nem azt jelenti, hogy ne tötrekednék folyamatosan javítani rajta, mert van mit.

Rengeteg problémánk van, de szerencsére én megtanultam a dolgok jó oldalát nézni. Néha persze én is magam alatt vagyok, de a gyerekeink miatt mindig újra és újra összeszedem magam és a férjemet is (ő nagyon le tud lombozódni). Ha szétzuhannék, akkor az ő életüket is elbaltáznám. Akkor viszont egy kalap sz... se érne az életem.

Nem vagyok elégedett.

Alapvetően szerencsétlen vagyok. Igen, munkával, kitartással értem már el eredményeket, de amihez szerencse is kell, netalántán nagyobb mértékben múlik a szerencsén, arra mindig keresztet vethetek.

Nemrég vetettem véget egy 5 éves kapcsolatnak, és ez volt a jó döntés, mert sajnos mérgező volt, és egyre inkább kimutatta a foga fehérjét az exem a végéhez közeledve. Mégis hülyének érzem magam, hogy egy ilyen önző, ordibálós, követelező, manipulatív féreg mellett ezidáig kitartottam, miközben az egész családom ellenezte, és én nem hallgattam rájuk...

Egyedül a háziállatommal vagyok elégedett.

Félig-meddig. Jelenleg egy folyamat végén járok, ahol egy tanfolyamot fejezek be. Korábban távol éltem Magyarországtól, de jól kerestem. Egy párkapcsolat miatt hazaköltöztem épp a lezárások előtt tavaly, így esélytelen volt munkát találnom, ráadásul a kapcsolat sem olyan mint amilyet elképzeltem. Jelenleg azon gondolkodom, érdemes-e folytatnom.

Az biztos hogy visszamegyek külföldre amint befejezem a tanfolyamot. Hogy egyedül vagy másodmagammal, az még kérdés. Anyám rendben van, bár elég sokszor szorul anyagi segítségre, és a családom is általában ilyen segítségkérős emberekből áll, bár tőlük mindig visszakapom. Saját ingatlanom nincs. 34f

Veled mi a helyzet, kérdező?

Én 22 éves vagyok, párom 24. Idén leszünk 3 éve együtt és 1 éve költöztünk össze albérletbe.

A lakással elégedetlen vagyok, nagyon nagyon sok dolog elromlott, mióta itt lakunk, nem a mi hibánkból. Sok dologra az itt élés során jöttünk rá, pl hogy a nyílászárók egy kalap sz*rt nem érnek. Minden munka, amit itt korábban a lakásban végezhettek, valószínűleg a haver józsi csinálta meg ingyen / olcsón, mostmár látjuk is... nyáron jár le az 1 éves szerződésünk, még kitaláljuk, hogy mi legyen. Mert amúgy a lokáció az tökéletes (belváros közepe, de csöndes részen, 3 percre minden villamos/metró) és baráti áron is béreljük, a rezsi sem magas.

A kapcsolat szuper. Én a páromat 14 éves korom óta ismerem, nagyon fiatalok voltunk. Egy közös barátunk által ismerkedtünk meg, mert nagyon hasonló a zenei ízlésünk és egy próbaterembe futottunk össze először. Onnantól kezdve 4 évig hébe-hóba találkoztunk koncerteken, fesztiválon, hétvégente kocsmákban. Közös chat is van a közös barátokkal immár lassan 5 éve, ott is azért tudtunk rendszeresen a másikról, mert napi szinten beszélünk ott.

18 éves voltam mikor a párom születésnapja volt, egy házibuliban ünnepeltük. Hajnalban összegabalyodtunk. Fél évig kavartunk, utána szerelmet vallott, aminek nagyon örültem, mert nekem 14 éves korom óta tetszett amúgy. Jót tett a sok év, örülök, hogy nem korábban jöttünk össze.

Most így lassacskán felnőtt fejjel, sokat változtunk, de pozitív irányba. Örökbefogadtunk két kiscicát ősszel, velük élünk négyesben az albiban. Imádjuk őket, tök olyan érzésünk van, mintha egy kiscsalád lennénk.

Remélem pár éven belül eljutunk az eljegyzésig, én szeretnék tovább lépni a kapcsolatban, ő is említette már amúgy, szóval bízom benne, hogy tervben van neki :)

Család... hát anyukám már jól van, ő ápolónőként dolgozik 30 éve és most végignyomta a covid osztályt elejétől a végéig, mert áthelyezték. El is kapta sajnos bent, de megúszta komolyabb baj nélkül. Most végre ennek vége, júniustól vége a covid osztálynak és visszamehet az ortopédiára, ahol eredetileg volt. Nővérem a férjével él itthon, tanul, dolgozik, megvannak. Bátyám külföldön dolgozik a barátnőjével, ő nagyon hiányzik, lassan 2 éve nem láttam. Remélem idén nyáron hazatudnak jönni.

Egyebekben én is jól vagyok, a covid alatt nagyon bepunnyadtam, mert itthonról dolgoztunk, fel is jött jópár kiló, de végre megjött a védettségim, júniustól megyek terembe és visszarázódok a régi formámba. A munkám jó, szeretem, jól fizet. Szeretnék tanulni idén, de még nem igazán körvonalazódott, hogy nyelvet vagy szakot. Csak képezni akarom magam, nem egyhelyben ülni.

Nagyon erős szorongásom alakult ki tél környékén, ami teljesen random rámtört itthon, az utcán, bárhol. Volt pár pánikroham is, meg rosszullétek, ájulás. Szerintem picit besokalltam akkor a bezártságtól, meg elég feszkós időszakunk is volt párommal és egymáson vezettük le. Hála égnek ennek is kezd vége lenni, hetek óta nem volt semmi ilyesmi, próbálok minden nap 1-másfél órát lazítani, kikapcsolni egyedül.

22L

Úgy összességében véve meg vagyok elégedve.

otthonunkat nagyon szeretem. Bár pont nagyobb lakásba tervezünk költözni, de nem tudom el tudnék-e innen menni, annyira szeretem a mostanit.

Párommal a kapcsolatunk jó, azzal is meg vagyok elégedve. Bár vannak problémák, sokszor vannak hirtelen villámvitáink, de szerintem jobbat nem találnék. Nem cserélném le senkire.

A családommal a kapcsolatom, hát ez már nem olyan fényes. Testvéremmel elég érdekes a kapcsolatunk. Nagyon szeretjük egymást, de úgy tíz perc elég, hogy összekapjunk. Felnőtt ember létünkre.

Szülők...egyik nem él már, másik pedig beteg. Ők nagyon hiányoznak az életemből.

Munkámmal is meg vagyok elégedve. Szeretem magát a feladatot, szeretem, hogy kötetlen munkaidő. Csak eléggé magányos munka, így sokszor hiányzik a társaság, hogy legyenek munkatársak.

Az egészségem az, amivel nagyon nem vagyok megelégedve. Ha kicsit is javulna a helyzet, sokat javítana az életminőségemen.

Akkor azt hiszem azt mondanám az életemre, rosszakkal együtt, teljesen meg vagyok elégedve.