Aki "csak a gyerek(ek) miatt" marad benne egy kapcsolatban, az magát jobban szereti, mint a gyerekét? Bővebben lent.

Valaki tényleg elhiszi, hogy ezzel a mártír hozzáállással jót tesz a gyerekének.

A legtöbb valójában csak nem akarja az újrakezdéssel járó macerát.

Én mint a gyerek (nyilván mar nem vagyok gyerek) írnék.

A szüleim/csaladom a példa erre. A szüleim házassága sokáig nem volt jó, mégis sokáig a gyerekek miatt, miattunk maradtak együtt.

Kb 11 éves korom óta tudtam hogy a házasságuk nem jó. Persze az ember nagyon gyerek még de azt tudja, érzi, látja hogy a szülei egymással nem boldogok. De egy idő után már nem volt ANNYIRA rossz a légkör.

Viszont ennek ellenére jó gyerekkorom volt. Inkább amiatt szorongtam hogy mi lenne ha elvalnanak hiszen akkor az ember még nagyon kiszolgáltatott. Vagyis én az voltam. Szóval nekem csak akkor valtak el amikor 17-18 voltam és az a helyzet hogy én kint a gyerek nem bánom. Mert volt egy stabil, boldog, problémamentes gyerekkorom, aki (ha nem is teljesen) egy családban, nem eg mozaikcsaládban nőtt fel. Voltam családi nyaralásokon, családi ünnepeken és ez jó volt.

Szóval az én esetemben, a válasuk kb idealis időben törtent hiszen 17-18 evesen mar nem voltam annyira kiszolgaltatott. Nem pánikoltam hogy mi lesz velem.

Hogy ez a helyes megoldás?

- nem tudom. Nem hiszem hogy van. Egy nagyon sz*r házassag és legkör se jó, de szerintem ez a rettentő sok mozaikcsalád se jó. Én azert egy biztos, biztonságos családi környezetben nőttem fel, ott volt anyám és apám is és ez szerintem fontos. Azt sem tartom feltetlen jónak, ha a gyerek kiskorától kezdve azt latka hogy anya és a parja meg apa es a parja FŐLEG hogy ezek a partnerek sokszor változnak.

Vannak szerencsés esetek és vannak rosszabbak is. Nincs egy egy mindenre, minden helyzetre érvenyes és jó séma. Minden eset egyedi. Nem lehet ezt igy megmondani.

Az ilyen emberek mindig a gyerekükkel takaróznak, rájuk vetítik azt, ami valójában az ő véleményük a helyzetről.

Én és a párom is részesei voltunk ilyennek gyerekként, az egész kis színjáték arról szólt, hogy a szüleink szerettek a langyos szarban ülni meg alázni magukat egy szar házasságban, mindezt ránk fogva. Pedig mi pontosan éreztük, hogy ez már nem az a család így és rohadtul nem is zavart volna, ha megtörténik a válás. Így meg hallgathattuk kamaszként, hogy ki meddig nyelte a szart és vesztegette el az éveket MIATTUNK az apánk/anyánk mellett. Ki a fszom kérte, komolyan?

"A legtöbb valójában csak nem akarja az újrakezdéssel járó macerát."

Szerintem is ez a helyzet. A gyerek kifogás, hogy ne kelljen változtatni.