Mi változott benned gyerekvállalás előtt?

Sosem voltam egy nagy gyerekkedvelő, egyszerűen idegesítettek a kicsik. Ezt persze nem nagyon mutattam ki. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy ülök a széken és teljes áhítattal nézek bármilyen babát. Ha sírást hallottam frusztrált lettem és meg akartam nyugtatni a babát.

Illetve magamat és a páromat is sokszor elképzeltem szülői szerepben.

Anno tiniként és későbbre is (mikor a pasik javarésze csak használgat, családot ill komoly elkotelezodest nem akar, de én viszont mindig is komolyat szerettem volna),kitaláltam egy elvet.

Csak és kizárolag attol lesz gyerekem aki gyereket akar, azaz én soha az életben nem fogom felhozni a témát, nem motiválok egyetlen kapcsolatomban sem, nem pedzegetem a témát

Pedig már eljegyezve is voltam az akkori párom tervezte is velem tudatosan a családalapitást (továbbra is csak bólogato jános maradtam)mégis elhagyott.

És csak ezután jött el az a szerelem az életembe, ahol a párom kezdte el magától mondogatni, aztán győzködött is, nem csupán vágyott rá hanem nagyon erősen huzamosan akart gyereket, és hogy egyutt legyünk örökké.

Csak ez adta meg nekem azt a lökést vagy biztonságérzetet, hogy bemerjem vállalni.

Lenyugodtam. Valahogy már az volt az érzésem, hogy mindenem megvan, amire abban a pillanatban vágyom és szükségem van, eleget utaztam (egyelőre), eleget buliztam, most már tényleg csak egy valami - valaki - hiányzik.

Amit ésszel magunknak megszabtunk, az az volt, hogy legyen saját lakás és nekem minimum 2 év munkatapasztalatom. De én egy kicsit még toltam a dolgot, mert nem álltam rá úgy igazán készen.

Aztán egyszer egyik barátnőm megkérdezte, hogy miért nem kezdünk neki a babaprojektnek. És egyszerűen nem tudtam mit válaszolni. Ez annyira belém égett :D Egész nap ezen morfondíroztam, hogy úgy mégis, miért NE? És nem tudtam magamnak sem érveket felhozni. Este a férjem is megkérdeztem, hogy most mi van. Aznap kezdtünk el próbálkozni :D Most már itt van a kislányunk, 10 hónapos kis energiabomba tündér, és őszintén életem legjobb dolgának tartom, hogy van, most kerek az életem. Ugyanakkor nem gondolom, hogy jöhetett volna hamarabb, igenis kellett hozzá ez a mentalitás részemről is, hogy tényleg felkészüljek rá lelkileg.

Na meg amit mondtak a lányok korábban, egy stabil párkapcsolat. A férjem nagyon jó apa, abszolút családcentrikus, eszében sincs hűtlenkedni, nem kellett noszogatni az esküvőre sem, a gyerekvállalás kérdésre is ő előbb megért, mint én, és úgy általában véve egy rendkívül megbízható férfi, akire bármilyen bajban tudok támaszkodni. Enélkül lehet, hogy még most is az "ihletet" várnám én is, de így nem volt kérdés, hogy bele merek vágni.