Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mással is van ilyen? Lehet tenni valamit ez ellen?
Figyelt kérdés
Nő vagyok. Mindig ugyanaz a helyzet áll elő, ha megismerek valakit, és elkezd jobban érdekelni. Ez a következő: amíg még az elején járunk, addig minden oké, örülök ha meglátom, mosolygok, tehát minden oké. Utána ahogy elkezd komolyabb lenni a dolog, bepánikolok, hogy biztos nem is tetszek neki annyira, és teljesen megváltozok, nem mosolygok ha látom, mert attól félek meggondolta magát velem kapcsolatban stb.. miközben írtam rájöttem mi lehet a baj.. nincs elég önbizalmam szerintem. Szóval ez az a pont, ahol el szoktam rontani mindent, mert már félek attól, hogy elveszítem, és rágörcsölök, pedig előtte tudtam vele lazán viselkedni, és magam lenni. Aztán ha esetleg már eljutunk odáig, hogy teljesen biztos köztünk a dolog, akkor már nem vagyok ilyen, csak van ez a szakasz, amikor még az elején vagyunk és még bármi lehet, viszont én már elkezdek iránta érezni, és a hülye viselkedésem miatt elriasztom őt. Másnál is van ilyen? Ez önbizalom hiány lenne?2021. máj. 13. 19:40
1/9 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem is önbizalom hiányra utal ez az érzésed.
Gondolj arra, hogy te is érzed ilyenkor ahogy komolyodik a kapcsolat ha a másik fél nem így érezne lehet már ott sem lenne. Úgyhogy nyugi, csak add magad :)
2/9 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha tudnád hány nővel katasztrófa az ismerkedés pont emiatt. Pfú..
3/9 A kérdező kommentje:
Akkor végre tudod az okát, és kicsit segíthetsz nekik átlendülni ezen a szakaszon, mert hidd el ők sem élvezik..
2021. máj. 13. 20:19
4/9 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nyugi én is minden létező bakit hibát elkovetek ha már tetje is van a dolognak.
Én ugy vagyok vele aki ezt az idoszakom kibirja es kitart mellettem addig is, mig esetleg ostoban viselkedem zavaromban, az lesz a valodi tars/kapcsolat amugyis.
A kitartasával meg eleve a bizalmam is megalapozza.
6/9 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az a baj ezzel az időszakkal h a nők konkrétan lehetetlenné teszik h legalább az esélyt megadjuk h túllendüljenek rajta.
7/9 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
6#vannak azért olyan pasik akiknek ez nem pálya;)
9/9 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem azt a férfit akit érdekelsz igazán azt nem lehet elriasztani.
Bár én csak magamból tudok kiindulni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!