3,5 év után szakítás. Mit rontottunk el?

3,5 év utáni szakítás

Sziasztok! Én egy 26 éves fiú vagyok. A volt barátnőm most 21 éves. 2006 ősz/tél környékén ismerkedtünk meg. Anno Ő még csak 17 volt, én meg 22. Tudtam, hogy szeretne velem összejönni, de tettem a hülyét, és egész dec.31-ig nem tettem lépéseket. A szilveszter nagyon jól sikerült, összejöttünk. Ekkor Ő még suliba járt, középiskola 3-ba. Az elején nem tápláltam komolyabb érzelmeket iránta, úgy gondoltam egy próbát megér, hogy mégis mi sül ki belőle. Egyre jobban megismertem, nagyon kedves aranyos lány (volt). Nagyon jól megértettük egymást, az élet minden területén. Neki én voltam az első barátja, és igazából nekem se volt előtte semmi komoly. Amíg suliba járt nem volt semmi gond, tervezgettük a közös jövőt stb…majd mikor kikerült a suliból és próbált elhelyezkedni (több-kevesebb sikerrel) jött a fekete leves. Elég sokat veszekedtünk, és sokszor nagyon sokszor mikor feszült idegállapotban voltam rajta csattant az ostor, nem tudom miért. Nem tudom miért Őt bántottam, de mindig bocsánatot kértem tőle, próbáltam kiengesztelni valahogy. Én 3 műszakban jártam dolgozni mellette a főiskolát is csinálom, hétvégén nem volt kedvem buliba menni, neki meg igen. Igazából tavaly. 2009 őszén volt egy hatalmas veszekedésünk ami után megkérdezte, hogy minek vagyok még mindig vele, akkor ott hirtelen nem tudtam megmondani neki, hogy mik az elképzeléseim, de biztosítottam róla, hogy nem csak megszokás. Pár napi huza-vona után, megbeszéltük, hogy nagyon sokszor idiótán viselkedtem, és ne haragudjon rám, mert első komoly kapcsolatom, sok mindent most tanulok meg, és nagyon szeretem. Egyszer én zokogtam a telefonban, máskor meg Ő. Kb. 6óra erejéig szakítottunk, majd hívott, hogy mégsem. Én megígértem neki mindent amit csak akart.

Ezek után jött a következő gond.

2010:

A lakóhelyünk közelében kinyitottak egy kis szórakozóhelyet, egyszer-kétszer elmentünk buliba, de nekem a meló és a tanulás mellett, sokkal jobban esett volna, ha megnézünk egy filmet, vagy valami olyan program, ami nem nyúlik el nagyon az éjszakába. Sajnos nem tudtam ezt vele megbeszélni, mert minden hétvégén ki kellett menni, mert össze barátkozott a tulajokkal, néha segített neki a melóban, de megnyugtatott, hogy nem pasizik és engem szeret. Néha megpróbáltam magamon erőt venni és vele tartani, de mikor még reggel 6-kor sem voltunk otthon, azt már tényleg nem bírtam. Nekem ez már nem hiányzik! Nagyon sokszor nélkülem ment buliba, a barátaimnak is feltűnt, hogy valami nem OK. Szerintük itt már csak Ő diktált, mivel látta rajtam, hogy mennyire ragaszkodom hozzá és nem volt normális ez a kapcsolat.

Az elmúlt 3-4 hétben már éreztem, hogy valami nem OK. Feltűnt a színen egy régi barátnője is, aki nagyon szabad életű, rengeteget vele volt, engem meg hanyagolt. Aztán aug.14/15-én éjszaka egy rendezvényen megmondta nekem, hogy nem biztos az érzéseiben, nem tudja, hogy mit akar. Úgy érzi, hogy Ő még nem élte ki magát, és mellettem nem teheti meg. (Hozzáteszem, bárhova elmehetett.) Mivel tisztel annyira, hogy nem akar átverni, azon gondolkodik, hogy legyen vége. Nem értettem miért mondja ezeket! Először próbáltam könyörögni, hogy valamit kitalálunk, beszéljük meg, de nem akar róla beszélni, úgy érzi nincs mit mondania. Egy egész héten keresztül próbáltam vele megbeszélni, a barátnőivel is, hogy ennek a kapcsolatnak nem így kellene véget érnie. Az ismerőseim mind azt mondják, hogy hagyjam békén, ne foglakozzak vele.

A hétvégén sikerült vele beszélnem. A következő problémák voltak köztünk, elsősorban kommunikációs vonalon:

1. Mellettem nem érezte, hogy Ő NŐ! Mert más férfiak megdicsérték, én meg nem, hogy jó a haja, a sminkje, stb..

Én azt gondoltam, hogy nem kell mondogatnom, hisz nem véletlenül vagyok vele 3,5 éve. Ezek nem direkt, nem jöttek ki belőlem, hanem valahogy nem éreztem, hogy ezt mondani kell, de ha oda állt volna elém, és durvábban ennek hangot ad, akkor tudtam volna, hogy mi az ami hiányzik neki.

2. Úgy érzi, hogy túl hamar lekötöttem Őt, nem tudta kiélni magát. Buli, barátnők, stb…

Buliba mehetett, nem volt lekorlátozva. Azt mondta nem pasi kell neki, hanem egyszerűen élni akar, egyedül akar lenni, és változni akar. Sajnos én is olyan vagyok, hogy nálam a pohár nem félig teli, hanem félig üres, és tényleg sokszor felhívtam a figyelmét a hibáira, hogy mit kéne csinálnia, hogy jusson valamire az életben. Lehet túl atyáskodó voltam? Soha nem azért, hogy bántsam. Csak az Ő érdekeit tartottam szem előtt. De abban hibáztam, hogy nem néztem magamba, és a saját hibáim felett elsiklottam. A kommunikáció nem működött, mert sokat beszéltünk, de nem „beszélgettünk” úgy igazán. Neki is meg kellett volna mondania a szemembe a tényeket, úgy ahogy én neki, hogy : „Ide figyelj! Nem hiszem el, hogy megint veszed észre, hogy milyen szépen felöltöztem.” Én mindig láttam, csak sajnos én is elvoltam a magam kis világában. Ha újra kezdhetném, már tudom, hogy mit kéne tennem.

Még a szakítás előtt ezeket meg lehetett volna beszélni, ha tényleg jobban oda figyelünk egymásra, és nem mindketten csak a magunk igazát mondjuk a másiknak, és a saját hibáinkat nem látjuk meg. De minden idősebb/tapasztaltabb barátom, és a hölgyismerőseim is azt mondják, hogy engedjem el.

Miért van a nőknél ez, hogy egy idő után rájön, hogy Ő még nem élte ki magát? Lehet én is sok mindent nem tettem meg amit meg szerettem volna, de miatta feladtam, és nem érdekelt. Sorozatban hallom, hogy más pároknál is ez a probléma, de van ahol már gyerek is volt, és ott is a nő nem élte ki magát. Ez most az új trend?

Én beismertem minden hibámat, és igen is rossz volt szembe nézni velük, mert tényleg elég durva mikor az arcodba kapod, de átértékelem, és azt mondom, hogy OK, akkor ezentúl oda figyelek erre, és bocsi, hogy eddig nem vettem észre. Szerintem az embernek nagyon nehéz saját magában észrevenni a hibákat, de egy párkapcsolatban ezeket meg kellene beszélni.

Megértem, hogy tőlem csak a rossz dolgokat hallotta, és ez miatt elege lett, de miért nem ültünk le beszélgetni? Tettem lépéseket, de valahogy mindig halott ügy maradt. Én még mindig szeretem, ha visszajönne, tuti újra kezdeném vele, de mindenki más azt mondja, hogy NE! Annyira nem így szerettem volna! Akitől eddig tanácsot kértem, midig arra bíztatott, hogy engedd, csináljon azt, amit szeretne és majd koppan egy nagyon és akkor rájön, hogy nagyot hibázott, és majd keresni fog újra. Egy barátnőjének azt mondta: tudja, hogy megbánja ezt még sokszor, de büszkeségből sem fog újra keresni. Mondjuk, elég önfejű.

Arra bíztatott, hogy keressek valakit magamnak, ha 1 éjszakára, akkor csak arra, de ne gondolkozzak, hanem tegyem meg, és ha olyan jön akivel komolyabb lehet nyíljak meg előtte. Én úgy érzem, hogy neki is megnyíltam, mert nekem Ő barátom is volt, nem csak barátnő. Ebből rögtön arra gondoltam, hogy most majd Ő is ezt akarja csinálni, de ami infót be bírtam szerezni, nem erre van szüksége.

Mit csináljak??? Erre azt a választ kapom, hogy én is menjek emberek közé, ismerkedni, stb…de egyszerűen nem bírom túl tenni magam rajta. Nem kell más! A 3,5 év alatt egyszer sem kellet más!

Már több mint egy hete alig esze, alig alszom. Totál kikészítem magam, és mindenért magamat hibáztatom, pedig tudom, hogy ezt ketten rontottuk el….

Valaki segíthetne rajtam, ha egyáltalán lesz olyan aki végigolvassa ezt a kisregényt….