Kijelenthető, hogy a felek nem egymáshoz valók, ha már valakiben megfogalmazódik egy esetleges szakítás gondolata?

Akkor írok egy kicsit konkrétabban is.

Úgy látom, főként alapvető viselkedés- és személyiségbeli különbségek vannak köztünk.

-Ő az a sokat beszélő, de keveset mondó lány. Csicsereg egész nap, de ennek kb 20%-a értelmes. Én kevesebbet beszélek; csak ha lényeges dolgot kell közölnöm.

-A humorérzékünk is különböző. Nekem fekete humorom van, míg neki eléggé fanyar a humorérzéke. Rendesen idegesítő hogy egy poénomra sem reagál, így aztán inkább már egy ideje nem is mondok egyet sem. Én értem az övét, de leginkább ilyen cicás, lovacskás, pónis, kislányos poénokat gyárt, amin én felnőtt fejjel egyszerűen nem tudok nevetni.

-Aztán, úgy vélem 28 éves kora ellenére még mindig valami kislányszinten van gondolkodásilag. Szinte semmit nem tudok megbeszélni vele felnőtt fejjel, amit belsőségesnek érzek. Folyton elvihogja a dolgokat. Egyre kevesebb együttérzést, empátiát vélek benne felfedezni.

-A családommal állandóan van valami problémája. Ha nem beszélek róluk az a baj, ha beszélek, akkor felidegesíti magát a semmin, és az a baj. Hiába mondom neki, fogadja el őket, hisz messze élnek tőlünk, és én is elfogadom az övét, de nem.

-Nem elfogadó. Én 90%-ban elfogadom az embereket olyannak amilyenek. Aztán csináljon mindenki azt amit a legjobbnak érez saját maga számára. Ő viszont mindenkiben lát valami tüskét, amit viszont nekem nehéz elfogadnom, mert saját magát, s ezzel kettőnket állít be úgy mások előtt, mint akik minden lében kanál. Én pedig nem ilyen vagyok.

-Értetlen is. 100x el kell neki valamit mondani mire... akkor sem érti meg. Aztán meg les, hogy miről is van szó... Tipikusan mint a viccekből a szőke nő.

-Figyelmetlen és kétbalkezes, illetve nem fogadja meg mások jótanácsait.

Sorolhatnám még. Az érdekes az, hogy az ő családjával nagyon jól kijövök és megértjük egymást, csak vele nem az igazi. Hiányolom hogy ha belekezdek egy mondatba, a párom fejezze be helyettem, és én az övét, mert egy rugóra jár az agyunk. Hiányolom hogy rá lehessen bízni komoly dolgokat is mert van benne felelősségérzet. Hiányolom hogy ha mondok egy poént, reagáljon rá egy másikkal, és én is az övére.

Huh... Elég sokat írtam. Nem szeretném szaporítani a szót, de azt hiszem a lényeget leírtam, mégha folytathatám is.

Nem is tudom. Eleinte nem jöttek elő ezek a tulajdonságai. Egy normális, intelligens lánynak tűnt, akivel jó volt együtt lenni. Addig fajultak a dolgok míg össze nem költöztünk, és ezt követően kezdtek felszínre jönni az elsorolt dolgai. Persze ekkorra már összefonódások jöttek létre köztünk és a családjaink között. Így kb olyan mintha férj és feleség lennénk, saját családdal.

Jelenleg, ami biztos, hogy egy kedves, bújós, vidám lány a barátnőm, ami szerintem egy jó dolog. De mégis azt érzem hogy mindez nem ellensúlyozza a különbségeinket.