Lányok, nők, akiknek a jelenlegi párjuknak van az előző kapcsolatából gyereke. Hogyan fogadtátok? Hogy jöttök ki vele?

Párom lánya 3 volt, mikor képbe kerültem, most 6.

Szerencsére ilyen dolgai nincsenek, de még így is voltak nehéz szituk. Főleg amíg tart a dackorszak. Mára viszont imádjuk egymást.

Húzd meg a saját határaidat mindenképpen!

Egy női barátomnak volt ilyen párja. A fickónak két gyereke van, egyik sem tiszteli. Ő mindent megtesz értük, ugrik amint kívánnak valamit, cserében szó szerint belerúgnak, ő meg tűri.

Tipikusan az az ember, akinek egész élete a gyerekei körül forog. A második meg az ex feleség, mert hát ahhoz is kell igazodni és nehogy elromoljon még jobban a kapcsolatuk. A múltban él az a fickó.

Attól, hogy nem vagy az anyja, még egy felnőtt ember vagy. Mondd, ha olyat csinál, ami neked nem fér bele. Ez a határ nekem is máshol volt, mint páromnak. Ő sokszor ráhagyott dolgokat, én meg nem. Meg fogja szokni, hogy nálad mit lehet.

Első voltam.

4 éves a gyerek, és évek óta elváltak. Ez mondjuk megmagyarázza, hogy mi a baj a gyerekkel. Gondolom tipikus hétvégi apuka, aki azzal kompenzál, hogy mindent megenged a gyereknek azon a pár napon, mikor vele van. Volt ilyen ismerősöm, a 4-5 éves gyerek totál hülyére vette. Ismertem anyukát is, ő szigorúbban fogta, vele normális volt a gyerek.

A férjemnek vannak gyerekei, és nekem is, természetesen mindkét felnőttnek szót kell fogadni. A tanár sem az anyjuk, az edző sem, mégis tisztelni kell őket.

Egyébként általában nem is a gyerekkel van gond, hanem az apukák hozzáállásával. Ha szerinte te nem szólhatsz rá a gyerekre, akkor onnantól csak örök harc lesz.

4 éves volt, amikor megismerkedhetünk az apjával, már 15 éves nagyfiú.

Én nagyon ritkán szólok rá, nem problémás gyerek.

Én is azt mondanám, amit az első, a határokat húzd meg, azt ne hagyd, hogy hülyét csináljon belőled, de nagyon buzgónak sem kell lenni, nem vagy szülője. Egy kölcsönös, tiszteleten és barátságon alapuló kapcsolat a legjobb szerintem, legalábbis én így álltam hozzá, igaz, én alapjáraton nem vagyok szigorú szülőként sem. Ha tényleg kedvesen állsz hozzá, akarod, hogy működjön, azt a gyerek is érezni fogja, mint ahogy az ellenkezőjét is.

Én nem vagyok ebben a helyzetben, de ha 4 éves a gyerek és a szülei már évek óta nincsenek együtt, érthető a viselkedés.

A gyerek nem azért lesz rossz, mert ő rossz akar lenni. Általában van valami a háttérben és szerintem nagyon sok esetben arról van szó hogy nem kapja meg a kellő törődést és figyelmet, meg persze fegyelmet ami kéne. A másik véglet ha túlságosan elkényeztetik. Azt sem szabad.

Sajnos van abban is igazság hogy manapság már rengeteg a mozaikcsalád és ez sem feltétlen van jó hatással a gyerekre. Persze az egymást utáló szülők sem.

De mégiscsak jobb lenne ha lenne egy családi egység, biztonság ami körbeveszi.

Ismerősömeknél állt elő az a helyzet, hogy apuka becsajozott. Na tegyük hozzá hogy anyuka meg egy elég kiálhatatlan nő. Szétmentek ugye a hivatalos válás folyik. Közben anyuka is bepasizott (komolyan nem értem egyesek gyerekkel is leakasztanak valakit én meg gyerek nélkül se😂).

A kisfiú kb 3 éves és hallom a barátoktól hogy egyszerűen kezelhetetlen, hisztis stb pedig előtte rendes gyerek volt.

És biztos vagyok benne hogy nagyban közrejátszik hogy az apja nem sokat foglalkozik vele, az új nőci fontosabb mint a gyereke, anyukának is új fickó, érzi a gyerek hogy esik szét a család. Pedig csak 3 éves. Sokat nem fog fel és mégis.

Azért sokat számít ha van egy nyugodt, biztos, családi egység.