Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire komolyan vehető egy olyan lány, akinek a jelenlegi kapcsolata előtt nem sokkal ért véget egy elég hosszú kapcsolata (több mint 6 év) és kiderül, hogy még beszél az exével?
Kapcsolati szempontból nem túlsàgosan.
Persze lehetséges, h orszàgos jóbaràtok maradtak az exével, de sokkal valószínűbb, hogy az elengedés folyamata még nem zajlott le teljes mértékben.
Max csak dugni tartsd, komolyan ne vedd. Ő is lehet visszajár az exéhez ugyanezért, de ha nem is, érzelmileg akkor sem tudta még elengedni.
Beteg ez, amikor sok éves kapcsolat után az emberek regenerálódási időt sem hagynak maguknak (pláne ha még vannak is érzéseik a másik iránt), hanem már egyből ugranak egy másik kapcsolatra.
Én alapból nem veszem komolyan egyik nemet sem, ha nem tart legalább 5-7 hónapot egy komoly kapcsolat után. Nyilván nem egy kéthónapos, hanem egy több éves kapcsolatra gondolok, ahol azért érzelmileg és fizikailag is "összeolvad" két ember. A fizikai alatt azt értem, hogy használjuk egymás cuccait, az enyém nála van, az övé nálam, esetleg együtt is élünk, tehát a fizikai szétválasztás is idő, nemcsak az érzelmi. De ha pl. indulatokkal válnak el, akkor még úgyis hónapokig ott lesznek a rossz érzések; vagy ha csak az egyik fél miatt, akkor a másikban a nemakarás, fájdalom stb. Ezt tisztességes lenne ki tisztítani egy újabb kapcsolat előtt. Ha barátságban válnak el (inkább ebben van tapasztalatom), akkor meg annak is kell idő, hogy lezárjuk a párkapcsolati részét és kellően letisztítsuk, hogy baráti kapcsolattá válhasson, mindenféle hátsó szándék, gondolat, romantikus emlék nélkül.
Úgyhogy én ismerkedéskor az elsők között kérdezek rá, hogy mikor ért véget az illető előző kapcsolata. Kerülném azt a státuszt, hogy hozzám valaki csak "felejteni" meneküljön, nem akarok harmadik lenni egy le nem zárt kapcsolatban. De nem is csak ez a baj, hanem hogy aki szakítás után rögtön társkeresésbe fog, valószínűleg kapcsolatfüggő, ami további problémákat is felvet/előrejelez. Szeretek olyan kapcsolatban lenni, ahol tiszta szívvel/aggyal dönt mellettem a másik, nem a függőségeinek keres tárgyat. Biztos van olyan is, hogy valami véletlen folytán pont szakítás után ismerkedek meg a nagy ő-nek tűnő valakivel, de ha tényleg ő az, akkor ki fog bírni még pár hónapot, hogy ki tudjak tisztulni érzelmileg. Meg tiszteljem már meg azzal, hogy nem homályosítja látásom az előző kapcsolatom... Sajnos az ilyen függők etikátlanul és mérlegelés nélkül képesek bárkire rácuppanni, csak egy pillanatra se érezzék, hogy magukra maradtak.
Viszont az, hogy valaki beszél az exével, a köreinkben normális. Ahogy írtam is, általában nem haragban válunk el, amit értékeltünk a másikban - azok az emberi tulajdonságok megmaradnak. A szakítás csak azt jelenti, hogy párkapcsolatként nem tudunk együttműködni, de ettől még más emberi kapcsolatok működhetnek: barátság, munkakapcsolat...
Úgyhogy ezt normális körülmények között nem tekinteném intő jelnek, de a normális körülményhez ugye hozzátartozik, hogy adott magának időt az illető, hogy feldolgozza a korábbi párkapcsolatait. Esetedben ez viszont nem áll fenn, gyanús hogy te is csak a harmadik fél vagy az ő le nem zárt kapcsolatában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!