Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Válaszoljak neki?
Figyelt kérdés
A barátom kb. két hétig teljesen ignorált miután összevesztünk valamin, 10 nap múlva írtam neki egy üzenetet, hogy legalább szóljon ha nem akar már velem lenni de ne tűnjön el, mert azt nem érzem fairnek. Erre két nappal később válaszolt, hogy nem tűnt el, csak egyedül akart lenni. Erre nem tudtam, mit mondjak. Tegnap írt megint, hogy kiadtak egy játékot amit vártam. Nem tudom, ezzel azt akarja-e érzékeltetni, hogy szeretne megint beszélni velem, de kicsit félek reagálni rá, mert korábban mindig azt mondta, hogy nem vagyok elég önálló stb., és nem akarom, hogy úgy tűnjön hogy egyből ugrok ha mond valamit. Egy közös ismerősünknek azt mondta, hogy meg akarja velem beszélni a dolgokat, de hogy jó egyedül lenni egy kicsit és hogy nem akar most konfliktusokkal foglalkozni. De én nem is igazán tudom, hogy kezeljem ezt. Én sem veszekedni akarok vele. Egyébként nagyon szeretem, de az elmúlt két hétben nem éreztem rosszul magam, és bár szeretnék vele maradni de nem tudom, hogy jó döntés lenne-e.2021. ápr. 3. 14:09
21/23 A kérdező kommentje:
#19 nem arról van szó, hogy nem akartam megbeszélni a dolgokat. De nagyon szorongtam az egésztől, már nagyon hiányzott és féltem, hogy csak azt fogja mondani, hogy akkor ennyi volt. Ezért inkább más dolgokról beszéltem. Persze ennek ellenére mondhatott volna valamit erről, de ezt nem tette.
2021. ápr. 3. 18:55
22/23 anonim válasza:
Őszintén sajnallak kerdezo, a legjobb eveid arra menbek el hogy 10 napig le se sz...r a parod es szorongsz smikor beszeltek. Egy parkapcsoltnak egy támogató, biztonsagos, szeretetteljes kozegnek kell lennie, ha csak szaporitja s nehezsegeket az eletedben akkor ertelmetlrn. Csak fuggsz tole es nem tudod elengedni. Egyszer majd eleged lesz persze es akkor visszanezve elegge banni fogod hogy minek dobtal ki eveket es rengeteg stresszt egy ilyen herere. A legtöbb ismerosom ezen keresztulment
23/23 anonim válasza:
Kedvesem. Voltam ilyen kapcsolatban, 9 évet rabolt el tőlem. A kicsi jó mellé annyi sz@rt kaptam, hogy fel sem tudom sorolni: napokra eltűnés, ha vmiben nem értettem egyet, problémák szőnyeg alá söprése, szex megvonása, passzív agresszivitás, ordítás, szabadságom korlátozása, barátaim elhessegetése... A legdurvábbakat kihagytam. Amikor már a földbe tiport, na akkor szólalt meg bennem a vész csengő és léptem le. A legszebb éveim egy ilyen mocsokra pazaroltam. Hogy miért ? Mert ő volt az egyetlen ember, akitől 5 perc figyelmet kaptam, hozzá menekültem a bántalmazó "családom" elől. Te is ezt akarod?
34 évesen még gyerek ez a fickó a leírás alapján. Vedd fel a nyúlcipőt és fuss.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!