Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Válaszoljak neki?

Figyelt kérdés
A barátom kb. két hétig teljesen ignorált miután összevesztünk valamin, 10 nap múlva írtam neki egy üzenetet, hogy legalább szóljon ha nem akar már velem lenni de ne tűnjön el, mert azt nem érzem fairnek. Erre két nappal később válaszolt, hogy nem tűnt el, csak egyedül akart lenni. Erre nem tudtam, mit mondjak. Tegnap írt megint, hogy kiadtak egy játékot amit vártam. Nem tudom, ezzel azt akarja-e érzékeltetni, hogy szeretne megint beszélni velem, de kicsit félek reagálni rá, mert korábban mindig azt mondta, hogy nem vagyok elég önálló stb., és nem akarom, hogy úgy tűnjön hogy egyből ugrok ha mond valamit. Egy közös ismerősünknek azt mondta, hogy meg akarja velem beszélni a dolgokat, de hogy jó egyedül lenni egy kicsit és hogy nem akar most konfliktusokkal foglalkozni. De én nem is igazán tudom, hogy kezeljem ezt. Én sem veszekedni akarok vele. Egyébként nagyon szeretem, de az elmúlt két hétben nem éreztem rosszul magam, és bár szeretnék vele maradni de nem tudom, hogy jó döntés lenne-e.

2021. ápr. 3. 14:09
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
100%
Egy korabeli nővel ezt nem játszhatná el, nem véletlen teng-leng hozzá képest gyerekekkel, akik lemennek lábtörlőbe.
2021. ápr. 3. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
100%
11-esnek igaza van, ezt egy 26-27 évesnél idősebb, értelmes nő egy percig nem viselné el.
2021. ápr. 3. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
14%

Kerdezo! Ne hallgass a sok idiota kommentelore! Aki nincs ilyen helyzetben, az abszolut nem erti az egeszet! Teljesen, 100%ig megertelek es tudok azonosulni azzal amiket irtal.

Az en parom szinten felnott, es szinten ilyen! Jelenleg a hanyinger kerulget, ha ra gondolok, hogy hogy lehet valaki ekkora mocskos fereg, hogy igy viselkedik azzal akit elvileg szeret. Es nem erdekel mostmar a szar gyerekkora sem, meg semmi serelme. Nekem is volt serelmem, csalodasom, megis ha kapcsolatom van akkor helytallok. Miota vele vagyok es meghallok egy ilyen sztorit, ezt az "eltűnök ha problema merul fel"-tipusu emberekrol.. a gyomrom kavarog toluk!!! Felnott ember es egy gyava nyomorult!!! Bocsi hogy ilyen csunyan beszelek, de nagyon felidegesitinaz embert mikor valakit szeret de nem erti a dolgokat es be kell nyelnie mindent mert inkabb nem mondom, nehogy vita legyen es azzal jojjon hogy hagyjuk egymast.....

Ha gondolod irj uzenetet es jobban kibeszelhetjuk, bovebben

2021. ápr. 3. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
16%

A masik meg hogy 10/9 ember felszines idiota. Be lehetne fejezni ezt a "ha van korkulonbseg akkor az nem szerelem" meg "hogy szeretne mar hiszem sokkal idosebb" kepzeljetek, letezik ilyen. Tanacsot adjatok, vagy ha sik hulyek vagytok akkor ne szolaljatok meg a kerdezonek! Azt o tudja hogy szeretik-e egymast. O a parja hozzaallasara kert tanacsot. Teljesen jogosan van kiakadva es teljesen jogosan taktikazik.

A masik egy szerencsetlen gyava f... aki mint egy ovodas elmenekul. Ha nebancsvirag, akkor pszichologust kene keresni, nem kapcsolatot. Az en paromnak sem ismerkedos oldalra kellett volna feljarni, hanem pszichologussal kezeltetni magat meg a serelmeit amiert egy kapcsolatot ami szep lehetne tonkretesz. Es sajnos beleszerettem.. igy nehez ez a helyzet. Nem tudom otthagyni, mert jo pillanataiban jo vele. De kellokepp merges vagyok magamra amiert ennek ellenere sem hagyom, mert remenytelen eset

2021. ápr. 3. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:

14-es, ki mondta, hogy ne szeretné, mert fiatalabb? Mindenkinek pont ugyanaz a baja, mint neked, hogy elvielg érett felnőtt férfi létére egy gyáva kisgyerek maradt, aki elmenekül a felelősség elől. Erre kapcsolatot alapozni nem lehet és én is voltam ilyen helyzetben mint te és a Kérdező is. És valóban hányinger keltő egy viselkedés.

Az a gond, hogy az ember fiatalabbacska, naívabb, akkor ezeket még hajlandó elnézni neki, azért sincs a kedves delikvensnek idősebb nője, mert ezt egy tapasztaltabb felnőtt már nem nyeli be és kiadja az útját.

Kérdező is nyugodtan a sarkára állhatna és határt húzhatna ennek a gyerekes viselkedésnek.

2021. ápr. 3. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
17%
Nem feltetlen naivsag ha nem hagyjuk ott egybol, ahogy kimutatkozik ez a tulajdonsaga. Van aki valtozik a kapcsolat soran, aki igazan szeret az ad eselyt a masiknak hogy eszhez terjen, hogy amit tesz az nem jo, es ha szeret valtoztasson. Aztan meg mar ha kelloen beleszerettel akkor nehez hagyni, max. ha jonne mas, aki felvaltana az erzest...
2021. ápr. 3. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 A kérdező kommentje:

Az lett egyenlőre, hogy írt egy üzenetet, hogy szeretném-e, hogy felhívjon. Mondtam, hogy szeretném, de nagyon szorongtam, úgyhogy nem hoztam szóba semmit azzal kapcsolatban, ami miatt ez az egész elkezdődött. Úgyhogy egy darabig csak beszélgettünk random dolgokról, aztán egy idő után elment aludni és azt mondta, hogy majd később beszélünk. Ezért most fogalmam sincs, hogy mi van. Mert még amikor utoljára beszéltünk (ez előtt) akkor nem is voltam benne biztos, hogy egyáltalán velem akar-e maradni, és ez most sem derült ki.


#13/#14 igen én is azt érzem, hogy a jó pillanataiban nagyon jó vele lenni, és amikor éppen jó akkor az a tendenciám, hogy elfelejtem az összes problémát vele. Pedig gyakran vagyok szomorú miatta. Velem is nagyon sokszor megtörtént az, hogy meg akartam valamit beszélni (nem vitázni, csak kommunikálni) de aztán inkább nem mondtam semmit, nehogy ez legyen. De ebből az lett, hogy elkezdett félni attól, hogy majd felgyülemlik bennem valami és bosszút állok rajta (lol?) pedig soha nem fenyegettem vagy ilyesmi, a legrosszabb ami történt az az volt hogy néha elsírtam magam előtte, de soha nem is kiabáltam vagy semmi ilyesmi. Szóval neki az kell, hogy minden mindig pont úgy legyen, ahogy neki jó, mert kompromisszumokat nem akar, és ha nem tetszik akkor hagyjam ott. Én is nagyon szeretem, de nem tudom, mit várjak ettől hosszútávon, már ha egyáltalán nem lesz vége most.

2021. ápr. 3. 17:53
 18/23 anonim ***** válasza:
100%
ez már itt meghalt.... csak idő kérdése, és búcsút intetek egymásnak
2021. ápr. 3. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
100%
Tényleg ennyire tellett, hogy két hete nem beszéltek majd cseverésztek valami érdektelen témákról telefonon ez meg elmegy aludni? Hát még ismeretlenül is felidegesített. Szerintem megérdemlitek egymást. Sok sikert!
2021. ápr. 3. 18:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen jogosan van kiakadva es teljesen jogosan taktikazik.


Ja, mert amelyik kapcsolatban taktikazni kell, ott akkora szerelem van. Te sem futsz szazon. Hogy a tobbire ne is reagaljak...

2021. ápr. 3. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!