Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lehet ilyen kapcsolatban gyereket akarni?
Röviden, 7éves kapcsolatban vagyunk. Vannak mélypontok, sokszor csak egymás mellett élünk.
Ő szinte minden 2.este végig telefonozza az estét vagy a szobába vonul. Már elgondolkodott hogy haza költözik, de nem tette. Elhidegulés felé haladunk..
Nekem is vannak gondjaim ami miatt nem érzem/ akarom a gyereket. Sokszor belegondolok hogy ebbe a rossz, gusztustalan világba ami nem a jobb lét felé halad akarok e egyáltalán gyereket és már nem biztos h akarok.
Az elején mindketten akartunk majd gyereket, de mondtam hogy bármikor szakíthat ha nem bír " várni",nem tartom magam mellett, ő nem szakított.
Most minden nap téma a gyerek, a közeledése is ennek szól, nem nekem. Mert hogy én ígértem neki h lesz gyerek..neki is elmondtam h nem érzem még h akarok, az okokat is elmondtam..de mintha nem értené, úgy csinál mintha 40 lenne holott 29lesz és még benne a korban, érteném ha 33lenne pl.
Mert ha rendben lenne a kapcsolat meg érteném..szulei is állandóan az unoka témával jönnek, az enyémek nem lovagolnak ezen.
" elment" 7év amiben alakulhatott volna úgy h már 2 gyerek lenne, viszont nem úgy lett. Alapból 4.évben tudtunk összekoltozni, viszont végig tudta h bármikor szakíthat ha nem bír várni..nem tehetek róla h így érzek mint ahogy ő sem, de nem kértem hitegettem..





Kedves Kérdező!
A leírásod alapján sem neked, sem a párodnak nem időszerű még a gyermekvállalás. Pszichoszexuális fejlettségetek és személyiségeitek érettsége még nem tart ott. Köszönöm neked a következő nemzedék nevében, hogy ez számodra világos már, és ennek hangot is adsz!










Valamiért ő azt hiszi, hogy te akarsz gyereket, csak nem most. Mondjuk, ideje lenne ezt tisztázni így 7 év után, hogy te se most, se később nem akarsz gyereket. Vagy nem tőle.
A szakításon kívül nincs jó megoldás. Az a gond, hogy ezt te se mered meglépni, mert foshol, hogy egyedül maradsz.















Egy gyerek ezen tenyleg csak rontana.
Az plusz nyűg non stop.
Sztem ő azt hiszi olyan egyszeru mint macskát tartani. Ki is csinálná ezt a kapcsolatot helyből.





"Ő szinte minden 2.este végig telefonozza az estét vagy a szobába vonul"
Ha könyvet szeretne olvasni, az is zavarna?





Mire vártok? Érthető, hogy 29 évesen már kezd frusztrált lenni, fiatalabb nem lesz. Valószínű nem érti mire kellene még várni, te nem érted ő mit nem ért és ez szép lassan rányomta a bélyegét a kapcsolatotokra.
Szerintem vagy engedjétek el egymás kezét és esélyt adsz még neki, hogy normális kapcsolatba szüljön, vagy sürgősen menjetek terápiára és tegyétek rendbe a kapcsolatotokat, mert erősen elindultatok a félrekommunikálás miatt a lejtőn.





Én ezt teljesen megértem. Voltam ilyen kapcsolatban, 26 évesen már rá volt pörögve a gyerektémára, bár erős a gyanúm hogy ebben apuci nyomasztása is alaposan benne volt. Ráadásul én meg még a kapcsolat elején mondtam hogy nem akarok gyereket, amire akkor vállat vont. Amikor 3 év után nekiállt ultimátumokat adni, olyan szuper kapcsolatunk volt mint nektek most, tőle konkrétan megkaptam hogy elvan velem, neki mindegy együtt vagyunk-e vagy sem. Én meg már az ultimátum miatt is kiábrándultam, ez meg pláne betette a kaput.
Ha szakítás helyett belementem volna és erre gyereket vállalok elcsesztem volna 2 életet. Kettőt, mert neki úgyis minden mindegy! 😑
Nem ha könyv olvasás miatt vonul el nem baj, sőt az se hogy külön töltünk időt. De h az esték nem szólnak másról max tv közbe nyomkodja a telefont..
Én meg nem kommunikálok mostmar olyan emberrel aki nem figyel mert csak a telefonja van amin játszik.
Én is nyomkodom de 5 6 perc megnezem ami eszembe jut és kész.
Elmenni bicajozni v valami nem lehet mert lusta hozzá,nem bírja..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!