Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mennyi ideig érdemes várni?
Összevesztem valamin a barátommal, és mondta, hogy szeretne egyedül gondolkodni. Harmadnap felhívott de nem nagyon beszéltünk erről, viszont minden okénak tűnt, aztán másnap elkezdett ignorálni amikor szerettem volna átbeszélni a dolgokat, végül ebből is konfliktus lett. Azóta békén hagyom, leírtam neki, hogy én mit gondolok a dolgokról, ő azt mondta, hogy majd felhív valamikor. Ez kb. 3 napja volt, azóta nem beszéltünk egyáltalán. Egyszer küldtem neki pár screenshot-ot egy játékból amit most játszom és nagyon tetszik, de nem reagált. De egyébként számomra is hasznos gondolkodni egy kicsit egydül, mert korábban nap 6-8 órát voltunk együtt és úgy nehezebb volt átgondolni a dolgokat. Ezzel el is vagyok így egy darabig, meg tiszteletben tartom, ha ő tovább szeretne gondolkodni, de nem igazán tudom, mennyi idő a normális. Egy idő után ha nem hív akkor én is szeretnék elkezdeni továbblépni, mert így attól függetlenül, hogy nem vagyok kétségbeesve mégis bizonytalanságban érzem magam. Én szeretném, ha végül együtt maradnánk, de nyilván csak akkor, ha ő is ezt akarja.
Azt még hozzátenném, hogy a kapcsolatunk elején gyakran volt, hogy "büntetésből" egyáltalán nem beszélt velem napokig, ilyenkor egy hétre is simán eltűnt szóval tudom, hogy nem esik nehezére. Viszont ilyen már nagyon régen volt.
25/N, ő 35/F
Velem ezeket az eltűnéseket nehezen tudná eljátszani. Az elsőt még valahogy megemészteném, de ne játszadozzunk már egymással.
Milyen ember az, akinél annyiból áll a problémamegoldás, hogy eltűnök? Mintha futna a problémák elől. Ettől nem fog megoldódni semmi.
Osztom az előző kommentelőt. Az ilyen ember menekül és hárítja a felelősséget. Gondolj csak bele, ha lenne a jövőben egy gyereketek, valamin megsértődik, akkor fogja magát és lelép megint kicsit "gondolkodni"?
Játszmázós pöts, az ilyen vissza se jöjjön inkább.
Maga a kérdés sok mindentől függne, pl. miről van szó, hisztizés-e vagy tényleg kell neki idő, mennyire gondolod komolyan vele (mivel 3 nap után már lépnél, amúgy is úgy tűnik nem).
A lényeg viszont ez:
"a kapcsolatunk elején gyakran volt, hogy "büntetésből" egyáltalán nem beszélt velem napokig"
Most is ugyanazt csinálja, neveltet, hogy megtanuld kinek van mindig igaza. Közben bizonytalanságban tart, hogy egyértelművé tegye, tőle függesz. A helyedben nem folytatnám.
Első vagyok ismét.
Hozzáteszem, tapasztalatból beszélek. Az apám pont ilyen volt, bármi nézeteltérésük volt anyámmal, kisétált az ajtón és vagy órák vagy napok múlva jött vissza. Gyűlöltem érte. Már gyerekként is lenéztem őt emiatt. 30 évig voltak házasok és ez rendszerint így működött. Tehát egy ilyen ember esetében ne számíts semmi jóra a jövőt illetően.
Hagyd a fenebe. Tudja jol, hogy barmeddig eltunik, te varni fogsz ra legyen az egy nap, vagy akar egy het. Az se kizart, hogy az eltunes alatt nem massal van.
Fiatal vagy meg, nem biztos hogy 25evesen erre van szukseged, hogy a bizonytalansag arnyekolja be a napjaid.
Lehet gyerekes, de csinald amit o. Ignorlad, ha jelentkezik par napig, aztan irj neki egy smst hogy lattad keresett, de elfoglalt voltal.
Szerintem szakitsd meg ezt a kapcsolatot.
A fő visszatérő probléma mindig az, hogy ő nem akarja megbeszélni a dolgokat, és nem akar kompromisszumokat. Mondta néha, hogy szeretne többet egydül lenni néha, mire mondtam hogy persze ez érthető, csak kértem, hogy szóljon nekem ha ilyen napja van mert nekem rosszul esik, ha csak ignorál egész nap ahelyett hogy annyit mondana, hogy 'bocsi ma egyedül szeretnék lenni, de nincs semmi gond, majd beszélünk holnap vagy holnap után'.
De ezt nagyon nem akarja. Viszont nehéz eldönteni, hogy akkor mikor nincs kedve velem lenni. A jelenlegi körülmények miatt távkapcsolatban vagyunk, de minden nap felhív és akkor csinálunk dolgokat, néha csak egyedül de közben néha szólunk egymáshoz. Egyszer úgy éreztem, hogy nincs kedve ott lenni, mondtam hogy szóljon ha így van, mert el leszek egyedül, de mondta hogy nem mert nézni akarja, amit játszom.
Még egy éve kb. volt egy férfi ismerősöm akivel nagyon jóban voltam, de a barátom tudott róla, és én tényleg csak barátként gondoltam rá. Ez a férfi egyszer megkérdezte, hogy akarok-e vele találkozni, és én annyira nem akartam, de sajnos azt mondtam hogy oké mivel nem beszéltünk meg semmi konkrétat és gondoltam, hogy majd elfelejtődik. Persze ezt nem kezeltem jól. Viszont szóltam róla a barátomnak aki teljesen kiakadt (ilyen azóta sem volt), azt mondta hogy undorodik tőlem, meg hogy ne is keressem mert annál többet fogok esni a szemében. Végül később visszahívott és bocsánatot kért, azt mondta hogy nem volt igaza, de akkor is úgy éreztem, hogy ott fog hagyni, fogalmam sincs, hogy most mit gondol. Azt mondta, hogy attól fél, hogy elkezdem zaklatni, de ő alapból ilyen paranoiás én pedig soha semmi erre utalót nem tettem. Egyszer nyert valamit egy ilyen online versenyen, de nem merte megadni a címét ahová elküldhették volna a nyereményét, mert félt hogy akkor majd valaki aki rosszat akar neki megtudja (nincs konkrét személy, csak alapból fél az ilyen szituációktól). Egy csomó ilyen eset volt már. Lehet, hogy én túl sokat akarok kommunikálni, de soha nem fenyegettem vagy zsaroltam. Sokszor volt olyan, hogy elege lett egy témából, és azt mondta, hogy ha még valamit mondok róla akkor leteszi a telefont. Persze mindig abbahagytam. Most is már napok óta békén hagyom, nem hívogatom, nem próbálom érzelmileg zsarolni, azt a pár képet küldtem neki de ennyi, amúgy próbálok a saját dolgaimmal foglalkozni. Ettől függetlenül nagyon szeretem, de az mégis rosszul esik, hogy ő azt hitte, hogy most majd megőrülök és zaklatni kezdem, pedig sokszor mondtam, hogy csak addig van értelme az egésznek, amíg mindketten jól érezzük magunkat, és szerintem eddig ez általában így volt. Abban semmi jó nem lenne, ha rákényszeríteném valamire, vagy ha megpróbálnék áskálódni ellene ha nem akar velem lenni. Fel sem merült bennem ennek a gondolata.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!