Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Változókor nőknél?





#11
Én elváltam.Természetesen volt más oka is,de elsősorban ez volt és hogy beszélni sem lehetett róla.
Egy megoldatlan probléma az élet minden területére rányomja a bélyegét , főként,ha hosszú évekig fennáll és legalább az egyik embert zavarja.
Ráadásul annyira fiatalon,hogy szinte még nem is éltetek, engem nem lett volna semmi,ami mellette tartson.
Elnézést a kérdezőtől,hogy elterelődött a kérdése más irányba.















Nálam pár éve kezdődött akkor még csak felborult a havi, utána ki áradozott egyre jobban. Ennek 5 éve de néha még megön. Nehezen viselem a hőhullámokat amik néha fél óránként (!) jönnek váratlanul. Éjszaka minimum 2x felelek úgy higy teljesen évre vagyok ezért csak nehezen tudok visszaakudni. Ha nem alszok vissza akkor egész nap látszik rajtam hogy csak pár órát aludtam. Fáj a fejem ami előtte nem volt jellemző. Ez rányomja a béjegét a napjaimra. Szexet is kevésbé kívánom.
Ezért arra jutottam hogyha végleg elmaradt akkor gyógyszert fogok szedni. Nem szívesen mert félek tőle de nem akarom az elkovetkezendő 30 éveimet így élni.
Mellesleg nem tudom hogy tisztában vagytok e azzal hogy növekszik a csintritkulás és szívbetegség esélye is. Ezért is fontos a hormonpótlás. Nem mindenki szedheti viszont. Aki hajlamos a mellrákra pl vagy a trombózisra azok nem szedheti. De szerencsére ezekre már létezik vérvétel, génvizsgálat.
Mindennek utánanézek hogy mire odakerulok ne legyen kérdés bennem. Remélem pár év múlva feltalálnak egy kiméletesebb gyógyszert is, ilyenekben is reménykedek. Addig szedek gyógynövényeket. Eleinte segítettek, ma már nem igazán bár lehet higy ebben én is hibás vagyok mert nem szedtem rendszeresen.
Párom nyitott ebben a témában mégse merem mondani neki mert ez valahol egy kudarcnak élem meg mint nő annak ellenére hogy természetes folyamat.










#13
Az utolsó mondatom nem olvastad,úgy tűnik.
Senki nem mondta, hogy változókori probléma.
Csak a 11-nek próbáltam leírni,hogy ahol egy kapcsolatban évtizedes probléma húzódik, ráadásul nem is apróság,ott azért nem csak az egyik személy felelős.
12 voltam.





#14
Neked is okés, mert ennek ellenére elvetted, mellette maradtál. Tehát nincs jogod panaszkodni.
47 leszek hamarosan. Néha vannak hőhullámaim, mindig akkor, ha valamit elkezdek csinálni. Erősen izzadok közben. A menstruációm vagy késik, vagy előbb jön, és akár 2 hétig is pecsételgetek. Most éppen a covidból próbálok kikecmeregni, és most tapasztaltam, hogy milyen hosszúra nyúlt. Előtte mindig pontos volt. Vannak hangulat ingadozásaim is időnként. Egyelőre ezeket tapasztaltam.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!