Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Függök a "páromtol". A kedvem, a közérzetem. Megoldás erre?
Olyan elegem van abbol ha hív ír, találkozunk, felhőkben repdesek, ha meg nem, akkor zuhanok a mélybe.
Én nem akarom ezt az érzelmi vasutat.
Ő annyit mondott erre, ha épp bármi van, akkor is tudjam minden oké, ő mindig akar.
Csak épp valahogy ennek ellére jön a depi nélküle.
Mivel ugyis alkalmi, talán egy másik sráccal ki lehetne az ilyen üresjáratokat pótolni? Vagy mit tehetek ez ellen hogy ne hullámozzam? Kikészitem saját magam.
És ha az lennèk? Nem tudom. De mivel oldjam meg ezt?
Én nem akarok azon vergődni mikor épp nincs/nem ér rá.
Szeparációs szorongás.
Az alapja valamilyen megszakadt közeledés a szülő felé, általában koragyermekkorban, ahol elutasítást éltél meg, és kialakult egy reflex. Ehhez elég egy mikroimpulzus is, amire nem is gondolnál.
Viszont mindegy a miértje, hisz azzal, hogy tudod, még nem múlik el.
Én a személyes értékítéletem alapján intenélek tőle, hogy a kimaradó időben egy másik emberi lényt "használj", csak mert nem tudsz stabilizálódni. Ez etikailag erősen megkérdőjelezhető, és jelez egyfajta kiemelt önzőséget is, amivel érdemes foglalkoznod.
Mi az amit tehetsz?
Nos, a kieső időben gyakorlatilag bármit, amire képes vagy, hisz az egész Univerzum a rendelkezésedre áll, teret ad a kibontakozásodra, megadva a kozmikus szabad akarat ajándékát. Persze nem árt a már korábban tárgyalt etikai nívót szem előtt tartani.
Adok egy tippet.
Ha neked ez a kapcsolat ennyire nagyon fontos, akkor abban az időben, amikor nem vagytok együtt, és nem is a kötelességeid teljesíted (munka, tanulás, önfenntartás, stb..), akkor tégy valamit magadért, ami a kapcsolatot is szolgálja. Például merülj bele az önismeretbe, hogy felszámold a szeparációs szorongásod, és ezáltal egyedüllétezni is tudj, hogy ne függőségi helyzetben légy, hanem egyenrangú partnerként egy szeretetkapcsolatban.
Fontos dolog továbbá a türelem önmagaddal szemben, ugyanis egy ilyen szorongást lerakni nem megy egyik percről a másikra, de gyakorlással feloldható. Érdemes légzőgyakorlatokat folytatni, befelé figyelve.
Jó persze olvassátok már rá a BNO gyűjteményt ...
Én is ilyen voltam az exem mellett, de rájöttem utólag, hogy nem én voltam idegbajos, hanem nem haladt a kapcsolat semerre és az frusztrált.
Jelenleg a szerelmem már megkérte a kezem, együtt élünk és tervezzük az életünket.
Szomorúság és depi nincs bennem egyáltalán, minden ‘mentális’ tünet elmúlt.
Az meg természetes, hogy a másik felünktől is függ a hangulatunk, hiszen ha a drágának valami baja van, akkor az engem is bánt.
Ez normális, az viszont nem, hogy nem fordul komolyra a kapcsolat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!