Tulajdonképpen sok kapcsolat, azért megy tönkre mert a párok nem mernek beszélgetni?

#1, #7: ezekben a kapcsolatokban ti maradtok benne.

Ha nincs változás, nincs együtt haladás, nincs kommunikáció, akkor azért nem a másik ember a bűnös. Ti legalább annyira részesei vagytok annak a kapcsolatnak, nektek ugyanúgy megfelel a langyos víz.

A másik ember tetteiért senki nem felelős, de az a saját döntésed, hogy kitartasz mellette.

12: én azt tapasztalom, hogy az esetek nagy részében nem az történik, hogy a kapcsolat elején mindent megbeszélnek, azátn 40 év házasság után kifogynak a témából, és csak élnek egymás mellett.

Sokszor látom, hogy bizony már az első hetekben sem megy a beszéd, hogy nincs miről kommunikálni, ha mégis, akkor nem teszik meg, a problémákat a szőnyeg alá söprik...

Sosem értem, hogy az ilyen emberek mire számítanak, mit remélnek egy ilyen kapcsolattól. A nagy mellek, vagy a hatalmas bicepsz persze egy darabig jó mókának tűnik, de el sem tudom képzelni, hogy kapcsolatban legyek egy olyan emberrel, akivel nem tudok beszélni akár hétköznapi témákról, akár párkapcsolati problémákról.

(igen, nyilván én is van, hogy úgy reagálok, hogy bocs, mostnem, most nem akarok erről beszélni, most hagyj békén ezzel, én sem vagyok tökéletes, de ez 1-1 pillanat, 1-1 téma, és később ezeket is át lehet beszélni, ha ott akkor éppen nem is jön össze)

Az én exem nem értette a vita és a veszekedés közötti különbséget.

Ha meg akartam beszélni egy problémát, nála automatikusan az veszekedésnek minősült. Így inkább igazat adott és rám hagyta, de így a probléma nem oldódott meg. Nem mondta el, neki mi a véleménye a problémáról, így nem tudtunk közös nevezőre jutni.

Szakításkor meg persze jött, hogy én túl hisztis vagyok. Hát, nézőpont kérdése, szerintem meg ő volt süket és ostoba, értetlen.

Így baromi nehéz 1-ről a 2-re jutni.

"Vannak emberek,akikkel nem lehet beszélgetni sem kompromisszumot kötni."

Igen, vannak ilyen emberek. Ők azok, akiket lehetőség szerint kerülök. Nem csak párkapcsolatot nem létesítek velük, de barátkozni sem barátkozom, nem veszem fel őket a csapatomba a munkahelyen...

Semmi baj azzal, hogy ők ilyenek, de én köszönöm, nem kérek ebből.

"Az én exem nem értette a vita és a veszekedés közötti különbséget."

Ilyen ember is van. De látom, hogy úgy kezdted a mondatod, hogy az "exem". Te nem maradtál benne az ilyen kapcsolatban, rengetegen viszont 10 év után is csak nyafognak, hogy nem lehet vele semmit megbeszélni, pedig a megoldás már az első fél évben ott lett volna.

17:

Nálunk csak a végefelé voltak ilyen kommunikációs problémák. Már nem sokáig bírtam volna, az tény.

Ő viszont szerencsére talált megoldást, és megcsalt, mert hisztis vagyok. :)

Így már az exem, igen. De nembaj, majd szenved vele más. Gondolom a másik ember sem egy főnyeremény, mert azóta jött volna vissza. De isten őrizzen, hogy tovább terheljem őt a hisztijeimmel. :)

Egyszer megismerkedtem egy lánnyal (olyan 22-23 éves volt). Zseniálisan éreztük magunkat egymás társaságában, az első pillanattól megvolt az összhang, azonos érdeklődés, rengeteg téma, izgalmas beszélgetések, könyvekről, a világ dolgairól.

Sajnos gyorsan kiderült, hogy van valakije. Mindig panaszkodott a pasasra, hogy mennyire unatkozik, hogy a pasiját semmi nem érdekli, hogy a haverokkal lóg csak, és a foci az egyetlen témája.

Akkor még tapasztalatlan kissrác voltam, azt hittem, hogy van esélyem nála, ha látja, hogy velem mennyire összeillik, azzal a pasival meg semmi.

A sztori vége röviden, hogy egy évvel később hozzáment feleségül, szült neki egy gyereket, aztán még egyet.

Jópár év múlva találkoztunk, leültünk egy kávéra, megint panaszolta, hogy semmi nem jó az életében, hogy társas magányban él, hogy nincs miről beszélnie.

Kifizettem a kávéját, és eljöttem. Maga választotta ezt az életet, maga keresett olyan párt, akivel nem volt miről beszélnie.