Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fèrfiak, mit jelent nálatok egy lájk? Túlgondolom?
Nagyon kíváncsi vagyok más mit gondol erről a tèmáról, mert nem èrtjük meg egymást a párommal.
Èn is és a baratnőim akikkel kivesèztük ezt, azt tartjuk, hogy nem esik jól, ha a párunk más nőket lájkolgat a közösségi oldalon, mivel ez azt jelenti,hogy tetszik neki amit lát és ezt ki is akarja nekik mutatni.
Pár napja pont volt egy riport a évben ugyanezzel a tèmával, ahol pont egy fèrfi mondta, hogy ő elvből nem lájkol más nőket.
Párommal ezen többször is vitáztunk, már régebb mikor láttam, hogy lájkol zavart és mondtam is neki. Úgy tűnt megèrti aztán kis idő múlva csak folyatta, majd vègül törtènetekre kezdett el reagálni, gondolván ha nem tudom nem fáj.
Persze ez mèg jobban rosszul esett hisz itt egy kicsit át is vert, a hátam mögött annak ellenère, hogy tudta hogy zavar. Ez elég nagy veszekedèst vont maga után.
Elmondása szerint ő nem gondolta, hogy ennyire kiborít engem, neki nem jelent semmit, nem tudja mièrt lájkolgat.
Nem èrtjük meg egymás szemszögèt és szerinte én is, meg aki ezen a vèlemènyen van túloz, túlgondoljuk az egészet.
Szerintem meg olyan, mintha az utcán utána fordulsz és füttyentesz a szèpeknek, és megalázó számomra.
Nem a női haverok lájkolása zavar, hanem max látásból ismert nők, ismerősènek felesègei, környèkbeli lányok.
Az sem zavar, ha pornót nèz, vagy idegeneket figyelünk meg az utcán, mert itt valahogy környékbeli nőknek "nyalizik".
A vitánk során azt is mondta, hogy ki is törölhetem az összeset, sőt a facet is, annyira nem èrdekli ès nem jelent neki semmit. Alapvetően nagyon is jó a kapcsolatunk, mégsem tudom megèrteni miért érzett ekkorra késztetést hogy folyton nyomogassa rájuk a gombot.
Megszeretnèm èrteni a másik vègletet/felfogást is, hogy megtudjam zárni magamban a tèmát és ne sèrtsen ennyire.
Ez önismeret kérdése. Üljetek le egy kép elé amit likeolt és fejtegessétek az érzést, ami miatt likeolta.
Én ezt tenném magammal, ha valamit nem tudnék, miért tettem. Fogalmazza meg a miérteket.
11. Pont ezt kérdeztem tőle. Csak annyit tud mondani, hogy nem tudja. Tetszett a kèp, jó kèp volt és nyomott egy lájkot.
Azt is mondtam neki, ha van egy szép táj, tengerpart vagy kirándulásos pillanatkèp az okè. De egy portrè? Szelfi? Tükörben álló nő, azon csakis maga a nő a tetszhet...
És okè, én is látom ki jókèpű pasi. Ránèzek és megyek tovább, nem hagyok nekik nyomot..
Nos mivel ferfiakhoz szólt a kérdes,válaszolok.
A lájk nöknek küldve kb lóxar se ér.Ezt nektek kéne jobban tudni.
Kb 500 ezer lájk erkezik egy csücsörítös képre.A nönek meg halvány fin.ja nincs,hogy ki küldte,és kb le is xarja.Ugyzanis legtöbbjük csak gyüjti ezeket,mert" az olyan jol esik,hogy mindeni az én s..emre,dekoltázsomra,stb lájkol"
Erre pont te kérded,hogy ez mennyire komoly?
Hát szerintem semennyire.Viszont ha ettöl borzalmas éjszakáid vannak,és remegve ébredsz,es a nagy bizalom oda lett,akkor keress valakit,aki nem lájkolgat.Vagy ha igen,akkor mindennap ostorozza meg magát,ha ilyet csinàlt.
Jómagam nem lájkolgatok random,mert nincs idòm ilyesmikre,és feleslegesnek is tartom.
Viszont vannak ,akik megszokásból is csinálják.Söt ismerösnek jelölgetnek.Ismetelten valami késztetést erezve arra,hogy kväzi "minél több ismerös,annál fontosabb személy" alapn.Közben fogalma sincs kiket jelöl vissza,vagy be.Ezert en ezt az egesz fbukos jelenséget "jäték hülyéknek" vagy " netes homokozónak" hívom
Erröl ennyit.
14-es tökéletesen leírta.
Ha állatokat, macskákat, családi képeket, párral felrakott képeket lájkol, akkor az "aszexuális" lájk. De ha csak barátnőkkel lévő, vagy szelfiket, vagy magáról feltöltött egész alakos képet... na az qrólájk.
14-es köszi a kommentet, jó néha értelmes válaszokat is olvasni ezen az oldalon!
15 te ugyanazt írtad, mint én, csak rövidebben :D
Nagyjából erre akartam kilyukadni, hogy van az aszex like meg a kúró. Fel is pontoztalak volna, ha nem nyomok mellé, bocsánat!
Még kiegészíteném annyival, hogy mikor saras ruhában teszek fel képet egy túráról, vagy épp izlandi kirándulásról állig beöltözve, ott sem jelennek meg az említett úriemberek, csak ha minél több látszik az arcból, alakból. Lesz*rják a tájat meg a kompozíciót :D de ezt másoknál is megfigyeltem.
Komolyan, eddig ez a héten a legértelmesebb fórum az oldalon :D Saját szórakoztatásomra felmentem face-re, és találomra megnyitottam az első dekoratív női ismerősöm profilját. Az illető egy negyvenes elvált, egyedülálló anyuka.
Kép egy könyvről, amit jelenleg olvas: 6 lájk.
Link egy zenéről: 4 lájk.
Újságcikk: 10 lájk.
Link egy tájról: 9 lájk.
Egy előnyös szelfi, amelyben jól kivehető az arca, és valamennyire a dekoltázsa: 175 lájk.
:D :D :D :D :D
A következtetést mindenki vonja le saját felelősségre :D
16# Te is csak csupán müvészi önkifejezésböl,az izlandi kirändulásod meg természetföldrajzi ismeretterjesztés (,national geografic by Piroska) céljából pakolod fel a tájat,meg magadról a saras képet,mi?
:D
17#
De, majd a könyvet meg a tájat lájkolja...maraggyá ma!!
:-D
19
Általában akkor csinálok és rakok fel képet, ha történik velem valami, vagy ha járok egy szép helyen, csak úgy szelfiket nagyon ritkán csinálgatok, nem látom értelmét, egyébként amit kirakok néha ilyenkor, az is inkább story. Igazad van amúgy, megérne egy misét a nők posztolási szokása is, illetve hogy mi motiválja, mi a cél, ha felrak egy ilyen-olyan képet, de most nem erről volt szó, hanem az arra adott reakcióról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!