Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fèrfiak, mit jelent nálatok egy lájk? Túlgondolom?
Nagyon kíváncsi vagyok más mit gondol erről a tèmáról, mert nem èrtjük meg egymást a párommal.
Èn is és a baratnőim akikkel kivesèztük ezt, azt tartjuk, hogy nem esik jól, ha a párunk más nőket lájkolgat a közösségi oldalon, mivel ez azt jelenti,hogy tetszik neki amit lát és ezt ki is akarja nekik mutatni.
Pár napja pont volt egy riport a évben ugyanezzel a tèmával, ahol pont egy fèrfi mondta, hogy ő elvből nem lájkol más nőket.
Párommal ezen többször is vitáztunk, már régebb mikor láttam, hogy lájkol zavart és mondtam is neki. Úgy tűnt megèrti aztán kis idő múlva csak folyatta, majd vègül törtènetekre kezdett el reagálni, gondolván ha nem tudom nem fáj.
Persze ez mèg jobban rosszul esett hisz itt egy kicsit át is vert, a hátam mögött annak ellenère, hogy tudta hogy zavar. Ez elég nagy veszekedèst vont maga után.
Elmondása szerint ő nem gondolta, hogy ennyire kiborít engem, neki nem jelent semmit, nem tudja mièrt lájkolgat.
Nem èrtjük meg egymás szemszögèt és szerinte én is, meg aki ezen a vèlemènyen van túloz, túlgondoljuk az egészet.
Szerintem meg olyan, mintha az utcán utána fordulsz és füttyentesz a szèpeknek, és megalázó számomra.
Nem a női haverok lájkolása zavar, hanem max látásból ismert nők, ismerősènek felesègei, környèkbeli lányok.
Az sem zavar, ha pornót nèz, vagy idegeneket figyelünk meg az utcán, mert itt valahogy környékbeli nőknek "nyalizik".
A vitánk során azt is mondta, hogy ki is törölhetem az összeset, sőt a facet is, annyira nem èrdekli ès nem jelent neki semmit. Alapvetően nagyon is jó a kapcsolatunk, mégsem tudom megèrteni miért érzett ekkorra késztetést hogy folyton nyomogassa rájuk a gombot.
Megszeretnèm èrteni a másik vègletet/felfogást is, hogy megtudjam zárni magamban a tèmát és ne sèrtsen ennyire.
Először is: jogodban áll közölni valakivel, hogy hogyan érzel de nincs jogod beleszólni abba amit csinál. Szerintem várható volt, hogy nem fogja abbahagyni, most neked kell gondolkoznod a folytatáson.
Másodszor: teljesen érthető ha ez kiakaszt, mert ahol tettek vannak, ott van szándék is. Erős a gyanúm, hogy a barátod nem túl sikeres a lányok körében és visszaigazolásokra vágyik, csak ezzel megaláz téged. A folytatás itt méltóság kérdése is. Szerintem csak a nagyon csúnya lányok törődnek ebbe bele, én kidobnám, nem szenvednék miatta.
Köszönöm a válaszokat!
Azzal nyugtatgatott mèg, hogy bocsánatot kèrt, nem akart így megbántani, hülye volt és esze ágában sincs úgy nèzni rájuk, csak úgy lajkolta,mint ismerőst nem mint nőt. Arra, hogy miért folytatta reagálásokkal, nincs magyarázáta, csak az, hogy nem tudta hogy èn így fogom fel, ki is törölhetem, hülye volt de úgy van vele, hogy ha én is lájkolok egy férfit ő nem sèrtődne meg.
Ha meg is bocsátom nem tudom mire gondoljak,hogy tök jó ha már nem fogja folytatni és megèrtett engem, vagy az a lényeg,hogy megtette ès az jelent valamit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!