Miért gyakori a "nincs ló, a szamár is megteszi" mentalitás?

49# 42 éves szingli nő vagyok és köszönöm, nem vagyok elkeseredett.

Sikeres vagyok a munkámban, vannak barátaim, és családi állapotuktól függetlenül barátok vagyunk.

Van saját hobbim, és nem vagyok magányos.

Nem keresem az igazit. Vannak férfiak az életemben, de nekem így kényelmes.

És nem azért nincs gyerekem, mert nem jött össze, hanem, mert nem akarok anya lenni, sosem vágytam erre.

Szóval nesze neked fogd meg jól a válaszod. Pont te erőlteted le mások torkán, mert valószínűleg te így érzel, és nem tudod megérteni, hogy nem minden ember ennyire kétségbeesett.

Ja és nem,, nem leszek tíz év múlva sem egyedül. Te viszont még lehetsz.

Tudod ismerek még hatvan felettit is, aki élvezi egyedülállóként az életet és számtalan olyat, akinek van több gyereke is, mégis le se tojják

megéri-e a 20-as és a 30-as években a szingli nők élményfaló életét élni-e.

Neked ez valószínűleg nem jutott ki :D

Na hát akkor nem is maradt más hátra, mint hogy sok boldogságot kívánjak. Javaslom ez esetben ne is pazarold tovább az idődet itt GYK-n, hanem foglalkozz a munkáddal (amiben sikeres vagy), a barátaiddal, vagy az izgalmas hobbijaiddal. A szülőséget és a családot meg majd mi "csicskák" értékeljük.

Amúgy férfi vagyok, szóval nem, sohasem éltem a szingli nők élményfaló életét.

Végezetül egy gondolat:

Az agresszió (akár fizikai, akár verbális, mint amilyet te is művelsz) a frusztráció eredménye. A frusztrációt pedig a be nem teljesült vágyak, az elégedetlenség és a tehetetlenség érzései szülik.

Gondolkodj el ezen, mielőtt nekiáll megírni a következő támadó jellegű kommentedet.

Volt kollégáim közül nem is egy volt akik párkapcsolatban éltek hosszú ideje. Az egyik állandóan szidta a barátnőjét pedig szerintem 10 éve együtt voltak már. Jó szava nem volt róla, ha tehette jó későn ment haza direkt. Amikor rákérdeztünk minek van vele az volt a válasz, hogy majd megtudjuk, ha olyan régóta leszünk együtt valakivel. A másik bár kevésbé szidta, de amikor volt szabadnapja inkább mást csinált mint hogy a párjával lett volna, és előttünk szidta a nőt, amiért a nőnek ez nem tetszett és elvileg arcokat vágott hozzá. Nem értem az ilyeneket. Persze ellenpélda is volt szerencsére, aki viszont imádta, szerette a párját és rossz szava nem volt róla. Azok is szintén évek óta együtt voltak már.

Olyan kollégám is volt, aki beleesett ebbe a "nem bírok kilépni" körbe, eleinte ő is azt hangoztatta, hogy majd megtudom x évnyi kapcsolat után, de végül mégis sikerült kilépnie.

Elnézve ezeket az embereket én arra gondolnék, hogy talán azért nem lépnek, mert abban hisznek, hogy nem találnának mást. Őszintén nem is csodálkozom, hisz olyan felfogással amikor 10 éve együtt vagy valakivel és csak szidni tudod? Lehet soha nem tudnának senkit se igazán szeretni és elfogadni.

Igen, a félelem is nyilván benne van a dologban. De a legtöbb esetben van egy sokkal egyszerűbb és gyakorlatiasabb oka:

A lakhatás.

Ma már az átlagembernek lehetetlen lakáshoz jutni. Vagy albérletrabszolga lesz, vagy hitelrabszolga, vagy mamahoteles lúzer. Mindegyik esetnél sokkal jobb még egy rossz kapcsolat is.

Megnézném én a példában szereplő emberek maradnának-e, ha kapnának egy lakást, hogy ha szakítasz, ez a tiéd!

14:00-es válaszoló vagyok.

Mindkét volt kollégám esetében ők fizetik a lakhatást. Az egyiknél bár albérlet, de mondta, hogy ő fizeti nagyrészt, mert a barátnője tanít így nem sok fizetése van, neki egyébként van egy másik lakása is, ahova költözhetett volna, már évek óta, szóval gyakorlatilag két lakást tart fent, ha elhagyná a nőt csak egyet kellene. A másiknál pedig övé a ház és a nő költözött hozzá.

Szóval a lakhatás náluk kiesik, hisz bőven megoldható lenne.