Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Gyerekünk született, de félek, hogy megromlik a házasságunk, mit tegyek?

Figyelt kérdés
A terhesség alatt még minden rendben volt, annyi hogy a vége felé már nem volt szex, mert mindketten féltettük a babát. A férjem bent volt a szülésen (ő is szeretett volna ott lenni, én is szerettem volna), de a végére kicsit rosszul lett. Most még a gyermekágyas időszak tart, egy hónapos a babánk. Én odavagyok, amikor látom őket együtt a babával, jobban szeretem a férjemet, mint valaha. Viszont ő nagyon távolságtartó velem. Néha, amikor fáradtak vagyunk, elég goromba is. Alig ölel meg, egyszer sem kérdezte meg, hogy jól vagyok-e így szülés után. Én szexuálisan is nagyon kívánom, alig várom, hogy rendesen együtt lehessünk. Eközben ő elutasít, amikor szeretnék neki "örömet szerezni", vagy csak nagyon nehezen megy bele. Egyébként közel úgy nézek ki, mint a terhesség előtt, pár kiló plusz van csak rajtam és igényes vagyok magamra most is. Nagyon gyorsan regenerálódok, már első héten itthon takarítottam, minden házimunkát megcsinálok, ha csak lehet, hagyom a férjemet aludni. Persze néha megkérem, hogy legyen a babával nap közben, mert én már nagyon elfáradtam, vagy éppen van egy fél órás dolgom, de szerintem ez rendben van. Szeret is a babával lenni, csak néha túl sok neki, főleg amikor sírós. Mégis mit tehetnék, hogy újra minden rendben legyen? Vagy ez csak átmeneti? Vagy túlreagálom? Eleinte tök büszke voltam magamra a szülés miatt, meg hogy milyen jól megy minden a babával, de a férjem teljesen elbizonytalanít abban, hogy jól csinálom-e, jó anya és feleség vagyok-e. Persze nem bánt és nem mondaná ki, hogy esetleg most már nem úgy tekint rám, de én ezt érzem.

2021. jan. 26. 14:25
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem, mint oly sok ember, ő sem volt teljesen tisztában azzal, hogy mivel jár egy gyerek. Csak a szép, mézesmázos részét látta eddig, de most rájött, hogy milyen is igazából.
2021. jan. 26. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:
98%

Nem kell evidensnek tekinteni, hogy ha bent volt szülésnél, akkor megundorodik. A fejénél áll, nem ő vezeti le, könyörgök.

Másrészt: sok férfit (és nőt) jobban zavar a szoptatás. A melleket a szexualitással kapcsolják össze.

Vagy zavarja, hogy változott a tested.

Vagy zavarja, hogy a baba az első, és háttérbe szorul.

Vagy bántja, hogy ő nem érzi azt a mindent elsöprő szülői ösztönt, amit remélt, vagy rajtad lát.

Vagy most éli meg, hogy családfenntartó lett, és nem tudja kezelni a felelősséget.


Ezt ő tudja egyedül.

De ha nem nyílik meg, nem dolgozza fel, és nem lesz javulás, akkor baj lesz.

2021. jan. 26. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 A kérdező kommentje:
Mindenképpen megpróbálom szóra bírni. :)
2021. jan. 26. 15:51
 14/25 anonim ***** válasza:
20%
Én 11-es véleményét osztom, nem jön be neki a család, sajnálom. Szerintem viszonylag hamar egyedül fogsz maradni.
2021. jan. 26. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 A kérdező kommentje:
Lehet, hogy nehezebb a babázás, mint amire számított, de mint írtam, nagyon szereti és emiatt biztos, hogy nem fog minket itt hagyni...
2021. jan. 26. 16:48
 16/25 anonim ***** válasza:
81%
Nem kell foglalkozni a kristálygömbjükbe belenézős jósokkal...
2021. jan. 26. 16:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
85%
Ha sikerül erről elbeszélgetnetek - rendbe jöhet minden. Ne zaklasd, de ne is hagyd, hogy aludjon rajta.
2021. jan. 26. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 anonim ***** válasza:
35%

Ez sajna elég gyakori.

Szerintem sok jóra ne számíts. A szülés látványa biztos nem tett jót neki

2021. jan. 26. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:
68%
Kedves Kérdező! Teljesen igazad van. A férjed goromba veled, elutasít, nem érdekli, hogy mi van veled, hogy vagy. A gyermekkel addig van el, amíg nem sír. Inkább alszik, meg pihen, minthogy segítsen neked. Biztos nem hagy el, ezek alapján hosszú, boldog, vidám és békés évek várnak rátok. Ja, nem. Szörnyen nem akarod látni az igazságot...
2021. jan. 26. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:
85%
Nekem elég nagy az egóm, amikor nálunk ilyen gond volt, egyszerűen átmentem flegmába, nagyon figyeltem a külsőmre, kedves voltam mindenki mással, de vele olyan voltam, amilyen ő velem. Nem kezdeményeztem, feltaláltam magam, a kezébe tettem a gyereket, hogy most te következel. Felhívtam a barátnőmet és jókedvüen beszélgettünk stb. Egy idő után megint feltámadt benne a vadászösztön. Mondjuk az én gyerekeim apja ilyen, egyszerűen, ha a szívemet kiteszem, egyidő után visszaél vele, kell neki, hogy gonosz legyek vele.
2021. jan. 26. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!