Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Én rontom el minden kapcsolatomat?
Elég rossz kapcsolataim voltak a múltban. Megcsaltak, vagy nem illettünk össze, vagy azt éreztem, hogy nekem sokkal fontosabb a másik, mint én neki. Legtöbbször én vetettem véget a kapcsolataimnak, mert nem éreztem azt, hogy ezek így működnének. Aztán sokáig egyedül voltam (két évig), mert kiábrándultam a szerelemből és nehéz volt feldolgozni a csalódásokat, már el sem hittem, hogy engem lehetne szeretni.
Azonban két év után megismertem valakit. Szerelem volt első látásra (ezelőtt ilyen sose történt velem), és azt éreztem, hogy végre jól is sülhet el, mert a srác is ugyanezt érzi. Azt érzem, hogy mindenben passzolunk, de már az első hét után elkezdtünk vitázni kisebb dolgokon. Most három hete vagyunk együtt, azt érzem, hogy tényleg összeillünk, mégis minden hülyeségből konfliktus születik és valaki megsértődik. Ezek sose tartanak pár óránál tovább, de már lassan kezdem azt érezni, hogy végső soron én nem vagyok képes egy kapcsolatot normálisan kezelni, mert elvárásaim vannak a másik felé, és ha nem teljesítik, akkor már nem is jó egy kapcsolat (például ha nem mondja, hogy találkozzunk 2 nap külön lét után, akkor már azt érzem, hogy nem akar velem időt tölteni) Emiatt már ki sem merem mondani, amit gondolok és érzek, mert tudom, hogy konfliktus lenne belőle. Ezt a kapcsolatomat most tényleg nem szeretném elcseszni, és azt akarom, hogy működjön, de nem tudom, mit csinálhatnék másképpen, hogy közben ne érezzem azt, hogy el kéne nyomnom magamat. 22/L
" Aztán sokáig egyedül voltam (két évig), mert kiábrándultam a szerelemből"
Jézusom.. azt hittem valami 40-50es nő vagy, aztán elolvastam hogy 22 éves vagy és elröhögtem magam :D
nyugi, ez sem életed nagy szerelme lesz. ennyi idősen még bőven van időd tapasztalatokat gyűjteni.
Szerelem első látásra a legnagyobb hülyeség. Vadidegen emberbe nem lehetsz szerelmes, egyszerűen csak testi vágyat érzel. Sok hónapon át, apró kedvességek, figyelmességek vezethetnek szerelemhez. Jól bizonyítja ezt a te példád, hogy gyakorlatilag azonnal összekaptok minden vackon.
Nem jó úgy menni egy kapcsolatba, hogy neked elvárásaid vannak. Ne legyenek. Tudjad, hogy mit szeretnél tőle és próbálj úgy viselkedni, hogy ezeket éreztessed vele, de ne ilyen ultimátum-szerű elvárás listában gondolkozz.
“például ha nem mondja, hogy találkozzunk 2 nap külön lét után, akkor már azt érzem, hogy nem akar velem időt tölteni)”
Ketto nap kilónként után...?!?!
Ugy látszik rossz partnert fogtál ki, ha nekem van v kim, minden percben tartom vele a kapcsolatott. Ha nincs is tali, sms v telefon mindig van.
Az igazság az hogy nagyon nehéz az igazíra ra találni. 😂
De erre meg van időd. 😊 sok sikert 🤞
Az ilyen jellegzetes folyamatosan veszekedős kapcsolatokban az okozza a feszültségeket hogy a felek a másikra vetítik problémáikat, frusztrációjukat.
Érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy ha rosszul esik neked amit a másik csinál akkor az miért történik. Mindenkinek vannak bizonyos igényei egy kapcsolatban. Mennyit akar együtt lenni a másikkal stb. Ha tisztában vagy a saját őszinte igényeiddel és a másik azt nem tudja kiegészíteni, akkor egyszerűen nem illetek össze. De ha valakinek rossz tapasztalatai vannak - és neked voltak - akkor az eltorzíthatja ezt az őszinte igényszintet. Tehát például görcsösen ragaszkodni kell az egyik fél, mert a múltban elhagyták többször és ha a párja egy minimális saját teret szeretne akkor azt már a távolodás jegyének veszi és kirobban belőle a fájdalom.
Szóval ezen lenne érdemes elgondolkodni - azért vannak veszekedések mert a kettőtök őszinte kapcsolati igénye nem illik össze vagy azért mert olyan sérelmek vannak bennetek amiket a másikra vetítetek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!