Kezdő vagyok nagyon a komoly párkapcsolat terén. Vannak olyan problémáim, amik nem tudom, helyesek, normálisak? Nektek mi a véleményetek?

Sziasztok! Első kérdésem az oldalon.

Első olyan kapcsolatom ez, ahol össze vagyok költözve a másikkal. Érdekelne tapasztaltabbak véleménye. Egy év van köztünk, huszas éveink elején vagyunk.

Nos nagyon sok a stressz ugye a korona, munka, iskola, az én és párom családja miatt. Én ezért minden héten szombatig mentem dolgozni, vasárnap volt pihenő, építőmunkás vagyok. Most magyarán egy a kereset, amiből élünk. A szex miattam kevés, fáradt vagyok, alig van erőm hisz 11 órát dolgozom. Páromnak volt egy betegsége márciustól áprilisig, amiről nem tudni, mi volt, azt mondták pánikbeteg az ügyeleten és írtak fel frontint a számár, hogy szedje. Korona miatt akkor nem is tudtunk találkozni áprilisig. Távkapcsolatban voltunk. Nagyon megzavarta és nyár végéig sikeresen és rengeteg tünettel és mellékhatással, de letette. Ezért sok is volt a vita, mert emlékezetkiesése volt, nagyon szörnyű állapotban lett miatta, megzavarta teljesen. Szülőm is szedte és sajnos nála is ez volt a hatása a gyógyszernek, azóta ő sem szedi. Fél éve mikor ide költözött, három új ember lett az életében szüleimmel meg velem együtt. Én tudtam, milyen az élet, kezelni őket és a stílusukat. Hozzám költözött le messziről, rajtam kívül senkije sincs, legközelebb csak 150 km-re. Sokat veszekedtünk akkor is szüleim miatt és azért, hogy feszült voltam és nem tudtam helyén kezelni az indulataim. Sokszor sírt és mondta hogy nem akarja ezt és hazamegy. Ez nekem nagyon fájt. Elkezdte szeptemberben az iskolát, akkor is teljes stresszben volt, nem ismerte a helyet, szerintem túlreagálta. A szüleitől sem tudott még úgy elszakadni, sajnos rossz gyerekkora volt nagyon és a szülei rengetegszer manipulálták és keserítették meg az életét (fizikai és lelki bántalmazás), de elment pszichológushoz, próbált változtatni az utóbbi időben, úgy, hogy vitte a háztartást és mellette tanult. Ellustult, hiába próbáltam beleszoktatni az új környezetbe hamar. Azt mondta nem érzi magát jól mellettem, mert agresszív agyok, mert kiakadtam párszor és lekváztam és lenditettem a kezem, szétütöttem pár bútort és ordibáltam vele. Néha lökdöstem de már kiakasztott ezekkel a lelkileg megbántó mondataival. Olyankor már a fűbe folytottam a bánatom és csak az nyugtatott le. Nem értem, mi a baja. Nem emelnék rá soha kezet és csak az anyját kváztam le, felpofozott négyszer is. Folyamat mindent meg akar beszélni velem, hogy mi a bajom vele, tudni akarja, miért vagyok ilyen vele, pedig semmi bajom, folyton csak szexelni akar, ölelgetést, máskor meg jó dolgában hibáztat, hogy nem törődöm vele eleget és leszrom. Pedig hozzá sincs kedvem, csak a munka után aludni és kikapcsolni. Miatta nem tudok megvenni dolgokat, mert elkell tartsam. Tudtam, hogy tanulni fog és ez lesz a helyzet, de nem tudtam hogy ennyi energiám és pénzem fel fogja emészteni ez a nő és ez a kapcsolat. Eljárkált az új barátaival párszor, kétszer ide is jöttek. Én ezt nem engedtem meg és nem értem, miért nem elégedett. Eltartom, van pénz, dolgozom, és hazudik, mennyit kell tanulnia, cska hogy velem kiszúrjon, hogy kivegyem a házimunkából a részem. Csak azt akarom hogy hagyjon, ha hazajövök. Hadd telefonozzak és ne faggasson a kérdéseivel, milyen napom volt és részleteik, mert idegesít. Csendet akarok és nem akarom a gépek zúgását hallgatni. Ezek miatt meg azt mondja, nem szeretem és csak csicskásnak tartom holott ez nem így van. Szeretem csak néha sok az, hogy flegma velem amiután persze hogy az idegesítő kérdéseire így reagálok. Rossz szava se lehetne. Nincs joga szerintem beleszólni, hogy viselkedek vele ezek után. Egyszer még el is mentem itthonról, mert a teregetést nem csinálta meg időben 8 előtt és amikor kiabálva szerinte, csak felemelve a hangom mondam ezt, már sírt és úgy viselkedett, mint egy óvodás és haza akart költözni, az anyjával meg folyamatosan engem beszél ki. Szerinte nincs semmi igénye, tényleg nem megy el körmöshöz, fodrászhoz se, a pénzét is, amit utalnak neki, beadja a kasszába, de akkor se tesz le annyit az asztalra, amennyit én, tehát még jó, hogy nem engedem, hogy elverje el a pénzt ilyen szrságokra vagy a barátaival drága kajákra. Ennyit elmegyek talpalni, legalább lehetne valami megbecsülésem.