Csak Én tartom már gusztustalannak azt, hogy ennyire nagyfokú figyelmet, azaz szinte elvárást kapott az, hogy senkinek se legyenek lelki (akár e miatt testi) problémái? Főképp társkeresőkön?

Én megértem. Szerintem ennek nem az az oka, hogy csak a pozitívat keresik, hanem az, hogy az elején még mindenki szeret tiszta lappal indítani és az ismerkedést örömmel, nyugodtan eltölteni, ha már stabil a kapcsolat akkor már a problémáit is könnyebben elfogadod a másiknak. A legtöbb ember szereti megélni a romantikát, a boldog, mosolygós randikat. Ha már az elején a mentális problémáival, meg gyomorfekélyével jön a másik, az igenis elveszi a varázsát az egésznek, pont mint az exek emlegetése. Később már rendben van, ha kialakult egy bizalmi kötelék. Akinek súlyos problémái vannak magával, az elméjével, annyira hogy ezt nem tudja egy ismerkedés alatt félretenni, az ne ismerkedjen. Ha elmész egy állásinterjúra jobb esetben ott sem azzal indítasz, hogy mennyit késtél, mennyire szoktad eltolni az ebédszünetet és egyébként láncdohányos vagy. Előbb-utóbb úgyis kiderül, de ha jó munkaerő vagy talán nem rúgnak ki érte.

Ezek alól kivételek az igazán súlyos dolgok. Azt joga van tudni a másiknak minél hamarabb és azt gondolom teljesen jogos ha nemet mond emiatt.

Mindenkinek megvan a maga keresztje. Senki nem tudja felvenni màset is, söt ez nem is varhato el senkitöl. Erthetö ha nem is akarjàk.

Van egy ilyen mondàs is:"Senki nem azért született hogy tèged szeressen"

Nezz egy ambiciozus fiatalt pl. Miert vegyen a hàtàra olyat aki csak visszahuzza meg öt kell tamogatnia ahelyett hogy massal ketten együttes erövel haladnànak?

Igen, érthető. De az is érthető, hogy már baromira elege van mindenkinek abból, mikor a másik fél a problémájival hátradől, mikor már minden tutinak tűnik, aztán cipeld a hátadon őt is, a problémáit is, bármik legyenek azok.

Hozzáteszem nem azzal van a baj, mikor már valamit x idő után letett az asztalra, majd beüt a szar egy olyan probléma formájában, amiben van felelősségem és hatásköröm közreműködni, hogy megoldódjon. Azzal van a baj, mikor olyan dolgokat varrnak a nyakadba, amirhez közöd nem VOLT és hatásköröd sincs közreműködni a megoldásában, mert vagy olyan, amiben természetéből adódóan nem lehet vagy nem kapsz felhatalmazást a másiktól és nem is működik együtt veled. Te csak vágjál hozzá jópofát és add a maximumot továbbra is. Hát a faxom nem kéne? Ne vicceljünk már.

Ha támogató közeg kell csak és hagyja a másik, hogy segítsenek neki, akár tapasztalatból, akár jószándékból, az oké...

Mik az ilyen jellegzetes problémák?

-függőségek

-pszichiátriai kórképek

-kötődési problémák

-családi tragédiák

-ex kapcsolatokból származó batyuk

-hiányos nevelésből adódó problémák

-önértékelésből adódó problémák

Ezeknél hiába adod a maximumot és vagy türelemmel, ha a másik nem akar vagy nem hiszi, hogy tud változtatni. Ha pedig nem látszik progresszió, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy hiába erőlködsz. Az meg hogy egészséges vagy, jelentsen ez bármit, nem azt jelenti, hogy sebezhetetlen vagy elapadhatatlan.

Nyugodtan lehetnek lelki, testi problémáid csak akkor ne zavarjon ha a másiknak is vannak. Egy kapcsolat semmiféle problémát nem fog megoldani helyetted.

Azért az már baromi nevetséges, hogy elvárja bárki is hogy padlón lévő testi-lelki beteg embereket válasszunk egészségesek helyet...

"Tehát lassan már ott tartunk, hogy ha valakinek is van bármilyen lelki problémája, annak kötelező tartania pszichológust vagy pszichiátert, nehogy véletlenül a másik felet „nyomassza” az illető."

Nem kötelező. Ugyanúgy, ahogy nem kötelező fogorvoshoz sem menned, ha kilyukad a fogad, csak aztán ne csodálkozz ha évek alatt kirohad az egész, kihúzzák, aztán meg ott maradsz foghiányosan.

Pszichológushoz, pszichiáterhez sem kötelező fordulnod a mentális problémáiddal, de ha nem teszed, akkor egyre rosszabb lesz, és ezzel nem csak magadnak, de mindenki másnak is ártani fogsz a környezetedben.

Miért várnád el mástól, hogy téged szeressenek, ha te sem szereted önmagad annyira, hogy legalább megpróbálj változtatni?