Miért így megy ez mindig? Kedvességből bevállaltam önként hogy megcsinálom a házimunka nagyrészét a feleségem helyett, és mostmár meg se köszöni, hanem le vagyok cs . szve ha vmit elfelejtek?

Mindig azt tapasztaltam eddigi életem során h ha kedvességből segítek valaminek azt végül én szívom meg

Pl. most itt ez a Covid helyzet miatt, a feleségem munkája szörnyen rossz és stresszes lett, ráadásul túlóráznia kell sokat. Nekem meg az itthoni munka miatt épphogy lazább lett kicsit.

Gondoltam az eddig utazással töltött idő helyett nyert 2 órát eltölthetném hasznosan is, szóval felajánlottam h megcsinálok minden házimunkát, hogy neki este fáradtan, meg hétvégén ne kelljen ilyenekkel foglalkoznia.

Megtanultam főzni is, ami hobbinak se rossz.

Egy ideig értékelte, kedveskedett nekem, megköszönte mindig, de fél év alatt annyira megszokássá vált, hogy már sose köszöni meg. Jó a kaját néha megköszöni, de mondjuk az h fullra kitakarítom a lakást azt sose.

Kaját is van h megköszöni de van h miért pont ezt főztem.

És most jött el pár hete a fordulópont. Egyébként se vagyok egy túl összeszedett ember, szóval azért van h elfelejtek dolgokat. És olyan szinten tud lecs .szni ilyenek miatt mintha a világ legnagyobb gondja lenne. Pl. elfelejtettem beindítani a mosást és este elkezd velem ordibálni vagy pl. elfelejtettem a vacsorát mert a haverokkal játszottunk online és elszaladt az idő. És ilyenkor nem az van, h "jajj, hát nem örülök h elfelejtetted, de a másik 99 alkalommal finom meleg kaja vár mikor hazaérek", hanem olyan lecs . szerintés, hogy minek kell nekem a haverokkal játszani, nem vagyok már gyerek, meg ilyenek.

Mindenki így működik amúgy, hogy elvárás lesz mindenből vagy csak a feleségem ilyen?