Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Srácok, ti munkahelyen jóban vagytok a nő kollégákkal? Lányok titeket ez aggasztana?
Párom 1 hónapja van új helyen és nagyon boldog, elújságolta, hogy végre vele korabeliekkel dolgozik (25-30) és végre vegyesen vannak fiúk-lányok is, akikkel tök jól kijön.
Nekem kicsit gyomoridegem lett ettől, mert félek, hogy ott összeismerkedik majd valakivel akihez esetleg elkezd vonzódni idővel, azért elég sok ilyenről hallani...
2 éve vagyunk együtt, a covidos időszak óta elég sok feszkó is van köztünk, költöznünk kellett új lakásba, aztán sokat voltunk összezárva, aztán a munkahelyváltás eléggé leszedálta őt és mindig kimerült volt...
Próbálom úgy felfogni, hogy most kezdünk rendeződni végre, örülök, hogy jól érzi bent magát és szeretnék jó barátnő lenni, hogy fel se merüljön a gondolat, hogy máshoz fordulna.
Hát figyelj. Én (sajnos) a saját tapasztalatomat tudom elmondani. Ez még nem jelenti azt hogy nálatok is így lesz.
Sajnos a párom is sokat volt/van lányok között. Meg is lett az eredménye. Beleszeretett az egyikbe. Sajnos ezt nem igen lehet kivédeni. Ha még ezzel piszkálod is, akkor meg kb. borítékolható . Nem törvényszerű hogy így lesz, de ha túl sok lógnak együtt, plusz a munka során is együtt kell lenniük. Akkor megvan az esély
#2 igen én is így gondolkozok, tudom, hogy ha elkezdek paranoiás lenni és vádolgatni őt, akkor minden erőmmel azon leszek, hogy lelépjen.
#3 igyekszem nagyon, hidd el. csak borzasztó érzés a bizonytalanság, főleg ilyen hülyeség miatt
#4, nem fogok ilyet mondani neki. nem szabom meg, hogy kivel barátkozik, tudom, hogy te úgy fogalmaztál, hogy "örülnék neki" de mind tudjuk, hogy emögött elég erős kontrollálás áll, ami nem az én asztalom.
#7 nincs kevés férfi, teljesen 50-50 arányban vannak.
#8 szerintem ez sem normális, hogy beülne a kollégákkal mondjuk sörözni, én meg elkezdeném jelezni neki, hogy vigyen engem is... szeretnék hagyni neki privát szférát, de nyilván amint elkezdem észlelni, hogy gond van, nem fogom hagyni magam.
Viszont addig sem akarok egy ellenőrizgető, kontrollálós p*csa lenni, tehát a legtöbb amit most tehetek az az, hogy türelmes leszek és megnyugszom.
Esetleg ha valaki volt hasonló cipőben, az nyugodtan írjon.
#5 Taps, taps. Jár, mert már intelligensebben kezeled, mint a nők többsége.
Ha viszont így állunk akkor érdemesebb lenne ezt a problémát a külvilág helyett áthelyezni magadba, a saját belső terdbe és ott megoldani.
Elmondom a saját módszeremet ahogyan én kezelem, nagyon egyszerű:
Nagyon megnézem, hogy kivel jövök össze és rendesen felmérem amennyire csak az emberismeretem engedi. Viszont, ha már együtt vagyunk és úgy döntötem, hogy nekem ez a személy kell, én vele szeretnék lenni, akkor a teljes bizalmam neki adom. Ez nem azt jelenti, hogy ne lehetnének néha kétségeim. Éppen azért hívjuk bizalomnak és nem tudásnak, mert nem vagyok benne teljesen biztos. Viszont a bizalmam 100%ban neki adom. Ezzel kockára teszem, hogy elárulhatnak igen és ez nagyon fog fájni, de ezzel megvásároltam a mindennapi nyugalmam. Nincs más dolgom, mint bízni és ennyi. Hívhatod ezt naivitásnak, de szerintem éppen ellenkezőleg. Az a naivitás, ha azt hiszed van esélyed megúszni a fájdalmat. Nincs, és ezt fel kell vállalni. Így leszel nyugodt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!