Férfi vagyok: az normális, ha egy nő ilyen rosszul viseli a szülést és megalázónak tartja meg kiszolgáltatottnak?

Én ahhoz a részhez szólnék hozzá, hogy szégyelli a testét. Én borzasztó szégyellős vagyok (pedig normál testem van, nem kellene dugdosnom). Eddig (30 éves vagyok) csak a férjemmel voltam és az elején nem akartam vele együtt lenni, nem is engedtem, hogy hozzám érjem olyan részeken, ilyenről hogy mesztelenül lát szó sem lehetett. Tudod mi segített? Nem az, hogy orvoshoz ráncigált, erőltette, hogy de akkoris! Hanem belement, hogy ok, akkor nem nyúl oda és csináljuk sötétbe, takaró alatt, maradhat rajtam póló. És egyre jobban megnyíltam előtte, egyre többet engedtem. Legyél partner, nézd mi a jó neki, tudod annál rosszabb nem nagyon van, mikor az ember a saját testét szégyelli, nem direkt csinálja, de ha látja, hogy van választási lehetősége (szülésnél is kiszolgáltatott volt), érzi hogy igyanúgy szeretet biztosan változni fog. A gátmetszés meg valóban fájhat nagyon sokáig.

Az hogy ennyire kerüli az embereket nem jó, ezzel kell valamit kezdeni első körben. Emiatt érdemes lehet szakemberrel beszélned, lehet úgy is tud tanácsot adni, hogy a feleségedet nem is látja.

Kedves kérdező. Depressziós. Sajnos van mostanában a köztudatban egy nagyon káros marketing a szüléssel kapcsolatban, hogy az milyen gyönyörű. Nagyon sok első gyerekes kismamát ez megtéveszt. Azt hiszi, ez valami éteri dolog. Aztan jól orrbaveri az igazság. A szülés fizikai részében semmi szép nincs. Verejtek, szar, ver, hanyas. Irtózatos fájdalom. Nem bántásból mondom, de akkora fájdalom, amit ti férfiak el sem tudtok viselni. Erre ugye voltak konkrét tesztek is. És akkor jön a sok hülye cikk szembe a gyanútlan kismamával, hogy szülni igazán nagyon jó, ha elég naiv el is hiszi. Aztan bele csöppen. És egyedül. Hat ez itt a probléma. En betiltanék minden cikket, ami nem objektíven ír a szulesrol.

Ami a szexet illeti. Nem akarlak elkeseriteni. Mi 6 HÓNAPIG egyáltalán nem tudtunk szexelni, annyira fajt a gatsebem. Nem kamu. Nem szex kerülés. Fizikailag meggyógyult, de valószínű pont sikerült beleölteni egy idegbe mert már varráskor is nagyon fajt egy öltés és az a pokoli fájdalom jött elő minden egyes behatolási kísérletnél is. Most 9 hónapos a fiunk és már nem faj, de meg mindig erzem. Kitartás. Mást nem tudok javasolni.

Sajnos a feleséged egyértelműen depressziós. Muszaj lenne szakemberhez kerülnie. Egyértelműen nem úgy sültek el a dolgok, ahogy várta, aminek nyilván nagy része az, hogy egyedül kellett lennie. A konkrét kérdésre a válasz, nem. Nem megalázó szülni, bár vannak kórházak ahol bunkók. Sokkal inkább tényleg abban látom a hibát első gyerekeseknél, hogy valami púder rózsaszín csodát várnak, aztan megkapják a szüléssel járó fizikai és lelki mocskot.

Egy szülés utáni depresszió miatt akarata ellenére elrángatni egy "szakemberhez" nem biztos, hogy a legjobb megoldás. Hosszadalmas, idő és pénzigényes a pszichoterápia, és a hatékonysága egyáltalán nem garantált. Más a helyzet, ha ez az igény benne fogalmazódik meg.

Viszont rajtad nagyon sok múlhat most ebben a helyzetben.

Ha azt érezteted, hogy már unod a "nyafogását", azzal csak rontasz a helyzeten.

Engedd neki, hogy beszéljen a traumájáról, ha naponta akar erről beszélni, akkor naponta hallgasd végig értő figyelemmel, ez az egyik legjobb módja egy trauma feldolgozásának. Mutass együttérzést, éreztesd, hogy szereted, és mondd el neki naponta, hogy milyen szép, és te milyen hálás vagy neki a közös gyereketekért.

És ne erőltesd, hogy kimozduljon, semmi értelme, ha ő nem akarja. Ha az alvás esik neki jól, aludjon.

Teljesen normális, amin most keresztül megy. Sajnos nagyon nagy hiányossága a szülésfelkészítésnek, hogy az apákat nem készítik fel az ilyen és ehhez hasonló lehetőségekre.

Ha türelmes vagy és szeretetteli, pár hónap, és rendbe fog jönni a párod. Ha erőltetni próbálsz dolgokat, vagy a rosszallásodat érezteted, arra viszont rámehet a kapcsolatotok.

Igen, van ilyen, tényleg az eü személyzet egy része iszonyat megalázó, és a szülés egy nagyon kiszolgáltatott helyzet. Ha visszaszólsz, még szemetebbek. Nekem is vannak ilyen tapasztalataim sajnos.

Szerintem ügyesen próbálkoztál eddig, hogy segíts. Nem jól, de igyekeztél, ne érezd hibásnak magad! A szexet hagyd, de az ölelést, puszit, kedveskedést (nem szexuális értelemben) ne hanyagold.

Beszélgess vele sokat, hidd el, amit mond. Értsd meg, kérdezd, hogy tudnál segíteni. Ne azt mondd, hogy ez nem normális, hanem hogy rendben van, és sajnálod. Mondd neki, hogy valahogy együtt kimásztok ebből, nem marad így. Arra vedd rá, hogy ne szégyellje az érzéseit, mert nem tehet róla, ő csak elszenvedője ennek. A babához kötődik? (Lehet, hogy a borzalmas szülésélmény a kötődésbe is bezavart, és esetleg egy kis idegennek érzi a babátokat, na ezt meg aztán nőként annyira lehet szégyelleni, hogy el sem tudod képzelni. Nem bírod szeretni a saját gyerekedet. Én így voltam, ebből is ki lehet kerülni "győztesen".)

A poszt traumàs stressz nem depressziò. Ha szülèszeti erőszak àldozata volt, magàra volt hagyva ellenséges közegben, akkor nem csoda, ha borzasztóan viseli. Ez nem a hormonok jàtèka, hanem sajos egèszsèges reakciò.

Nehogy elràngasd pszichológushoz, ha nem akar menni.

Gondolj arra, ha megerőszakoltàk volna, akkor sem lenne kedve a szexhez. Körülbelül ilyen èlmènye lehetett.

Adj neki időt, vedd ki a rèszed a gyerekgondozàsbòl ès a hàztartàsbòl. Dìcsèrd meg, ami szèp rajta.

A trauma feldolgozàsàban segìthet, ha felhìvja az EMMA vonalat, vagy màs, posztnatàlis segèlyvonalat.

Na megjött a férfi anyuka a #26-os válaszadó személyében...

Tudod ki fogja neked elhinni, hogy kívül-belül szakadás után 2 nappal neked szexelhetnéked volt...

Ha tudnád az milyen, 1 évig röhögnél magadon, hogy mekkora hülyeséget írtál. Menjél inkább írd meg a leckét.