Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit alkalmazzak, hogy végre a beszédemben ne jöjjön elő a "falu"?
Férjemmel idén házasodtunk, 3 éve vagyunk együtt. 1 éve voltunk együtt mikor megfogant a gyermekünk. Tehát már egy család vagyunk.
Ő nagyvárosból származik, én kisvarosbol, de az emberek viselkedése "falusi".
Tájszólás természetesen itt is jelen van. Azt mondják, nagyon "ízesen" beszélünk.
Mikor megismertem a férjem mondta, hogy őt nagyon zavarja a beszédem, az előző felesége olyan művelt volt, jó sokat beszeltek, szépen fogalmazott, figyelt mindig a mondanivalójára míg én nagyon nyers vagyok, röviden es tömören válaszolok. (ott gyerek nem született, részben ezért is váltak el 10 év után)
Szoval elkezdtem figyelni rá, mert nyílván hátrányom nem szárzamik ha szépen társalgok, s válogatom a szavaimat és úgy beszélek mint egy "fővárosi".
Mikor nem figyelek rá,előjön belőlem (ahogy férjem fogalmaz) a falu.
Ilyenkor nagyon dühös és mindig mondja, hogy nem érti miert van velem meg miért veszi el az idejét egy ilyen helyen ilyen emberek között. (Leköltöztünk mikor terhes lettem, kevesebb szmog, friss levegő, kevesebb ember.. ugy gondoltuk jobb lesz a babának).
Mondja, hogy mióta itt élünk, s itt dolgozik azota rengeteg energiáját elveszi az, hogy ne verjen szét mindenkit egytől egyig ezért (az ő szavaival élve) a bunkó, alpári beszédért.
Fél vinni társaságba, mert mi lesz ha ott is kijön belőlem a falu, és nem akar szégyenkezni.
Az lenne a kérdésem, mert szerintem nem jogos a rendszeres felháborodása, mert nehéz egy emberből azt kiirtani amit X évig gyakorolt..., de mégis, hogy tudnék jobban koncentrálni arra, vagy mit tudnék a sok olvasáson kívül tenni azért, hogy műveltebb és olyan beszédem legyen, mit ő megálmodott?
Válaszotokat előre is köszönöm.
Feleség: 23
Férj: 38
Látom, kell a cenzúra, itt a hosszabb verzió.
Az a megfogalmazás, h "előjön belőled a falu" igen szép. Ha ezt mondják valakinek, akkor a normális reakció az lenne, h ezt megbeszélik, mert nincs olyan ember, akinek egy ilyen beszólás nem esne rosszul. Kivéve, ha alárendelt szerepben érzi jól magát a menő városi fiújával.
Azt mondja neked, h nem érti, miért van veled. A jogos kérdés inkább az lenne, h te miért vagy vele? Ennyire nincs önbecsülésed? A történet alapján gondolom.
Mindenkit "szét akar verni", ami nagyon kulturált, városi hozzáállásra utal... Téged szégyell, nem akar vinni sehova.
Te ezeket gondolom nem most fedezted fel benne, ennek ellenére már családod van, talán ez is a megfelelési kényszered miatt.
És ezután jössz azzal a kérdéssel, h mit tehetnél, h megfelelj a városi tahónak, ahelyett, h elgondolkodnál azon, h mennyire kell egészségtelen lélek ahhoz, h ennyi hiba és megaláztatás után is még te akarj alkalmazkodni hozzá.
Lehet ezt is jelenteni, ha fáj az igazság valakinek. :D
Csak tudnám, hogy miért vesz el egy falusi lányt, ha nem tetszik neki a beszéde.
Egyébként én is furcsán beszélek. Azt mondják, tájszólásom van, de a környezetemben senki más nem beszél így, szóval szerintem inkább a fejlődésemmel lehet valami. Mindegy. Ettől függetlenül művelt vagyok, akárcsak a volt felesége. Még diplomát is szereztem, és az egyetemen sem érdekelt senkit, hogy fura a kiejtésem. Sőt, megtiszteltetésnek vettem, amikor szerettek velem csapatban dolgozni, hiszen akkor nem csak kedvességből mondták, hogy tetszenek nekik a kiselőadásaim.
Az a lényeg kérdező, hogy nem veled van a baj.
Én már ezerszer megpróbáltam másképp beszélni, de sosem sikerült. Szerencse, hogy intelligens környezetben egyáltalán nem jelent gondot.
Kedves Kerdezo!
Az irasod alapjan, nagyon fiatal vagy! Nem tunsz sem butanak, sem muveletlennek ! Az a baj ,hogy nem latod ,hogy mit csinal a ferjed.
Semmi problema nincs az irasod alapjan veled!
Az intelligens muvelt embereknek , noncs szuksege arra , hogy 15 percig beszelj valamirol egyfolytaban, "koltoi "stilusban. Azt gondolom , hogy a ferjeddel komoly problemak vannak. Es nem vagyok biztos, hogy nem vagy e veszelyben mellette!
En varosi vagyok, de rengeteg baratnom van , akik falun nevelkedtek. Soha egyszer sem zavart az, amikor izesen beszeltek.
Attol tartok , hogy a ferjed egy unintelligens , kissebbseg komplexusos ,beteg ember. Aki megprobal megszegyeniteni teged, azert , hogy jobban erezze magat.
Nagyon fiatal vagy, nem latod at a dolgot.
Ha ennek a hazassagnak vege lesz , lesz hova menned? Elfogod tudni tartani magad es a kislanyod?
Hát bocs de a férjed meg az a tipik bunkó, sznob fővárosi akinek minden más hely vidék. Elmegy egy másik nagyvárosba pl: Debrecen, Szeged, Pecs stb és ki van akadva mennyire videk. Persze Pesthez képest az de azért ne tegyünk úgy mintha minden más a fővároson kívül falu lenne...
Szóval hiába származol kisvárosból, az meg nem jelenri azt hogy "paraszt" vagy ellenben a férjed viselkedést illetően az és sznob is.
Sorry hogy ezt mondom de én nem mentem volna hozzá, aki amikor megismer azt mondja rögtön idegesít a beszéded...engem meg az ilyen sznob fővarosiak idegesítenek akik nem tudják a kacsát megkülönböztetni a libától, ami amúgy csirke (megtörtént eset).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!