Mit tegyek, ha nagyon fáradt és egy olyan kérdésem is zavarja, ami egy szimpla igen/nem válasszal lerendezhető lett volna, és csak én égek? Voltatok ilyen helyzetben? Mi a megoldás? Tanácsok erre?

19-N (én) 22/F (Ő)

Idegesítem minden dologgal, a jelenlétemmel, a beszédemmel. Ő fizikai munkázik, én tanulok jelenleg. Ketten élünk, első ilyen komoly kapcsolata ez mindkettőnknek. Nagyon az elején vagyunk, rázódunk bele a háztartás vivésébe is.

Tegnap hulla voltam az iskola és a napi teendő megcsinálása után, mert begyalogoltam majdnem az egész várost tanóra keretén belül, rengeteg anyagot adtak le és kellett tanuljak, már most beadandót leadni, emellett bevásárolni autó nélkül időigényes volt, postára elmenni, a főzés, egyéb teendők miatt megintcsak röpke másfél órám ment el. Elfáradtam én is, mert nem számoltam, mennyi energiát fog ez elvenni. Nehéz időszakon vagyunk túl, költözés, anyósék általi b...sztatás kiheverése és jó pár nagyon komoly vitán. Szóval mondhatni, pattanásig feszült a helyzet..

tegnap meg időt akartam ezek után vele picit tölteni, de rokonaim hívtak pont este akkor, mikor egy negyed órás beszélgetésre sort kerítettünk picit nyugiba. Ment a szószátyárkodás,hiába akartam 3x is ismételve magam letenni, futottam a tiszteletköröket, hogy ne legyek lerázós, és mégis elment fél óra ezzel is.. ez Neki nem tetszett. Semennyire. Furcsállta a dolgot és megjegyezte, hogy fura voltam.

Ma feltettem egy kérdést, miszerint: találkozhatom-e az új osztályommal vasárnap építőtréning gyanánt, gólyatábor elmaradt, és ez kb 3 órát venne igénybe. Itt kipattant. Elhordott, anyázott, hogy mit képzelek..én sem tudtam magam utána tartani, hozzá sem szóltam, majd kifakadtam, hogy én nekem kivel mással kéne ezeket megbeszélni, ha nem vele? Normálisan vezettem fel a dolgot, teljesen jó kedélyű voltam. No meg ekkora valagat keríteni ennek, mikor egy sima nemmel is elrendezhette volna? És ha kötelező iskolai megjelenésről lenne szó, ami megintcsak megbeszélést igényel, de ehelyett vita lesz a normális megbeszélés helyett?? Ilyenkor mégis mi a jó büdös fenét csináljak? Akárhogy hagytam, baja volt az is, nem szóltam hozzá, ha szóltam normálisan se volt vevő rám. Aztán anyázott. Megint. Nem tudtam ezt benyelni csak úgy és kifakadtam, mert zsinórban ez ment jó ideje. És kikívánkozott már belőlem is az, ami: mondtam is ezeket.. Hogy én nem maradok Vele, mert eddig ezt az arcát költözés előtt nem mutatta, hogy az exeit hordta el mindennek és tette nekem is a szépet, de a saját oldaláról nem szólt a fáma, mit tett és kivel milyen szintig.. Hogy engem megvezetett és hogy én is lehetek fáradt és igyekszem, plusz hogy a kritikát nem veszi és a normál beszélgetésre se hajlandó, és inkább megyek kollégiumba, vagy vissza haza, de neki nem való párkapcsolat se így és sajnálom, hogy erre a vak “bulira” tíz hónapot el kellett pazaroljak a nagy null-nudliért.

Kapta azért vissza az ívet, mert a hangnemet és az anyázásom nem tűröm. Hiába kezdett közeledni, volt kedves két percig, de lökdösni kezdett, amint mondtam, hogy hagyjon lenyugodni picit (normálisan szólva). Megkaptam a gyerekes jelzőt. Külön akartam aludni ezek után, mert nem bírtam elviselni a harag annyira erős volt, ami tudom, nem jó, és a sírás is kerülgetett.

A válasz meg mindig ezt a precedenst leszámítva: túl fáradt a hülyeséghez, a hisztihez, negativitáshoz és hagyjam.

Nyilván nem keverek betont 8 órán át, akkor is egy megbeszélendő dolog lett volna, mert estig le kellett adjam a választ a vasárnapi asztalfoglalás (/fő) miatt. És szerintem jól tettem, hogy belevontam, hisz a párom.

Elvégre mindent megosztunk a másik felünkkel nem??

Na de ilyenkor mi van??? Mit csináljak? Lehet én voltam most a tahó nagyon? Korai lett volna ez még, ennyire taknyos lennék? Kinőhetek ebből egyáltalán vagy reményvesztett vagyok?