Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a véleményetek erről a szakításról?
Megpróbálom röviden a történetünket:
Bnőmmel 5 évig voltunk együtt, még gimis korunk vége felé jöttünk össze, én voltam neki az első. Kapcsolatunk elég jó volt, sokan megállapították h mennyire összeillünk és h nem csak a szerelem, de a barátság is erősen látszik. Szexuális életünk is nagyon jó volt. Sokat utazgattunk, rengeteg kalandunk volt.
Aztán meghalt az apukája, de a temetésre nem tudtam elmenni mert épp egy németországi tanulmányúton voltam az egyetem szervezésében. Bár, ha nagyon akartam volna, lemondhattam volna az egészet, h ott legyek a temetésen, de 2 okból sem akartam. Ez az út fontos volt a jövőm számára, soha nem jutok el ahhoz a céghez másképp, ráadásul nem tudnám nézni a síró rokonokat, ez nekem lelkileg iszonyú megterhelő. Ezt megbeszéltük, elfogadta (legalábbis ezt mutatta, de sztem inkább sérelmezte). Eltelt alig egy év és azt mondta, van másik csávója, szakítani akar. Ez a másik csávó a temetés után időben jött elő. Ismertem személyesen. Bnőm korábban kissé lenézte, h bénán néz ki, nem lehet vele beszélgetni, túl konzervatív. Nem is akarta elárulni h ki az, azt mondta, "nem akarlak ezzel megbántani". Később tudtam meg egy közös ismerőstől h ki az és h már pár hónapja közel kerültek egymáshoz.
Szakításkor azt mondta, ha újra kezdené az életét, akkor sem hagyna ki, sokat köszönhet nekem, lehet h rossz választás lesz de vállalja és soha nem akar elfelejteni, élete legjobb időszaka volt ez, stb.
Azóta eltelt bő fél év, ők jól vannak én nyilván kevésbé, még nem tudtam teljesen megemészteni, de igyekszem.
Mit gondoltok?
1. a temetés kihagyása volt a nagy törés számára
2. csak újdonságot akart és kockáztatott
3. a másik csávó ügyesebb volt és elhódította
4. nincs ebben semmi, megismert mást, megtetszett neki, így alakult
24f/22l
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Rossz helyen, rossz idoben voltal. Es o pont fogekony volt lelkileg erre a fickora.
Ne hibaztasd magad.
Amugy en se tudnek napirendre terni folotte. Es az sosem derul ki, ha itthon vagy, es o ugy tunik fel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!