Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális, hogy ilyen vagyok? Lustaság ez mások szerint is? Voltatok már ilyen helyzetben a párotokkal és a szüleivel?
28 éves budapesti férfi vagyok, aki egy kertesházban él. Nem szoktam munkálkodni a ház körül, max levágom a füvet, van egy műhelyem, autókat szerelgetek, barkácsolgatok, nálam ennyiben kimerülnek a kintibdolgok. Szeretek hétvégén sokáig aludni, akár délig is, sokszor ki sem mozdulok a házból, csak filmet nézek, főleg ebben a nagy melegben. Párom illetve szülei vidéken élnek egy kis faluban, szerintük lusta vagyok. Ha náluk vagyok nincs délig alvás, egész napos pihenés, mindig van tennivaló, már reggel hatkor kelni kell szombaton is és ásni a kertet, meg sövényt nyírni, kapálni, a virágoskertet ápolni, stb.
Eddig úgy volt összeköltözünk párommal, de most ezen van kiakadva, hogy szerinte én semmittevő vagyok és neki ez nem tetszik, meg a szüleinek sem, szrintük lusta vagyok. Most ott borult ki a bili, hogy párom édesapja épített valami tározót, én épp náluk voltam 2 napot, de meg is kaptam, illetve fél füllel hallottam ahogy párom szülei beszélgettek, hogy eszembe sem jutott volna segíteni, egy téglát nem lennék képes megfogni olyan lusta ember vagyok, persze aztán barátnőm is a fejemhez vágta ezt, hogy igazán segíthettem volna az apjának. Nos, egész héten dolgoztam, illetve azért mentem le hozzájuk, mert párommal szerettem volna lenni és nem egy falat felhúzni. Az persze már más kérdés, hogy amugy sincs ilyenekehez kedvem, ha nekem is kellene építeni valamit, valószínűleg inkabb fizetnék érte másnak, de én biztos hogy nem szenvedek vele. Ez odáig fajult, hogy most mosolyszünet van köztünk. Nem tartom magam lustának, én ilyen vagyok, így érzem magam jól, és az eddigi 28 évemben is így éreztem jól magam. Én nem tudok ilyen buzgómócsing lenni, aki már reggel hatkor kalimpál este nyolcig megállás nélkül.
Is-is.
Megértelek téged is, de valóban lusta is vagy valahol. Azért délig aludni, meg hétvégén sz.art se csinálni... kár a szabadidődért. Miért nem csináltok a pároddal valamit kettesben hétvégente?
Megértelek téged, tényleg ne kelljen más által kitalált munkában részt venned, töltse mindenki azzal a szabadidejét, amivel szeretné. Te se mondod apósodnak, hogy ugorjon már fel hozzátok kifesteni a lakást.
Viszont a délig alvásod nem tetszik. Azért alszol délig, mert gondolom fent vagy előtte hajnalig és már csak tévézel/gépezel/telefonozol. Ha ezt nem csinálnád, hanem lefeküdnél időben, akkor ugyanúgy reggel fel is ébrednél időben. Ennyi a nagy titok.
Megértem a párod aggodalmát. Ezek szerint összeköltözés után is ez lesz: te xart se csinálsz, mert így érzed jól magad, a ház körüli munka meg megoldódik magától. Magyarul más csinálja meg helyetted.
Addig rendben van a két autó és az, hogy fizetsz másnak a munkáért, ha bőven átlag felett keresel. De egy átlagos (400 nettó alatti) fizuval ez pénzkidobás.
Vannak olyanok akik egyszerűen nem bírnak megülni a popójukon és mindig keresnek valamit amit csinálhatnak. Na ez a véglet se jó. Az se amit te csinálsz. Azért néha valamit hétvégén is kell csinálni akár házi munkát.
Szerintem te ezt magadtól is megcsinálnád csak cseszettül rád erőltetik az egészet és márcsak azért se teszed meg.. Makacs vagy amilyen én is. Én se csinálnám meg ha más erőltetné rám ha épp pihenni vágyom .😅
Nem azért de ha valaki dolgozik hétfőtől péntekig keljen már fel szombaton akkor amikor ő akar. És ne azt csinálja már mindig amit a másik akar. Nem kell egymásra erőltetni a dolgokat csak egy kicsit alkalmazkodni. A barátnőd fogadja el ha szombaton nem akarsz csinálni semmit. De te meg néha tervezd a hétvégéd úgy ha nem is egész nap és ha nem is kora reggel, de segíts a házi vagy a kerti munkákban. Egy kis kompromisszum senkinek se árt.
Csak oda kéne figyelni egy kicsit egymás igényeire és kicsit a rutint megváltozatni. Aludj nyugodtan délig a barátnőd fogadja el mert dolgozó ember vagy kell a pihenés is . Te pedig néhány órában segíteni is tudsz esetleg vasárnap.
Meg lehet mindent beszélni csak ehhez 2 ember kell akik mondjuk elfogadják azt a bizonyos rohadt nagy tényt, hogy az igények néha nem egyezhetnek és ez így van rendjén. Csak elfogadni kell azokat, nem erőltetni, és magától működni fog.
És akkor mi van, ha délben kel szombaton? Ezen vannak egyesek fennakadva. Ha amúgy se csinálna semmit, csak pihenne, akkor nem mindegy, hogy 10-kor kel vagy 12-kor? Teljesen lényegtelen.
Kérdésre válaszolva, szerintem kissé lusta vagy, de ezzel nincs semmi baj, addig amíg magad körül rendet tartasz. Nem kell másnak dolgozni (főleg nem ingyen), úgyhogy én a helyedben tuti nem mennék ilyen idióta emberekhez. Oldják meg maguk a ház körüli feladatokat, nem azért mész, hogy nekik dolgozz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!