Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A barátom egy másik lánnyal...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A barátom egy másik lánnyal beszéli meg a problémáinkat. Miért csinálja ezt?

Figyelt kérdés
Tudtam róla, hogy van egy lány barátja, akivel aránylag gyakran beszél, nekem eleinte mindig azt mondta, hogy a közös hobbijuk miatt. Az utóbbi néhány hónapban teljesen eltünt ez a lány, aminek örültem, erre néhány napja láttam, hogy megint neki pötyög a telóján. Kértem, hogy mutassa meg, ha nem is az egész beszélgetést, de legalább hadd olvassak bele. Nem nagyon akarta engedni, ami már gyanús volt. Végül beleegyezett, de csak azért, mert már teljesen kiakadtam rá. A beszélgetésük 80%-a abból áll ki, hogy a barátom panaszkodik neki, szószerint mindenről. Olyan dolgokat is elmondott, amit pl.én nem is tudok a munkahelyével kapcsolatban vagy a családjáról. Ami a legjobban zavar, hogy a kapcsolatunkról is mindent elmond neki. Illetve néhány üzenetből nekem az jött le, hogy régen szerelmes volt ebbe a lányba, de erre azt mondja csak beleképzelem. Élőben már majdnem 3 éve nem találkoztak, mert a lány elköltözött 400km-re, ráadásul a mostani pasija miatt, és a barátom szerint nem is kellene féltékenynek lennem. De hogy várhatja el, hogy engem ez ne zavarjon mikor egy másik lánnyal beszéli meg a magánéletünket? Olyan részletességgel mond el neki dolgokat, ahogy én még a legjobb barátnőmnek se szoktam.
2020. aug. 11. 14:12
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
82%
A köztetel zajló kommunikáció szerinted milyen? Úgy érzed ti meg tudtok kettőtök közz beszélni mindent?
2020. aug. 11. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
90%
A kapcsolatotok esetében homok került a fogaskerekek közé és erősen csikorog. Remélem megértetted a képletes magyarázatot.
2020. aug. 11. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
#1 Igazából olyan dolgokat mondott el neki a kapcsolatunról, amikről tudom, hogy zavarják, mert nekem is szokta mondani. Pl.: hogy nem dolgozom meg, hogy kicsit kevés az intimitás, de ezt akkor se kellene egy 3. személlyel megbeszélni.
2020. aug. 11. 14:39
 4/11 anonim ***** válasza:
82%

1-es vagyok. Nekem is volt ilyen problémám a másikkal nekem is. Az volt a magyarázata, hogy legalább női szemszögből kap egy külsős rálátást. De idővel ő is felfogta, hogy ez nekem rosszul esik és abbahagyta.

Próbáld meg megbeszélni vele. Ne a csajra réltékenykedj, hanem koncentrálj kettőtökre. Illetve gondold át a panaszait, hogy ezek valóban jogosak-e és mit tudsz tenni, hogy ezek megszűnjenek.

2020. aug. 11. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
71%

Miért teszed ezt egy másik emberrel? még ha együtt élsz vele, akkor is.

Miért? Mitől félsz?

2020. aug. 11. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
82%

5+


*hogy nem dolgozom


Ezért csinálod a fesztivált, félsz hogy nem lesz aki eltartson?

2020. aug. 11. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Nekem is ezzel jön, hogy legalább egy csaj szemszögéből is látja a dolgainkat. De miért nem elég neki az én szemszögem?
2020. aug. 11. 14:45
 8/11 anonim ***** válasza:
100%

1, Javítsatok a köztetek lévő kommunikáción, beszéljétek meg előre hogy hogyan akarjátok hogy kinézzen egy problémákról való társalgásotok, hogyan szeretnéd hogy megossza veled is a számára zavaró dolgokat


Amit most csinálsz, azaz ahogy nyomod rá magad a pasidra, csak rosszabb lesz a helyzet


2, 400 km-re van a csaj a halál f***án, mi a gyanús ebben? Persze hogy nem akarta megmutatni, hisz tudta hogy nem esne jól, de ettől ő még megbízik benne és valószínűleg a tanácsait hasznosnak tartja. Én se adom oda a telefonom másnak, mert azok a beszélgetések rám és a másik illetőre tartoznak, a személyes terem része. Mindenbe bele lehet magyarázni hogy biztos megcsal és a mai világban sajnos benne van a lehetősége, de ha nincs meg a bizalom, akkor értelmetlen folytatni.


Lehet nem olyan részletesen, de ugyanúgy megbeszéled a barátnőiddel hogy mik történtek, ugyanúgy kiteregeted a szennyest. Neked az a gondod hogy ő ezt egy lánynak teszi, akire féltékeny vagy, semmi más.

2020. aug. 11. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%
Vigyél a kapcsolatba több intimitást, és menjél el dolgozni. Mindjárt két okkal kevesebb marad neki a panaszkodásra.
2020. aug. 11. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%
7: de közben az is a baj, hogy veled nem jut egyről a kettőre a problémák megoldása terén. Akkor meg miért mesélgesse neked? Egy idő után én is megunnám és másnak panaszkodnék, mert kellene valami külső input. Miért nincs intimitás? Miért nem dolgozol?
2020. aug. 11. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!