Mit tennétek az alábbi szituációban?

Próbálom rövidre fogni. Másrészt: úgy vettem észre nem szeretik itt, ha A és B nevet használ valakit (konkrét nézőpont helyett), de úgy érzem így én is objektívebben tudnám a szituációt átlátni.

Szóval van A (Anna) és B (Béla).

A és B párkapcsolatban élnek, másfél éve együtt vannak. Jól elvannak, szeretik egymást, együtt tervezik a jövőt. B egy éve dolgozik, 25 év körüli, és még a szüleivel lakik. "A" idén végez a tanulmányaival, messze lakik a szüleitől, így kollégiumba lakott eddig. Viszont most hamarosan bele fog csöppenni a nagybetűs életbe, és mivel rendes albit nem tud majd kezdő fizetésből fenntartani, ezért szobát bérelne. B-nek a szülei már évek óta ígérgetnek lakást, főleg azért mert borzalmasak a családi kapcsolatok, alig bírják egymást elviselni, sokszor B a munkába is menekül otthonról. Ennek ellenére hisz abban, hogy a szülei fognak neki venni lakást, és emiatt nem akar albérletbe, szobába menni. Egyébként végső esetben már idénre is ígérték neki a lakást, de eddig nem jött össze. Gyakorlatilag B sokáig hitegette A-t, hogy majd lakás miatt se kell féljen ha végez a tanulással, mert neki akkora már "100%" lesz kecója. Jelenleg amúgy azt mondja, hogy jövő ilyenkorra lesz 100%-osan lakás...

Másrészt: A azt mondta B-nek, hogy esetleg elvállalna vidéken is állást, ahol olcsóbb az albérlet, de ezt az ötletet B nagyon nem díjazta. Főleg azért ellenezte, mert mindketten bújós, ölelkeződ, napi szinten visszaigazolást akaró emberek, gyakran futnak össze villámrandikra is. Pedig a rózsaszín köd már eléggé feloszlott. Másszóval, nagyon szeretnek egymás közelében maradni.

Nade, vissza a sztorihoz, egyre nagyobb a vita B és családja közt, és A azt mondta, hogy esetleg együtt simán fenn tudnának tartani albérletet. B viszont ezt pénzkidobásnak véli, mert neki "tuti" lesz háza, minek költsön ilyenekre.

"A" gyakorlatilag ezzel így hoppon maradt. Egyrészt neki nagyon fontos lenne, hogy végre tényleg együtt legyenek, és ne mikrorandikkal találkozzanak. Másrészt ahogy B elhidegül a családjától, úgy A is kezd rosszba lenni B szüleivel, mert elég kötekedő alkatok - nem egyszer volt olyan vita is köztük, hogy porig lett alázva A. Plusz persze vannak szituációk: például szexnél hirtelen felhívják B-t, hogy segítsen a nagy bevásárlás utáni pakolásban, vagy ilyensmi. (azt lehagytam, hogy legtöbbször B-nél van találkozó, csak így megoldható)

Anyagiakban egyébként annyira egyik sincs belebolondulva: A tudja, hogy minimálbérrel is tud szobát fenntartani, és közösen lakva is nagyjából ugyanannyi lenne a kiadás. B átlagos keresetű.

Mit tennétek ebben a helyzetben? Akár melyik félről legyen is szó, szívesen meghallgatom a véleményeket, nézeteket. Van egyáltalán jó megoldás?

Gondolom könnyen rá lehetett jönni, hogy én vagyok A, és már kezd elfogyni a türelmem és a reményem, hogy valaha együtt fogunk lakni. Úgy érzem ebben a témában csak hitegetve voltam eddig.

Biztos lesz aki azt mondja: a kommunikáció a kulcs. Kommunikálunk, sokat is erről. De B inkább csak nyűgnek érzi a témát, b@sztatásnak éli meg. Szerinte lest lakása, és akkor minden oké lesz. De én nyilván magamra vagyok most utalva teljesen, közös jövő tervek ide vagy oda.