Ha a párod látványosan duzzog valamiért, és te nem tudod az okát (esetleg nem vagy biztos benne, h jól sejted-e), akkor hogyan reagálsz?

Semmit. Mellé ülök, átölelem, simogatom.

Ha akarja, elmondja mi bántja.

Nő vagyok, amikor az ilyen "semmi" válaszokat adom (igen, elismerem, nagyon tipikus vagyok, ez van), akkor jellemzően azért mondom ezt, mert nem akarok veszekedni, előbb le szeretnék nyugodni kicsit, és csak utána megbeszélni a problémát, mert jellemzően tudom én ésszel, hogy butaságon húztam fel magam meg túlreagálok éppen valami piti dolgot, de attól még az érzéseim azok, amik, és nem tudom megjátszani magam, igenis látszik rajtam, hogy valami bánt, csak pont nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy érett felnőttként megbeszéljem. Szóval nálam ilyenkor jön az a félvállról odavetett "semmi bajom" kijelentés, csak hogy hátha egy kicsit perspektívába helyezi és hátha a te párod is hasonló és segít megérteni és alkalmazkodni a helyzethez.

Amikor a párom duzzog valamin, akkor meg megkérdezem, mi baja. Ha azt mondja, "semmi", akkor elfogadom, és majd elmondja, ha olyan, ha meg nem akarja, akkor meg feldolgozza magában. Kivéve, ha azt látom, hogy nem tudja feldolgozni, aktívan bántja, nem nyugszik le sokáig, akkor megpróbálom továbbra is szóra bírni, és néha igenis trükközök (ismét, manipulatív pitsha vagyok, ez van), megkérdezem, hogy most rám haragszik-e és hogy mit csináltam, és hogy úgy érzem, már nem szeret. Ezekre egyből ugrik és elmondja, hogy pontosan mi a problémája és mindig meg tudjuk beszélni és utána még ha megoldást nem is találtunk rá, akkor is jobban érzi magát, szóval egy másodpercnyi bűntudatom sincs emiatt.