Miért várok folyton visszajelzést a barátomtól, hogy szeret?

Nem vagyok szeretethiányos szerencsére megvan a családi légkör és baráti kör ahol kapok de valamiért mégis mindennap megfordul a fejemben,hogy lehet hogy azon jár az esze hogy ő ezt az egészet valamiért már nem akarja,annak ellenére,hogy a kapcsolatunk előtt ő sokkal hamarabb bolondult meg értem,többet vagyunk nála,sok dolgot ad önzetlenül.Így nagyon hálátlannak hangzok és szégyellem is magam hogy így érzek és igyekszem ezt az adni dolgot fele fele arányra vinni.Gondoltam már arra is,hogy lehet hogy azért érzek így mert lelki támogatásban nem fordulhatok hozzá és nem tudom milyen embernek lát.Ha megteszem mégis hogy elmondom ha valamit érzek az a baj hogy azt mondja,hogy ezek nem gondok...neki azok a gondok ha rossz a munkahely stb.

Arról pedig hogy nem tudom hogy milyen embernek lát,azért mert amikor a haverjaival vagyunk meg családjával beszédes vagyok megdícsér,hogy milyen büszke rám,de mikor arról van szó,hogy 1-2 barátom van és az osztálytársaimat rühellem ezért minnél kevesebbet vagyok velük csodálkozva és félig nevetve mondta,hogy "Te ennyire antiszoc vagy?".(Neki általánosból megmaradt kb 7 haverja,gimiből meg szintén kb ennyi...)

A szüleimnek pedig olyan furán adja elő magát,ha az asztalnál ülünk,akkor kb ő beszéli végig az egészet olyankor is úgy érzem magamat mint egy senki....nem tudom hogy miért.