Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Működhet egy kapcsolat ennyi lemondással?
A párom jóval szerényebb körülmények között élt/él mint én.
Amikor megismerkedtünk azt mondta jól áll anyagilag, de mint kiderült ez mindkettőnknek mást jelentett. Szeretem, viszont érzem hogy egyre nehezebben bírom a sok lemondást az ő anyagi helyzete miatt.
Korábban havonta mentem wellnessre, külföldre, michelin csillagos helyeken ettem, kimentem Bécsbe ebédelni, stb. Ő ezeket nem engedheti meg magának, és ez idő alatt még nem is utaztunk külföldre (együtt).
Eleinte úgy voltam vele hogy fontos a szerelem, nem esik nehezemre lemondani pár dologról, de még egy kicsit átlag felettibb étterembe se nagyon tudunk elmenni. Például a születésnapján elvittem a Gresham Palotába süteményezni, és a végén megjegyezte hogy ő azért nem jár ilyen helyekre, mert egy kisebb vagyonba kerül. (17ezer volt szervízdíjjal a számla). Egyre jobban bánt és látom hogy neki is rossz, hogy nekem volt egy életstílusom és miatta ennyi mindenről le kellett mondanom.
A volt párommal masszőr járt hozzánk hetente-kéthetente, nekem ez kényeztetés volt, de most ezt az alkalmankénti 12.000 ft-ot sem tudná(nk) megengedni.
Tudom hogy ha lenne közös jövőnk ő a szerelmén kívül nem tudna mást adni. Elég ez?
Huszonévesen honnan van ennyi pénzed, ez komolyan érdekelne.
vagy a korábbi magas életszínvonaladat az előző barátod biztosította?
Hát kérdés, mi a fontos, a wellness vagy a szerelem. Nem irigyellek.
Hát nem tudom, én havi 900,000-et keresek ami nyilván külföldön nem túl sok, de itthon már lehet csinálni belőle dolgokat. Nekem nincsenek ilyen igényeim, wellnessezni ingyen sem mennék, stb. xD Szerintem ezek fszságok, de ha neked fontos, akkor oké. A barátomnak nincs munkája és még a szüleivel él pedig idősebb nálam, néha segítek neki anyagilag bár nem igazán hagyja, hiába szeretnék. Na mindegy, szerintem ez így nem éri meg. Egyre jobban fog zavarni, amikor pedig esetleg már nem szereted, akkor dühös leszel rá, amiért éveken át lemondtál az igényeidről. Ráadásul őt is frusztrálni fogja. Mondjuk honnan tudod, hogy nem tud mást adni? Ő is kereshet idővel több pénzt, vagy egyáltalán nem ambíciózus? Nem mintha ez baj lenne, de akkor végképp nem illetek össze.
24/L
Aki tényleg gazdag, az nem vág fel azzal, mi mennyibe kerül. Minek írod le mindennek az árát? A gazdag embert az ilyesmi nem érdekli
Csak a pénzes prolikat...
Azért írtam le az árát hogy látszódjon mi számít neki soknak.
Ügyvédbojtár, így egyszer akár jól is kereshet majd, de erre nem alapoznék így előre.
Valóban mindenkinek eltérő az értékrendje, én szeretek wellnessre és kényeztetésre költeni, de alkoholra vagy cigire egy forintot nem költenék soha. Párom semmire se költ, próbál spórolni. Pedig én szívesen meghívnám ide oda...
Itt neked nagyobb szükséged van arra a férfira, mint neki te rád. Ő talál könnyen egy nálad jobb nőt, de te szerinted mégis mikor fogsz egy hozzád hasonlóan pénzes, értelmes és rendes férfit találni?
Ha neked fontosabbak ezek az ócskaságok, akkor szerintem itt te magadat fogod elveszteni. Wellness, masszőr és drága étterem, neked valóban ezek a szarságok hiányoznak??
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!