Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tennétek a helyemben? Elváljak vagy maradjak vele?
31 éves nő vagyok, 3 éve házas.
Mielőtt a férjemmel megismerkedtem, nem voltak tartós kapcsolataim: vagy külföldre ment dolgozni a férfi, vagy becsapott és felesége volt stb.
Tehát volt egy pár csalódásom. Aztán megismertem a férjem személyemben egy olyan férfit, aki nem hazudott, tiszteletteljes, jólelkű volt és tudtam róla, hogy pl. ő nem csalna meg stb. A szex nem volt vele annyira jó, de ezek miatt a jó tulajdonságai miatt eltekintettem ettől. Viszonylag magas életszínvonalon élünk, viszont időközben kiderült, hogy sok mindenben másak vagyunk. Itt többnyire ízlésbeli különbségekre gondolok. Ő nem szereti, ha sminkelek, lakkozok, pl.vörös lakk, ami nekem a kedvencem, nála borzasztó. Mostanában sokszor úgy érzem, hogy emiatt nem tudom megélni a nőiességemet. Emellett a másik aggasztó dolog a szexuális életünk. 20-as éveimben én imádtam a szexet, mindig is fontos volt az életemben. Mellette úgy gondolom ellaposodtam. Kívánnám én nagyon a szexet, de sajnos nem vele. Sajnos ő későn érő típus és előttem nem igazán gyűjtött tapasztalatot. Eleinte furcsáltam is, de azt gondoltam, jobb lesz, bele fog ő jönni. Nekem előtte tapasztalt férfiakkal volt dolgom. A lényeg, hogy manapság már az van, hogy inkább masztizok, mintsem szexeljek vele. Ő nem szeret orált adni, amit többször felhoztam neki. Én minden nap igényelném, de jó ha havi 1x kapok. Eleinte próbáltam megfelelni és volt, hogy én minfen nap kényeztettem orálisam, hátha kedvet kap hozzá és viszonozza. De sajnos nem. És az a baj, hogy már ha csinálja is, látom rajta hogy nem élvezi és úgy már szinte nekem is jobb, ha inkább mégsem csinálná. Mikor masztizok, és orgazmusom van, nem egyszer volt, hogy szinte a sírás elkapott, hogy a férjemmel miért nincs ilyen jó és arról álmodozom, hogy milyen jó lenne ezt egy férfival. Milyen jó lenne ha minden nap szeretkeznénk, ha csak úgy spontán egymásnak esnénk. Sok mindent szeretek viszont a férjemben, de ez a szexmentes, ha van is szex, nem élvezetes szex életmód engem kinyír. Nagyon hiányzik a testiség része. Viszont legalább rendes, megbízható ember. Igaz nem valami szórakoztató típus, de nyugis vele az élet. Szeretnék már babát (ő egyébként nem tűnik egy apatípusnak), viszont sokszor elbizonytalanodok, hogy szülnék-e neki gyermeket. A szex miatt és amiatt is, hogyha már gyeek előtt is rossz minőségű a szexuális életünk, milyen lenne gyerek után? Emellett szerintem eleve ez már egy rossz jel, hogy elbizonytalanodom. Nem kellene ebben 100%-ig biztosnak lennem?
Szóval, szerintetek mi lenne a helyes út? Mit tennétek a helyemben?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Hát figyi, egy kapcsolat olyan mint egy 4 lábú asztal: szeretet, közös érdeklődési kör, szex, anyagiak.
Én úgy gondolom, hogy nagyon fiatal vagy ahhoz, hogy beleragadj egy ilyen semmilyen kapcsolatba. Én 33 éves vagyok, tavaly váltam el (nem ilyen problémák miatt mint a tiéd), úgyhogy tapasztalatból mondom, hogy újra lehet kezdeni.
33N
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
A gyerek programba lassan illene belekezdeni, mert innentől egyre rizikósabb lesz a baba és az anya egészsége is.
Nem értem minek mentél hozzá. Egyik problémád sem új keletű. Te vállaltad ezt.
A bizonytalanságod nem az ismeretlentől, felelősségvállalástól való félelem? Azt le kell győzni, mindenkivel megesik.
Bár ha már sírsz, milyen jó lenne más férfival. Akkor ez a kapcsolat haldoklik, valóban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A te korod az még vállalható a gyerek nemzethez, van 2-3 éved ahhoz hogy család anya legyél. Viszont addig kellene egy megfelelő partnert talalnod mert ez amit le írtál az egy haldokló kapcsolat. Gondolj bele, az életedet boldogtalanul leélni így ebben az állapotban? És ez csak rosszabb lesz, te életed te döntésed. Az én véleményem hogy ne maradj vele.
Ez nem rosszindulat, hanem kívülállóként mondom. Jóra és boldogságra ez nem vezet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ezt elmondtad már neki így, mint itt?
Nem kéne rögtön váláson gondolkodni, ha egyébként minden más rendben van. A szexben lehet fejlődni, de csak akkor ha mindkét fél igényli ezt.
Próbáld meg, hogy szex közben biztatod, utána hozzábújsz és elmondod neki, hogy mi volt jó. Máskor, pl. ebéd után meg elmondhatod neki, hogy mi volt rossz és min kéne változtatni. Nem lehordani őt, hanem építőszándékkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!