Egy értelmiségi nő esetében nagyobb az esély arra, hogy megőrzi a tekintélyét?

"Azt gondolom ez a helyzet: tanulnak sokan, de nem értik, nem látják meg a természettudomány szépségét, így az nem tudja kifejteni a pozitív hatását az életükre."

Hát nem tudom, velem sokkal kevésbé megrázó dolgok történtek gyerekkoromban (iskolai bántalmazás, kiközösítés), de még most, huszonévesen is jócskán iszom a levét a történteknek, pedig egész korrektül értek bizonyos természettudományokhoz (oké, csak orvostanhallgató vagyok, nem valami autista fizikus vagy ilyesmi). Hiába tudom, hogy már nem vagyok iskolás, hiába tudom, hogy nem volt jogos az állandó bsztatás, ha bizonyos szituacioban zsigerből félelmet és szorongást érzek, akkor ezen nem fog segíteni az, ha racionálisan végiggondolom, hogy nincs mitől félnem, mert a tudatalattimban zajló folyamatok okozzák (persze lehet, hogy ha elég sokszor végiggondolnám és analizálnán a történteket, akkor javulna a helyzet, de egyrészt az ember nem szívesen emlékszik a rossz dolgokra és nem is feltétlenül képes visszahívni a különösen traumatikus és emiatt fontos emlékeket, másrészt ide még évek munkájával sem voltam képes eljutni egyedül). Elhiszem, hogy vannak érzékenyebb és kevésbé érzékeny emberek, biztosan vannak olyanok, akiket ugyanannyit bántottak az iskolában, mint de csak simán megvonták a vállukat, élték az életüket és egészséges felnőtt lett belőlük. Biztos az is, hogy mindenkit különböző dolgok viselnek meg jobban, mert nem vagyunk egyformák. A lényeg az, hogy hiába van otthon valaki a tudományban, a tudatalatti, berögzült folyamataira ez abszolút nincs hatással.

Ez partnertől is függ. Én nőként tapasztaltam, minden kapcsolatomban egy kicsit más voltam. Volt, hogy ledomináltak és olyan is, hogy éreztem én vagyok az erősebb fél. Attól is függ mennyire szerelmes a párjába?

Diplomának nem hiszem, hogy ehhez sok köze van.