Vannak kapcsolatfüggők? Ezen hogyan lehet segíteni?

Ezt a kérdést én írtam ki nemrég: http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Az ilyen ember szerintem csak akkor tud megváltozni, ha felismeri, hogy ez neki problémát jelent, és tudatosan segít magán, vagy segítséget kér.

Nekem az is gond, ha gond, hogy imádom a párom. Másrészt csak úgy kiugrani sem tudok. Ha holnap elküldene, még az sem tudnám merre menjek, mert szüleim biztos nem fogadnának be.

Nekem mi okoz gondot? Elnézést az offért, de ha meg tudod fogalmazni az már jó! :)

Azt hiszem én is kapcsolatfüggő vagyok. 14 éves korom óta van mellettem valaki. Az első 5 évig tartott, aztán a mostani 3 éve tart. Nem tudnék egyedül élni, kell mellém valaki!

22/L

Nekem jelenleg ez nem baj. Akkor leszek bajban, ha véget ér ez a kapcsolatom és egyedül maradok. Bár remélem ez nem fog bekövetkezni. Olyankor totál depressziós tudok lenni. De már akkor is ha egyedül kell töltenem egy éjszakát. aludni se tudok olyankor.

22/L

Szerintem hasznos lehet neked az én tapasztalatom...

14 éves koromtól 20 éves koromig folyamatosan párkapcsolatban voltam. Egyikből estem a másikba, de nem is volt ez baj, mert szerettem mindkét embert, akikkel ez alatt jártam. De aztán szakított velem a második fiú és teljes letargiába estem, kétségbeesetten keresgélni kezdtem, miközben még mindig szerelmes voltam az exembe, de nagyon. Azt sem tudtam, hogy kell egyedül levegőt venni... Akivel összejöttem, azt csak bántottam, mert nem szerettem, és mellette is folyamatosan keresgéltem. Közben pedig megcsaltam az exemmel, akit szerettem, és aki kihasznált. Gyönyörű mese, mi? :S

Na de aztán felismertem, hogy mi történik velem, hogy párkapcsolat függő vagyok, és mindezek miatt idegi roncs is lettem addigra. Hogy tönkreteszem magam körül az embereket, és hogy amíg ilyen betegesen keresek "mankót" magamnak, addig soha nem fogok tudni futni. (Ha érted a metaforám). Szakítottam azzal a fiúval, akit addig csak kihasználtam, és elhatároztam, hogy a magam lábára állok. Kerestem szabadidős elfoglaltságot, sportoltam, írogattam, gyöngyöt fűztem, utazgattam a barátaimhoz, buliztam (de nem kavartam összevissza mint egy idegbeteg). Nagyon boldogtalan voltam. Közben exem is nehezítette az életemet... És eldöntöttem, hogy addig, amíg nem tudok szívből jövően mosolyogni, amíg nem érzem azt, hogy sugárzik belőlem az erő és az életöröm, amíg nem lobog bennem újra a régi tűz, addig nem lesz senkim. Elképzeltem magam harcosnak, aki szembe száll az élettel, és bebizonyítja, hogy képes kimászni ebből a gödörből. Sikerült is. Egy idő után mosolygós lettem, gyűltek körém a barátok. Egyre több embert ismertem meg, akik szerettek engem, önmagamért. Számtalanszor visszakaptam, hogy mennyire megváltoztam.

És, közben kapcsolatom is lett. Az ölembe pottyant, szerelmes lettem. Nem mankónak használtam, és azóta is figyelek, hogy a személyiségemet ne hagyjam megváltoztatni. Szeretjük egymást, de mégiscsak két önálló ember vagyunk, akik fogják egymás kezét tűzön-vizen keresztül. Ennek így kéne működnie. :)

Talán segítettem. Szerintem a legjobb mód az, ha lefoglalod magad, és eldöntöd, hogy addig senki semerre, amíg nem tudsz egyedül boldog lenni. Nehéz, de muszáj. És meglátod, a boldogságod vonzani fogja a többi embert. Barátokat, és szerelmeket is.

21/L