Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hosszú idő után egymásé...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hosszú idő után egymásé lehetnénk, de megijedtem?

Figyelt kérdés

A sztori hosszú és bonyolult.


Kb egy éve megismerkedtem valakivel, akivel az első pillanattól szerelem volt első látásra. Elvileg neki is. Csodálatosan teltek az úgymond ismerkedős hónapok, mígnem fordulhatott volna komolyabbra a dolog kiderült, hogy neki végig barátnője volt...

Filmszakadás, veszekedések, el lettem tiltva tőle (igen, én az asszony által).

3 hét után újra megkeresett és újra elkezdtünk beszélgetni, de szigorúan titokban. Ez így is ment fél évet, találkoztunk, a kapcsolatunk megjavult úgyahogy.

Ez így is ment mostanáig, azaz olyan fél évig. Bejelentette hogy szakított a nővel, és most már velem szeretne lenni. Kész a kapcsolatra, az előzővel sok mindenben nem passzoltak. Pontosítanék, vele szakított a nő.

Együtt élnek, együtt van mindenük. A nő szerint én vagyok az egyik ok amiért ők szakítottak.. A srác szerint nincsen semmi baj, én viszont érzem hogy nagyon is van. A szerelem és sóvárgás kb eddig a pillanatig tartott, ami miatt ő most fel van háborodva, hogy tán jobban tetszett nekem amíg nője volt? Ez nem olyan egyszerű... fél évig mintha egy pincébe lettem volna bezárva, féltem az utcán, rettegtem rá írni mert nem lehetett akármikor. Nem volt egyértelmű eddig sem mit akar tőlem, mikor rákérdeztem azt mondta hogy nem szerető vagyok. Majd eljön a mi időnk és együtt lehetünk.

Most ott tartok hogy egyik pillanatban akarnám, a másikban pedig nem, és azt várnám hogy hagyjon. Teljesen tönkre mentem ebben mostanta, nyugtatókon vagyok napok óta.


Bánom már hogy belementem ebbe a játékba, rettenetesen... most vár hogy mi van, ha lenne is valami akkor azzal jön hogy ki kell hevernie a szakítást, vagy a nő még zokog utána. Aztán határozottan közli hogy kész a kapcsolatra.

Velem akart lenni szilveszterkor, akkor délután hívott és mondta hogy itt lenne nálam. Nem akartam bele menni mert nem tudtam mi lesz a következmény, hogy esetleg a nő mit tenne itt, vagy bármi. Féltem és sírtam, míg ő dühösen kiabált hogy ezt ő nem érti, végre együtt lehetnénk én meg lerázom.


Tudom zavaros a sztori, de minden rendes tanácsot elfogadok!


27/L



2020. jan. 2. 22:58
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%

Szerelem első látásra de még fél évig a nővel van utána? ezt ugye Te sem gondolod komolyan? szerintem nagyon hülyének vagy nézve... A nő szakított vele, így már készen áll veled a kapcsolatra (??) , na ne.

Együtt akarnál lenni egy olyan emberrel aki fél évig titkolta hogy barátnője van ?

2020. jan. 2. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
23%
Nehéz ügy! Magad kell megtalálnod a számodra helyes lépéseket ebben senki igazán nem fog tudni jó tanácsot adni! Mondhatunk bármit ha szereted!
2020. jan. 2. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

Igen elég gáz... de elvileg már megbeszélték azóta, nekem meg jut ami jut kb.

Állítása szerint miattam rúgta fel a kapcsolatát, hogy velem lehessen. A nő miután elküldte vissza akart táncolni, de nem engedte neki, mert hogy már engem akar.

Nem értem :( bűntudatom van ettől az egésztől.

2020. jan. 2. 23:08
 4/13 anonim ***** válasza:
70%

Amíg olvastam az írásod, végig úgy gondoltam, hogy 15-16 éves vagy. Őszintén ledöbbentem, amikor megláttam, hogy 27!

Egy nagy katyvasz az írásod is és az életed is.

2020. jan. 2. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Neee, az egészséged ne kockáztasd érte. Aki ilyen "korrekten" jár el, nem érdemli meg. Ne a nyugtatókat szedegesd, hanem vedd be fondolatban a "lesz*rom tablettát", és fordíts neki hátat. Ha már nem leszel érdekes számára ugyanígy fog veled bánni? Mi a garancia? Végig átvágott... inkább ti nők fogjatok össze. :D Tuti kész van az asszony is. Próbáld meg az értelmeddel felülírni, hogy ő valójában, csak egy "szélhámos" aki az érzelmeire épít, és nem nézi maga körül a másikat. Ne haragudj, nem szeretném leírni, de hátha ezzel segítek, Téged sem!!!! Mert lett volna benne annyi becsület, hogy az elején elmondja, hogy csaja van, de belédzúgott... :S :((

Az írásodból ítélve, te tartalmasabb, nem ilyen sunyi kapcsolatra vágysz, még most könnyebben ki tudsz szállni belőle. Es kerlek ne bogyózd magad!!!!

:)


N

2020. jan. 2. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

Előző vagyok (még remélhetőleg xd), mikor olvastam az írásod, volt bennem egy gondolat, hogy ez a pali manipulatív, és érzelmileg akar zsarolni, csak azért, hogy a vágyai kiteljesenek. Aztan durva volt olvasni, hogy irtad, hogy lelkiismeretfurdalasod van "ettol". Nem akarom a parát rád hozni, de lehet mentalisan serult és nagyon jol kiismert mivel lehet rad hatni (akár a bujkálás), es tudja, hogy ezzel a viselkedessel tud erzelmileg rad hatni, vezetni. En ott kuldtem volna el a bubanatba, amikor leordit, hogy vegre egyutt lehetnek szilveszterkor. Nagyon joltetted, hogy nem fogadtad!!! Kell a francnak ilyen eroszakos kis mitugrasz, aki a baratnojevel nem korrekt.

Figyelj, ne hagyd magad megvezetni, meg indok sem kell neki, mondj csak annyit hogy neked ez igy sok, es ezt nem tudod tovabb folytatni, de ezt hatarozottan. Es ne keresd, ne reagalj ra.

Legyenek embereid akikkel meg tudod magad vedetni, mert el tudom kepzelni, hogy utana meg "zaklatni" fog. Este, keson mar ne jarkalj, es tiltsd le mindenhonnan. Nem biztos, hogy szerelmes volt beléd, csak egy újabb "áldozatra" volt szüksége, es benned megtalálta. Aki fél évig be tudja játszani, hogy nincs kapcsolata, ott súlyos problémák lehetnek. Szerintem te egy jólelkű lány vagy, és ő ezt kihasználja. Védd meg magad. És ne magyarázkodj, ne legyen lelkiismeretfurdalásod!!!! Légy tárgyilagos és hűvös. Ne hárítsa rád az egészet, felnőtt ember saját döntéssel, lelkiismerettel (ami nincs, ezt szeretnéd?!Biztos nem!), nehogy te legyél már ebből rosszul kihozva... Na többet nem írok, ha megfogadod a tanácsaimat, egy fokkal könnyebb lesz az életed. Légy óvatos! :)

N

2020. jan. 2. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

Mindkettőtökkel játszott.Veled meg főleg.Már az elejétől.Milyen görény dolog már, hogy úgy nyomul rád mintha nem volna senkije, aztán mikor már beleestél meg bejelenti, hogy ja otthon vár a Gizi..

Amúgy neked sem kellett volna fél évig rettegni ha becsületesen tartod magad a szakításotok után és nem kezded újra vele, tudva,hogy barátnője van.Magadnak és a döntésednek köszönheted a pocsék fél évet.

Nem jött volna el a barátnőjétől ha nem dobja ki.Az a kamu szöveg a majd eljön a ti időtök pont arra volt jó amire használja, hogy ha az asszony kidobja egyszerre legyen más kéznél.

Minden esetre felejtsd el a pasit, meg ne tömd magadba a nyugtatókat, hanem tanulj abból amit ebben a kapcsolatban hibáztál és keress olyan pasit aki az elejétől őszinte és csak veled akar lenni ill szedj össze egy kis gerincet, hogy ne ess ugyanebbe a hibába.

2020. jan. 2. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

5. 6. válaszoló köszönöm a kommentjeid! :)

Igen nagyon jól látod a helyzetet, érzelmi játszma megy már az elejétől. Aminek sajnos az lett az eredménye hogy bedőltem neki, most pedig itt vagyok padlón.

Igazad van abban is, hogy egy erőszakos alak. Tudom hogy meg kell vele szakitanom a kapcsolatot, és hihetetlen de hetek óta erre készülök, csak... félek hogy bántani fog. Ha elutasitom és ezt nem fogja fel, elkezd megint kirohanni. Mert most olyan mintha fordult volna a dolog, és én játszadozok vele.


Ki mit főzött egye is meg, tudom.


Legyen ez egy jó példa olyanoknak akik hasonló helyzetbe készülnek keveredni! :(

2020. jan. 3. 00:01
 9/13 anonim ***** válasza:
100%

Annyit még hozzáteszek a fenti válaszolókhoz (akikkel egyetértek én is)

Szerinted te nem így járnál, mint a jelenlegi/egykori barátnő? Előbb-utóbb te is így fogsz járni, mert nagy játszmás a pasas, ha fél évig tudta titkolni a kapcsolatát, te se lennél neki kihívás.

Amúgy max annyiban szégyellheted magad, hogy még a kiderülés után is benne maradtál kb. ebben az egészben.

Egy hatalmas intő jel, ha a kedves pasas egyszerre tart otthon egy nőt, meg újat fűz be közben...

2020. jan. 3. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Full egyetertek az elottem szolokkal. Na meg ez:

“Ne hárítsa rád az egészet, felnőtt ember saját döntéssel, lelkiismerettel“


Nincs az egen ilyen hogy o rad haritja a dolgait. Hulye ez? Meg kapcsolatban sem vagytok de mar erzelmileg zsarol. Ez a srac minden csak nem partner es pont amikor kene akkor nem beszelne meg veled a dolgokat. Uvoltve menekulnek. Legalabbis mostmar enis - hogy tapasztaltabb vagyok ;D

2020. jan. 3. 03:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!