Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak le akarja húzni a csaj?
A legjobb barátomról van szó. Volt egy 20 milliós lakása, 10 millió megtakarítása, meg egy autója. Összejött egy csajjal, 6 hónap után feleségül vette. A csaj rábeszélte hogy adja el a lakását és a házasság után 1 héttel már kettejük nevére vettek egy lakást amit nem is értettünk. Budapest túloldalán volt, mindentől távol ahova kötődnek! Be se költöztek, maradtak a csaj lakásában azzal a szöveggel hogy majd felújítják, majd később már azt mondták befektetésnek vették. Most jön a baba, felvették a babavárót és a csaj már el is költötte fejben. Venni kell nekik az összes pénzéből 40 millió kpra egy házat, úgyhogy meg is hirdették a vett lakást.
A csajnak persze megmaradt a nevén a saját lakása! Azt nem adja el, azt nem kell. Még a barátom autóját is eladatta, hogy vegyenek két kisebbet, hogy neki is legyen saját!
Szerintem kiforgatja teljesen. Hogyan segítsen egy barát hogy a váláskor majd ne maradjon semmi nélkül?
Úgy viselkednek egyesek, mintha fegyvert tartottak volna a fejükhöz, vagy mintha kötelesek lettek volna kihagyni a házassági vagyonszerződést...
Tudjátok, van egy varázs szó az ilyen helyzetekre: "Nem"
Elhiszem, hogy álló fąsszal nehezebb kimondani, de megtehetitek, hogy meghagyjátok magatoknak azt, ami a tiétek (épp ezért rendelkeztek róla szabadon).
"Igen. Ezért kell a nőket csak szexre használni."
Ok-okozat. Az ilyen nők azért húzzák le a pasikat, mert látják a férfiak nem tartják őket többre két csöcsnél.
Valaki jól írta, azért csinálja hogy közös vagyonként mindennek a fele az övé legyen hivatalosan is! Ne lehessen belekötni, hiszen házasság alatt szerezték.
A haverom is informatikus mint én (ezért jól keres) zárkózott gyerek. Ne egy dörzsölt vállalkozó képzeljetek el! Nem egy fifikás fajta, soha nem jutott eszébe hogy be akarják csapni. Sajnos a csaj már mondott olyat, hogy ha nem tetszik neki xy dolog, akkor majd felneveli egyedül a gyereket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!