Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak le akarja húzni a csaj?
A legjobb barátomról van szó. Volt egy 20 milliós lakása, 10 millió megtakarítása, meg egy autója. Összejött egy csajjal, 6 hónap után feleségül vette. A csaj rábeszélte hogy adja el a lakását és a házasság után 1 héttel már kettejük nevére vettek egy lakást amit nem is értettünk. Budapest túloldalán volt, mindentől távol ahova kötődnek! Be se költöztek, maradtak a csaj lakásában azzal a szöveggel hogy majd felújítják, majd később már azt mondták befektetésnek vették. Most jön a baba, felvették a babavárót és a csaj már el is költötte fejben. Venni kell nekik az összes pénzéből 40 millió kpra egy házat, úgyhogy meg is hirdették a vett lakást.
A csajnak persze megmaradt a nevén a saját lakása! Azt nem adja el, azt nem kell. Még a barátom autóját is eladatta, hogy vegyenek két kisebbet, hogy neki is legyen saját!
Szerintem kiforgatja teljesen. Hogyan segítsen egy barát hogy a váláskor majd ne maradjon semmi nélkül?
A csaj nem forgatja ki a spanod, mivel
1. házasok, így mindenük közös, ami a házasság után keletkezet, ami meg előtte volt, az meg továbbra sem közös
2. gondolom a spanod beszámítható, felnőtt ember, akinek tiszta a tudata, és ennek megfeleően dönt az anyagi dolgairól is.
Szóval ha le akarja a csaj húzni, ha nem,ahjoz a spanod is kell, hogy sikerüljön.
Ha meg balfék, meg is érdemli.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!