Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyit számít egy kapcsolatban szerintetek a másik fél nemiszerve úgy általánosságban?
Igenis számít!
Volt egy próbálkozásom tavaly egy 30 éves férfivel. Találkozgattunk párszor, majd feljött. Itt történt egy kis csók, tipi-tapi és éreztem, hogy lent semmi. Bevallotta, hogy nem áll fel neki, vagy ha igen, akkor csak félig, és pár percig. Megígérte, hogy rendelni fog "gyógyszert" és minden oké lesz.
Oké, meg is jött a tabletta. Bevette, utána 1 órát kell várni. Nekiálltunk a dolgoknak. Annyira szenvedés volt neki a szex, látszott rajta, hogy annyira koncentrál, tiszta vörös volt a feje, de nem nagyon volt siker.
Az meg hab a tortán, hogy mentünk a városba, és az utcán rájött a hányás ettől a bogyótól :D
A lényeg hogy 2 ember passzoljon egymással. Akiknek kis szerszámuk van azok nem tudnak ez ellen mit tenni, a partner vagy elfogadja vagy mást keres.
A nagy szerszámnak is van következménye, hosszasan tudnék róla beszélni. Már gyerekkoromban probléma volt a fitymámmal, mert folyamatosan elszakadt a bőr, pedig ekkor még csak 11 éves voltam. Sajnos nem metéltek körül csak jóval később és nem sikerült tökéletesen. Nyugalmi állapotban nagyon pici péniszem van(a golyóm nagyobb nála), de ha teljesen merev, akkor a kerület majd 16cm, szóval nem vékony. Ezzel nagy méretváltozással csak az a probléma, hogy a bőröm nem nyúlik ennyit és emiatt folyamatosan elreped, nagyon kellemetlen érzés és könnyű fertőzéseket összeszedni.
Akiknek eleve nagy "húsos" pénisze van az sokkal szerencsésebb alkat, mert ott a normál és izgalmi állapot között van 2 szorzó, míg esetemben ez alapból 4-5, ami a bőrgyógyászok szerint sem normális.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!