Hogyan lehetne még elmagyarázni, hogy megértse?

A férjem rengeteget dolgozik, meg dolgozott is, mert meg kellett élnünk, ezt a javára kell írnom. Viszont ő úgy érzi, hogy neki otthon nem kell semmit csinálnia, mert az mind női munka. Hosszú évekig el sem pakolt maga után evés után. Most már megerőlteti magát, de már nem érdekel különösebben. Főleg, hogy mindig a szememre veti, hogy utánunk is el kell pakolnia reggel. De csak azért hagyjuk ott, mert ő még nem reggelizett, mi már igen és tudjon ő is enni.

Azt mondja, hogy én vagyok a hibás, mert én nem tudok átlépni a múlton.

Kimerült vagyok, életunt, szerinte rosszindulatú és életképtelen, aki már ugyan annyira nem kövér, mint eddig, de még adhatna le.

Igen, mondhatjuk, hogy megcsaltam. Csak előtte évekig cselédnek voltam beállítva, semmibe nem nézett, nem figyelt rám, nem figyelt arra, hogy mire volna szükségem, hogy bántalmazott fizikailag, lelkileg tönkretett, a gyermekét szarba sem nézte, nem foglakozott vele, velem elhitette, hogy semmit nem ér a szavam, hogy egy senki vagyok, aki úgysem kell senkinek, megalázott, mint nőt, mint anyát, mint embert, ezek után jött valaki, aki pont az ellenkezőjét látta bennem. Aki azt látta, hogy szép vagyok, hogy jó anya, hogy annyit gürizek, mint kettő másik, elgyengültem. Azóta már nincs semmi.

Viszont a lelkem fáradt. Nem érzem azt, hogy érdemes bármiért is küzdeni.

Ja és mielőtt megkapom, hogy miért nem hagytam el, nem volt a kicsi gyerekkel hová mennem. És valamikor pár éve talán még szerettem is egy kicsit. Most viszont csak elvagyok mellette.