Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem bírom máár, mit tegyek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem bírom máár, mit tegyek?

Figyelt kérdés
Megismerkedtem pár hete egy fiúval, találkoztunk párszor, de végülis nem jöttünk össze, mert szerinte megcsalnám úgyis mindenkivel, flörtölnék a barátaival is, nagyon bizalmatlan a lányokkal, és egyszerűen nem tudom megértetni vele, hogy nem mindenki olyan. Nem tudom mit akar tőlem akkor, mert amúgy meg folyton bámul, meg hív oda magához, ha meglát, sőt már párszor meg is csókolt, de még sem akar semmit, pedig én biztos nem csalnám meg, és csak ő érdekelne, vagyis már most is csak ő érdekel, és rosszul esik, hogy ilyeneket feltételez rólam. Persze nem csak rólam, hanem úgy általánosságban minden lányról. Mit csináljak, mit mondjak neki, vagy mit tegyek, hogy megváltozzon a véleménye? Nagyon féltékeny mikor megjelennek a barátai, bár nem mondja, de tesz rá utalásokat és látom is rajta, meg mások is. De engem nem érdekelnek sem a barátai, sem más fiúk, csak ő, de nem fogja fel :(
2010. júl. 16. 11:16
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
88%
Én ezt nem értem. Ha bunkó veled, akkor mi a fenéről beszélünk. Ott kell hagyni és kész.
2010. júl. 16. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
85%
Állj a sarkadra,ne hagyd,hogy csúnyán beszéljen veled.Ki ő?Egy nagy senki.A férjem sem beszél velem így.Ez a tisztellet hiánya.Egyik nő sem szereti,ha le k*rvázzák.Rengeteg pasi rohangál az utcán.De ha neked ilyenek után is ő kell,akor megérdemlitek egymást.Tudom,hogy nehéz elküldeni,ha szereted,de gondold csak végig,hogy megérné e egész életedben tűrni,hogy megalázzon a viselkedésével.Nála csak jobbat találhatsz.
2010. júl. 16. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
78%

Szerintem nem vagy hülye h vele foglalkozol... ha szereted, akk szánd rá az időt, és minden hepi lesz :)

szerintem éreztetned kéne vele, h neked ő komolyan kell! öleld át, tegyél neki utalásokat arra nézve, hogy mással ilyeneket nem csinálsz, csak vele, mert ő számodra sokkal több mint bármelyik másik ember... tudatosítsd benne, hogy te nem fogod átverni, és nem fogsz mellette még 3 pasit tartani, mert neked csak ő kell!

Valószínűleg azért ilyen, mert volt egy /vagy több nagyobb csalódása lánnyal, és már nem akarja ugyan azt még egyszer átélni, így aki nem gondolja komolyan vele a dolgot, emiatt a hozzáállás miatt úgyis lepattan róla :) szóval... ha komolyan gondolod, akkor ezt éreztesd vele is, és nem lesznek többé ilyen gondok :)

sok sikert :)

2010. júl. 16. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
73%
a 11:41 eshez csatlakoznék: lehet h csak azért k*vázott le, mert ő úgy gondolta, h mellette még mással is foglalkozol, másnak is adsz annyit, mint neki... a "durva a nőkkelt" meg nem úgy értetted, hogy neki az a meglátása, h a mai nők azt szeretik, ha durván bánnak velük, ezáltal ő is megpróbál ilyen lenni?!
2010. júl. 16. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 A kérdező kommentje:
Dede, szerinte azt szeretik a lányok, ha durván bánnak velük, és így majd szeretni fogják.
2010. júl. 16. 12:32
 16/24 Fülünyúl ***** válasza:
80%

Nem értek egyet azon hozzászólókkal hogy hülye a srác és hagyd a fenébe. Ha szereted, ne hagyd!


Az a helyzet, hogy hasonló cipőben járok én is. Volt egy lány, akibe oltárian szerelmes voltam, ő is belém. 10 gyönyörű évig együtt voltunk minden komoly gond és probléma nélkül, mindenki irigyelt minket hogy még 10 év után is ugyanolyan szerelemmel nézünk egymásra mint az elején, sőt, még "úgyabbul". Aztán a lány egy szép napon megbolondult, vagy nem tudom mi történt vele. Végig hűséges volt, házasságot, gyermeket terveztünk. Aztán elment félrekúrni és más pasival találkozgatni, elkezdett külön életet élni. És nem a kapcsolat kihűlése vagy szexuális okai voltak.


Egyszerűen nekem is az jött le, hogy a mai kedves hölgyeknek soha semmi nem jó és nem elég. Ha valamit megkaptak, fene jó dolgukban nem tudnak mit csinálni, ezért más irányokba lépnek tovább, mert még több kell. Szóval már a teljesen hű, és családot tervező nőknek sem hiszek ezek után, bármelyikük is mondja hogy mert ő nem ilyen.


Mondhatjátok, hogy esetem egyedi és csak egy eset, ezért ne általánosítsak. Ezért kiegészítem további rövid esetleírásokkal csak az ismerősi környezetemből:

- Egy gyermekkori barátomat 7 év után hagyott el a nője, mindenük megvolt, ott is családot terveztek alapítani. A csaj ráadásul mielőtt lelépett, egy 10 millás hitelt vetetett fel a sráccal és az anyjával valamilyen lakásbővítési céllal, a lével lelépett élni a saját életét, a hitelt meg nyögi a barátom és édesanyja.

- Egy idősebb férfi ismerősöm is több éve együtt élt barátnőjével, ház, nyaraló, 3 autó és a fickó is rendes, hűséges és normális, kimondottan jó férj típus, és ott is a hölgy megbolondult, egyik napról a másikra összepakolt és elköltözött, hogy "saját" életét élje. Valójában semmi ok nem volt, kérdezgettük, de se veszekedés, se probléma semmi előzménye nem volt. Most a csaj a szüleinél lakik, munka nélkül nyomorog, egyedül van, biztos jobb neki...

- Egy másik ismerősömet barátnője 15 év kapcsolat után hagyta ott. A srác nagyon jó fej, nyugodt, komoly felelősségtudatú ember, jó munkája van, csak épp vidéken laktak (a csaj is odavalósi). A csaj meg feljött Pestre 15 év után és fűvel-fával kefélt, már mi szégyelltük a pofánkat miatta (haveri körünk tagja volt), a srác meg otthon húzta neki az igát Zala megyében és küldte neki a havi apanázst, mert a mese szerint munkát keresni jött fel Pestre, és albérletet meg kaját meg mindent fizetni kellett.


És még lenne pár sztorim.

A lényeg, hogy az én világnézetem jelenleg az, hogy a minden nő k**va mondás szinte igaznak is nyilvánítható. Ezért most ne essenek nekem a hölgy kommentelők, hanem kérem, hogy gondolkozzanak el hogy is van ez.

Amit én látok és tapasztalok, hogy a hozzám passzoló korosztály (25-30 év) hölgy tagjai igencsak el vannak szállva attól hogy p**ci nőtt rájuk, és hogy a férfiakkal bármit megcsinálhatnak. Tapasztalatom alapján mindig lesik a valamit, a pénzt, csupa felszínes dolgot. Eljátszák és hangoztatják mennyire érzelmesek, közben olyan számító módon tudják kihasználni az embert, hogy csak lesek. Mi meg megdöglünk az érzéseinkbe, szétreped a szívünk, meg akarunk halni. A hölgyek pedig leszarva mindent élik új életüket.


Természetesen nem zárkózom el, de erős fenntartásokkal és kevés bizalommal viseltetek hőn szeretett szebbik nemünk iránt. Én örülnék a legjobban, ha jönne egy nő, aki bebizonyítaná nekem, hogy létezik a sírig tartó szerelem, családot, gyereket akar, meg engem, még akkor is ha hülye vagyok, de tökéletes egyáltalán nem. Én is szeretném egy ilyen nővel egymás kezét fogva unokáinkat hintáztatni az udvaron.


Egy probléma van: ilyen nőt nem találtam még, és a környezeti tapasztalatom azt mutatja, nem is létezik. Ha mégis, jelentkezzen e-mailben.


Visszakanyarodva a kérdező problémájához: kislány, ha tényleg úgy érzed, hogy tudod szeretni, elviseled a hibáit (mindenkinek vannak, neked is), akkor ne add fel, bizonyítsd be a srácnak, hogy te egy olyan ritka madár vagy ami kiveszőfélben van. Ha elnyered a bizalmát, meg fog változni a nézete és a hozzáállása, ezt garantálom. Onnantól már csak annyit kell tenned, hogy nem játszod el a bizalmát (nem hazudsz, nem csalod meg, nem játszod meg hogy szereted csak a létbiztonság kedvéért stb.). Sok sikert és boldogságot kívánok neked!


31/F

2010. júl. 16. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
81%

Utolsónak:

A baj, hogy amit a kérdező ír, aszerint durva vele a srác. Ha most durva, akkor ez csak rosszabb lesz. Hamarosan elcsattan az első pofon, majd a bocsánatkérés, hogy, jaj, nem úgy gondoltam, drágám. Aztán egyre sűrűbben történik meg és akkor már sokkal nehezebb lesz kiszállni.

Ha a másik az emberi méltóságomba tapos, akkor nem vagyok hajlandó vele foglalkozni.

2010. júl. 16. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 A kérdező kommentje:
Mindenki beszél le róla, de nem tudok nemfoglalkozni vele :( hát igen sajnos, előző bnőjét is az utcán rugdosta meg, szóval mit várhatnék egy ilyentől..... és én odavagyok érte.... :( és nem tudom elfelejteni, hiába mondják hogy ne foglalkozzak vele
2010. júl. 16. 14:16
 19/24 Fülünyúl ***** válasza:
100%

Az utcán rugdosta meg?!?!?!?!?!


Nézd, akkor azt tudom mondani, hogy saját felelősségedre lépj kapcsolatra vele. Vegyél egy stukkert és ha ilyet csinál tarkón lövöd. Vagy kicsit humánusabb ha egy sokkolót szerzel be, és ha verekszik lecsillapítod vele. Kap egy ampulla 50ezer voltot aztán egy darabig nem lesz kedve nőt verni. Hozzá lehet tenni, hogy "A többit majd megbeszéljük szívem, ha lecsillapodtál".

2010. júl. 16. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 Fülünyúl ***** válasza:
80%

Viccet félretéve lehetséges, hogy pont a korábbi - általam is számos említett - csalódások miatt ilyen. Nincs bizalma, és ez nála odáig fajult hogy megvető a nőkkel szemben. Őrült nehéz ilyen esetben elnyerni a bizalmat, megtartani még inkább, de lehet ha sikerül emberünk megváltozik és visszatér belé a régi tisztelet és megbecsülés.

Persze benne van a pakliban hogy klinikai eset és tényleg ilyen paraszt.

Rizikós és nem könnyű: ha döntesz, mérlegelj mindent a jövőre nézve is.

2010. júl. 16. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!